1p
Egy kísérleti vakcina hatékonynak bizonyult az állatkísérletekben az új influenza ellen. Évekbe telhet, mire a patikákba kerül
Egy kísérleti vakcina hatékonynak bizonyult az állatkísérletekben az új influenza ellen

Az influenzaellenes vakcinák előállítása során a legyengített vagy megölt vírusokat alkalmazzák, hogy védekezésre ösztönözzék az immunrendszert. Ám mivel az influenza kórokozójának esetében a vírustörzsek állandóan mutálódnak, így évről évre új oltóanyagot kell előállítani. A gyártási folyamat, amelyhez tojásokat használnak, akár 5-6 hónapot is igénybe vesz

A Novavax Inc. gyógyszergyártó bejelentése szerint géntechnológiai módszerrel egy olyan oltóanyagot sikerült előállítania a cégnek, amely alapjául vírusszerű részecskék szolgálnak. Ezek a részecskék, a vírus "másolatai", amelyeket a kórokozó genetikai szekvenciái ismeretében állítottak elő. Az előállítási folyamat alig négy hetet vett igénybe attól számítva, hogy az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és Megelőzési Központja (CDC) ismertette a világjárványt (pandémiát) okozó H1N1 vírus genetikai szekvenciáit. Mivel csupán vírusszerű részecskékről van szó, amelyeket a szervezet kórokozókként azonosít, immunitást ugyan kivált, ugyanakkor nem képes megfertőzni a sejteket, sem szaporodni.

A Novavax közlése szerint a vakcina immunitást váltott ki a vadászgörényeknél, amelyek fogékonyak az emberi influenzára.

A vadászgörények 3,75; 7,5 vagy 15 mikrogrammos dózist kaptak, míg a kontrollcsoport egyedei placebót. Három hét múlva az eljárást megismételték. Ezt követően a CDC kutatói megfertőzték az állatokat a H1N1-vírussal, amelyet egy kaliforniai betegtől nyertek.

Öt nappal később az immunizált vadászgörények szervezetében, bármekkora dózist kaptak is az oltóanyagból, nem volt kimutatható a kórokozó, s az állatokon nem mutatkoztak a betegség jelei. A kontrollcsoport tagjai viszont, amelyek csupán placebót kaptak, apatikusak voltak, megemelkedett a testhőmérsékletük és szervezetükben kimutatható volt a vírus.

A Novavaxnak az Egyesült Államok Gyógyszerügyi Hatóságának (FDA) engedélyét kell beszereznie ahhoz, hogy tesztelje az újfajta oltóanyagot humán vizsgálatokban. Többévi vizsgálat szükséges ahhoz, hogy egy ilyen vakcina humán alkalmazása széles körben elterjedjen.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) júniusban minősítette pandémiának a H1N1 okozta járványt: a kórokozó a világ 180 országában okozott megbetegedést. A WHO szerint az idén az embereknek két új influenza elleni oltást kell kapniuk, s ezt ki kell egészíteniük egy a szezonális influenza elleni oltással.

Az Egyesült Államokban öt cég állít elő hagyományos módszerekkel a H1N1 elleni védőoltást. Az amerikai kormány tanácsadói szerint az Egyesült Államok lakosságának a felét, 160 millió embert kellene beoltani az új influenza ellen, az egészségügyi és szociális minisztérium szerint  azonban október közepéig csupán 45 millió adag áll majd a rendelkezésre, ezután pedig hetente további 20 millió dózis oltóanyagot állítanak majd elő.

Influenza elleni oltás: teljes a káosz?
Új vírus: hadra készek a gyógyszergyárak
Gyártásra kész a magyar vírusteszt
Új influenza: jobb, ha házhoz jön az orvos
Új influenza: 1000 fölött a halálos áldozatok száma
Az új vírus elleni vakcinára egyelőre nincs pénz

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG