Elfogadta az Európai Parlament szakbizottsága Surján László jelentését a jövő évi uniós költségvetésről. A végső szavazáson nem számíthatunk meglepetésre
Elfogadta az Európai Parlament (EP) költségvetési bizottsága szerdán Brüsszelben Surján László (KDNP) jelentését az Európai Unió 2010. évi költségvetéséről. Ezzel lényegében formalitássá vált a költségvetésről a hónap közepén tartandó plenáris ülésen tervezett végszavazás.Közleményében Surján László emlékeztetett arra: az Európai Parlament az uniós tagországok kormányait képviselő tanáccsal folytatott nehéz tárgyalásokat követően elérte, hogy az Európai Unió költségvetése 2010-ben a kifizetések területén közel 123 milliárd euró legyen. Ezzel az idei költségvetéshez képest 7 milliárd eurós, azaz több mint 5 százalékos emelést sikerült elérni.
| A papírmunka elveszi kedvünket a pályázatoktól |
A 754 fős testület magyar jelentéstevője kifejtette: irányítása alatt, összhangban a parlament által kezdeményezett prioritásokkal, a képviselők elfogadták a költségvetés második olvasatának módosító indítványait is.
| Egy nagy kérdőjellel fogadták el a költségvetést |
A közlemény szerint "a Surján-jelentés, néppárti és liberális támogatással, elkötelezi magát a Nabucco gázvezeték megépítése mellett", ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy "a bizottsági szavazáson az Európai Szocialista Párt újra nemet mondott a gázvezetékre".
Mennyit tudsz az Európai Unióról? Mérd fel tudásod és nyerj!
Eldőlt, hogy regulázza meg Európa a bankokat
Nem ér ennyit az euró
Valamit lépni kell a munkaerőpiacon
Zöld adórendszeren gondolkozik Európa
Kína nem fogad szót Európának
Címlapon
Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
2012. február 12., 10:35
Soros György milliárdos befektető úgy véli, hogy az alacsony gazdasági növekedés, és a hosszan tartó politikai feszültség akkor is széthúzza az unió tagállamait, ha a görögök elfogadják a kiterjesztett megszorító csomagot. Soros szerint az USA gazdasága a megújulás jeleit mutatja, a választásokkal kapcsolatban elmondta, hogy Obama megérdemelne egy második győzelmet.
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
Legfrissebb híreink
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Az olasz bankoknak is odacsapott az S&P
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- A világ 10 legjobb luxushotelje: Marrakeshtől Párizsig
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Az ideális bor vörös, és alacsony az alkoholtartalma
- Nem gyárt többé fényképezőgépet a Kodak
- Nyerj egy iPad2-t és naponta egy magazin-előfizetést a Privátbankárral!
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Készül a görög parlament a megszorító csomag elfogadására





_fill_200x116.jpg)










