Sólyom visszadobta a gyes-törvényt

2009. június 11., 12:23

Sólyom László köztársasági elnök nem írta alá a családtámogatás rendszer módosításáról szóló törvényt

Sólyom László köztársasági elnök nem írta alá a családtámogatás rendszer módosításáról szóló törvényt

Sólyom László köztársasági elnök nem ért egyet gyermekgondozási segély (gyes) időtartamának három évről két évre csökkentésével, ezért nem írta alá a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényt, valamint az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló jogszabályt - közölte Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtökön közleményben.

Az államfő a két törvényt megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek, döntését levélben tudatta Szili Katalinnal, az Országgyűlés elnökével. A közlemény szerint a köztársasági elnök indoklásában kiemelte: fontos, hogy az anyák továbbra is szabadon dönthessenek a munkába való visszatérésről.

Az államfő a házelnöknek írott levelében kifejtette: a törvény célja az anyák foglalkoztatottságának növelése, és nem a költségvetés egyensúlyának helyreállítása. Sólyom László a kisgyermekes anyák munkába állásának támogatását fontos célkitűzésnek tartja, az erre irányuló intézkedések mind a családok, mind pedig a gazdaság egésze szempontjából kedvezőek lehetnek.

A gyes időtartamának csökkentése mellett a kormány programot dolgozott ki a gyerekvállalás ösztönzésére; ennek keretében 2012-ig, főként európai uniós forrásból 15-16 ezerrel kívánja bővíteni az óvodai, bölcsődei férőhelyek számát - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő.
Sólyom László szerint pozitív, ösztönző intézkedésekre van szükség, és nem olyanokra, amelyek kényszert jelentenek - olvasható a kommünikében. Az államfő szerint ilyen pozitív intézkedés a bölcsődei férőhelyek számának növelése, a családi napközik létesítésének támogatása, a családi gyermekfelügyelet új formáinak megteremtése, a részmunkaidős munkavállalás lehetővé tétele, illetve támogatása, és az internetes távmunka ösztönzése is.
 
A köztársasági elnök külön felhívta a figyelmet a részmunkaidős foglalkoztatás fontosságára, hiszen ennek lehetősége jó kompromisszum lehet a család és a munkavállalás között.

Magyarország elöregedése és alacsony gyermekvállalási hajlandósága ismeretében a köztársasági elnök meggyőződése, hogy bármilyen, az anyasági ellátásokat módosító intézkedéssel nem szabad a várható gyermekszám további csökkenését kockáztatni. Ha a most is aggasztó általános elöregedés folytatódik, az súlyosan veszélyezteti a nyugdíjrendszer jövőbeni fenntarthatóságát - idézik a közleményben az államfő házelnöknek írott levelét.
 
Sólyom László levelében demográfiai és pszichológiai kutatásokra is hivatkozva azt is kifejtette, hogy a gyermekvállalási kedvre, valamint a gyermek egészséges fejlődésére is kedvező hatással van, ha az anya szabadon, kényszerektől mentesen választja meg, mikor, esetleg milyen fokozatos táv- vagy részmunkaidős megoldásokon keresztül tér vissza a munka világába.

A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény, valamint egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló, az Országgyűlés által május 25-én elfogadott jogszabály szerint a 2010. május elseje után születő gyerekek esetében kétéves korig jár majd a gyes. A gyermekgondozási díjat (gyed) legfeljebb annyi időre lehetne igénybe venni, mint amennyit a szülő biztosításban töltött, és maximum a gyermek kétéves koráig járna. Jövőre nem emelkedne a családi pótlék, amelynek összegét az idei szinten fagyasztanák be, és amelynek folyósítását az eddigi maximum 23 évről 20-ra csökkentik. A terhességi gyermekágyi segély (tgyás) és a gyermekgondozási díj igénybevételéhez a jelenlegi 180 nap helyett 365 nap biztosításban töltött időre lenne szükség.


A tervezett intézkedések nem szűkítik, hanem bővítik az anyák választási lehetőségeit, hogy könnyen visszatérjenek a munkaerőpiacra,
és színvonalasabb intézményekben helyezhessék el gyermekeiket - közölte Tóbiás József, az MSZP-frakció igazgatója arra reagálva, hogy Sólyom László köztársasági elnök nem írta alá a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényt.

A frakcióigazgató közleménye szerint tiszteletben tartják a köztársasági elnök döntését, és nyitottak minden felelős, reális és szakmai alapon megfogalmazott javaslatra, de ezzel együtt továbbra is támogatják a "gyermeket vállaló nők munkaerőpiaci helyzetének javítását, a családi élet és a munkavállalás összehangolását, a nők munkavállalásának ösztönzését és az újbóli munkába állásuk megkönnyítését szolgáló kormányzati törekvéseket".

Az MSZP szerint a családtámogatási rendszer megváltoztatása, a gyermekgondozási segélyek folyósítási idejének maximalizálása nem rövid távú válságkezelő intézkedés, hanem hosszú távú szerkezeti átalakítás, mert az intézkedések teljes évi költségvetési hatása csak 2014-ben jelentkezik. Mint írták: számos kutatás szerint - amelyekre az államfő is hivatkozik - sok fiatal család éppen a munka elvesztése és az újbóli munkába állás bizonytalansága miatt nem mer gyermeket vállalni.

Bajnai az egyik kezével elvesz, a másikkal ad 
Családtámogatás: a hatások később lesznek érezhetőek
"Nem a családok tehetnek arról, hogy válság van"
Hétfői áldozatok: gyes, gyed, családi pótlék



MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Facebook