A Fitch Ratings felmérése szerint erőteljesen nőttek a befektetői aggodalmak az európai bankok hitelképességével kapcsolatban
A legnagyobb európai hitelminősítő által az európai kötvénypiaci befektetők körében elvégzett harmadik negyedévi közvélemény-kutatás kimutatta, hogy a piaci szereplők 41 százaléka szerint "jelentősen javította" a valutaunió hosszú távú életképességi kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 250 milliárd eurós keretével is kiegészített 500 milliárd eurós pénzügyi mentőmechanizmus, valamint az euróövezeti jegybank szuverén kötvényvásárlása és az egyes tagállamok gyorsított ütemű deficitcsökkentése.A felmérésbe bevont befektetők ugyanekkora aránya szerint azonban az eddig megtett stabilizáló intézkedések elégtelenek, még többre van szükség, 17 százalék pedig azzal a megállapítással értett egyet, hogy az euróövezet problémái "strukturális jellegűek és leküzdhetetlenek".
Az euróövezet jövőjével kapcsolatban nagy londoni befektetési és elemző házak is megfogalmaztak már kétségeket.
| A gazdasági növekedés ugyan már az idén beindul, azonban a munkahelyek száma csak kevés tagállamban emelkedik, vagyis gyakorlatilag munkahelyteremtés nélküli fellendülés kezdődött - mondta Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős tagja kedden Budapesten a Világgazdasági Kutatóintézet szakmai rendezvényén. Andor László hangsúlyozta: jövőre a tagállamok nagy részében már csökkenhet a munkanélküliség, de ez még mindig nem vehető biztosra. Hozzáfűzte: a gazdasági kormányzás eddigi összehangolása az unión belül bizonyos fokú stabilitást eredményez az eurózónán belül, de küzdelmes időszak következik a tekintetben, hogy a gazdasági növekedés hogyan indul majd be. |
A Capital Economics által felvázolt lehetséges változások között szerepelt egy tagállam - "minden valószínűség szerint Görögország" - kilépése, akár önkéntes alapon, akár a többi tagország "felkérésére". A cég szerint emellett nem kizárható Németország távozása, egy egész országcsoport kilépése, vagy az euróövezet kettébomlása egy "északi" és egy "déli" euróra.
Az ING bankcsoport elemző csoportjának szintén nemrégiben Londonban ismertetett elemzése szerint az elmúlt időszak fejleményei után "a legelszántabb európártiaknak is el kell ismerniük", hogy egyes tagországok kilépésének, illetve az euróövezet felbomlásának esélye "immár nem zéró".
A Fitch Ratings kedden Londonban kiadott negyedéves felméréséből kitűnik, hogy a kötvénypiaci befektetők változatlanul igen borúsan ítélik meg az európai államadósok helyzetét. Arra a felkérésre, hogy rangsorolják az európai hitelpiacokat a következő tizenkét hónapban fenyegető legfőbb kockázatokat, a válaszadók 90 százaléka minősítette "magasnak" a szuverén adósságproblémákból eredő piaci rizikót. A recesszió visszatérésének veszélyét a többség - 52 százalék - alacsony szintű kockázatnak nevezte.
| A Privátbankár kérdése: Egekben a svájci frank - ön újratárgyalta a bankkal a hitelét? |
Meredeken nőtt ugyanakkor a bankok helyzete miatt aggódó befektetők aránya. A Fitch Ratings felmérése kimutatta, hogy az intézményi befektetők 36 százaléka szerint a befektetési ajánlású pénzintézetek néznek szembe a legnagyobb refinanszírozási kihívással a következő egy évben; az így vélekedők aránya az előző, második negyedévi piaci közvélemény-kutatás során még csak 8 százalék volt.
MTI
Címlapon
Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
2012. február 09., 18:00
A görög pártoknak sikerült megállapodniuk az utolsó pillanatban az újabb megszorító csomag részleteiről, szabaddá téve az utat az újabb, 130 milliárd eurós mentőcsomag elől. Az IMF és a görög kormányfő így új alapon folyatják a tárgyalásokat. Kemény megszorítások jönnek. A tőzsdék a jó hír ellenére stagnálnak és az euró is csak átmenetileg pattant fel.
bazi nagy görög megszorítás
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
Legfrissebb híreink
- Nagyot üzleteltek a kanadaiak Kínában
- Leáll a bolgár áramexport a hideg miatt
- Pozitív diszkrimináció brit felsővezető nőknek
- Lefagytak: súlyos áramellátási nehézségek a Vajdaságban
- Nyártól új vezetőt kap a Pricewaterhouse Coopers
- Fejenként kétmillió dollárt kérnek a hajókatasztrófa túlélői
- Levették az NGM honlapjáról az államadósságmérőt
- Warren Buffet nem szereti a kötvénypiacot
- Olajembargó: fogy az élelem Iránban
- Honnan volt pénze a lakosságnak a végtörlesztésre?
- Tíz részvény, amibe érdemes befektetni a JPMorgan szerint
- Üveghangig gerjesztik a piacokat a görögök, jó napot zárt a forint
- Visszasírják a HR-esek a régi cafeteria juttatásokat
- Óvatosan az OTP-vel! (Erste elemzés)
- Árfolyamgát: új szabályok, határidők - itt vannak a részletek!
- Már a Mekiben is fizethetünk SZÉP kártyával
- Ne féljünk az államcsődtől, mert az jót hozhat nekünk
Ajánlatunk
Állásajánlatok
- KÖNYVELŐ–SZÁMVITELI ÜGYINTÉZŐ - Budaörs Város Önkormányzata
- Credit Controller - Adecco
- Financial Derivatives Trader - GHF Kereskedelmi Kft.
- KÖNYVELŐ (Szlovák nyelvtudással) - GLS General Logistics Systems Hungary Kft.
- Financial Trainee - Financial Controlling - DIAGEO Üzletviteli Szolgáltatások Kft.





_fill_200x116.jpg)










