5p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Együttműködik a bankrendszer és a jegybank annak érdekében, hogy az ügyfelek egységes, pontos és teljes tájékoztatást kapjanak a banki elszámolás és a forintosítás menetrendjéről és annak konkrét mértékéről.

A bankszektor mindig is az érvényes és hatályos szabályok alapján működött. Az idén meghozott szabályozás visszamenőleges hatállyal írta felül az árfolyamrés és az egyoldalú kamatemelésekre vonatkozó szabályokat – emlékeztetett Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára a szervezet és az MNB fogyasztóvédelmi igazgatóságának közös tájékoztatóján, ahol a banki elszámolás technikai kérdéseiről nyújtottak tájékoztatást az ügyfeleknek. Becsei András, a Bankszövetség alelnöke szerint a nyári törvényekből következő intézkedések a bankszektornak 1000 milliárd forintos veszteséget okoz a forintosítás fordulónapján, február elsejével. Ez a bankszektor mérlegfőösszegének egyharmada.

Kovács Levente szerint az elszámolásból következően az átlagos tehercsökkenés 25 százalék lesz, az ügyfelek 99 százaléka 5-45 százalékos csökkenést tapasztal majd. Az elszámolás kapcsán visszakapott összeg annak mértékéhez igazodik, amekkora tehernövekedést tapasztaltak az ügyfelek az elmúlt évek során. Kovács Levente szerint azok járnak majd a legjobban, akik korábban megfogadták a kormány és a Bankszövetség tanácsát és beléptek az árfolyamgátba és folyamatosan rendben törlesztettek. Freisleben Vilmos, a jegybank fogyasztóvédelmi igazgatója is fontosnak tartotta kiemelni, hogy nem lesz ügyfél, aki jobban vagy rosszabbul jár – aki többet veszített eddig, az most többet kapnak vissza, akik kevesebbet, azok arányosan kevesebbet. A visszatérítés mértéke függ a hitel összegétől, de attól is, hogy az adott hitelező mennyiszer és milyen mértékben élt az egyoldalú kamatemelés lehetőségével.

A jegybank kimutatásai szerint a fennálló svájci frank jelzálog szerződések 24,8 százalékának tulajdonosai  15-20 százalékos adósságcsökkenést fognak érezni, 19,4 százalékuk 10-15 százalékos tehercsökkenést tapasztal. Jelentősebb, 25-30 százalékos tehercsökkenést az érintett ügyfelek 26,9 százaléka érezhet majd meg, míg 12,9 százalékuk 20-25 százalékos tehercsökkenést tapasztal majd. A legtöbb visszatérítést, 30 százaléknál magasabb összeget az érintettek 13,1 százaléka kap majd.

A jövő évi menetrend

Becsei András, a Bankszövetség alelnöke igyekezett sorba szedni az elszámoltatás és a forintosítás határnapjait, illetve a fair bankrendszerhez kapcsolódó határnapokat.

Január elsejétől bevezetésre kerül a jövedelemarányos törlesztőrészletek számítására vonatkozó szabályozás és ugyanettől a hónaptól a fix árfolyamon történnek kiszámításra a törlesztőrészletek. Február elsején lép életbe a fair banki törvény és az elszámolás, valamit a forintosítás tekintetében is ez a dátum számít fordulónapnak.

Március 1-től április végéig kapják meg az ügyfelek az elszámolási igazolásokat, innentől számítva 30 napjuk lesz az érintetteknek arra, hogy jelezzék, ha megfelelnek azon feltételeknek, amelyek alapján mentesülhetnek a forintosítástól. A forintosítás határideje május 1.

A forinthiteleknél a fordulónap június 30. A tájékoztatást itt az ügyfelek nyáron kapják meg, míg a kamat októbertől módosul.

Az elszámolás a gyakorlatban

Becsei András szerint 3 módon kerülhet sor az elszámolásra. Az alapesetben a fennálló tőketartozás kerül csökkentésre. A már megszűnt szerződéseknél az elszámolási összeget visszautalják. A késedelmes törlesztőknél ugyanakkor az elszámolás először a késedelmes összeget elégítik ki a visszautalandó pénzből. A nem teljesítő hitelek esetében, ha a banki könyvekben van a hitel, akkor sor kerül az elszámolásra és a forintosításra. Ha a követelés már követeléskezelőnél van, akkor a követeléskezelőtől kell kérni az elszámolást. A Bankszövetség továbbra is fenntartja a javaslatát, hogy a Nemzeti Eszközkezelő kvótáját legalább meg kellene duplázni, épp azok érdekében, akik számára az elszámolás és a forintosítás sem segít abban, hogy visszatérhessen a fizető hitelesek közé. A NET kvóta feltöltésének igénye ugyanakkor csak 2016-ban jelent majd többlet (költségvetési) forrásigényt.

Az árverési moratórium kérdéskörében jelenleg is zajlanak a tárgyalások, egyelőre a szövetség vezetői nem akartak ebben a kérdésben érdemi válaszokat adni. Az bizonyos, hogy az elszámolási törvény e tekintetben kitolja az árverések megindításának időpontját.

Az árfolyamgátasok esetében a januárban esedékes törlesztőrészlet kerül fixálásra és ez az összeg marad fenn az eredeti árfolyamgát-konstrukció végéig. Az esetleges többlet továbbra is a gyűjtőszámlára kerül (az elszámolás során az ott lévő tartozás csökken először), s innen kerül vissza a 60 hónap leteltével a tőkeszámlára. Ekkor lép életbe az a szabály, hogy az így megemelkedő törlesztőrészlet nem lehet magasabb, mint az eredeti törlesztés 115 százaléka – ha ez nem teljesülhet, a futamidő hosszabbodik meg.

Változhat a jogszabály is

Fraisleben Vilmos szerint a jegybank a feladata lesz a pénzügyi intézmények feladatainak folyamatos ellenőrzése - akár megelőlegező vizsgálatot is tarthatnak azzal kapcsolatban, hogy mennyire felkészült az adott intézmény egy-egy feladat végrehajtására. Ide fog tartozni bizonyosan az elszámolási metodika pontos alkalmazásának ellenőrzésé még azelőtt, hogy az ügyfelek fel a tájékoztatás megtörténne. Ugyanakkor arra is felkészültek, hogy számos ma még nem eléggé pontosított feltétel miatt iránymutatásokat kell adniuk a felügyelt intézményeknek. Az igazgató szerint az is előfordulhat, hogy egy-egy kérdés megválaszolására csak a jogszabályok módosításával kerülhet sor – erre is felkészült az MNB.

A bankadó csökkentésről nem tárgyaltunk, de készen állunk rá, mivel látható, hogy azért, hogy a bankrendszer el tudja látni feladatát a gazdaság élénkítésében szükség van a bankok terheinek csökkenésére – kommentálta a miniszterelnök tegnapi bejelentését Kovács Levente.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Lízingpiac: az autóknál kitart a lendület, de a kulcságazat gyengélkedik
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 12:54
Jól alakultak a magyar lízingpiac első negyedéves eredményei, de kettősség is látható.
Pénzügyi szektor Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 12:14
Újra beindult a lakossági hitelezés az Ersténél. Az első negyedévben lakáshitelből az előző év azonos időszakához képest a két és félszeresére nőtt az újonnan kihelyezett hitelek állománya. 
Pénzügyi szektor Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 10:28
Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak a magyarok, ami azt mutatja, hogy az állampapírpiacról kivett százmilliárdok hozamára továbbra sem akarnak adót fizetni a kisbefektetők.
Pénzügyi szektor Nem hisz a szemének, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 07:29
Kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben: 0,2 százalékkal gyengült a forint az euró és a dollár ellenében, szinte változatlanul áll a svájci frankkal szemben.
Pénzügyi szektor Kiderült, mire számít az Erste
Privátbankár.hu | 2024. április 30. 10:25
A hitelállomány stagnálása mellett a betéteknél növekedést ért el az Erste Csoport. 
Pénzügyi szektor Huszonnégymilliárd forint osztalékot fizet az MBH Bank
Privátbankár.hu | 2024. április 29. 16:47
Rendkívül sikeresnek tartja első évét a társaság.
Pénzügyi szektor Hatalmas osztalékot fizet az OTP és nagy uniós felvásárlásra készül a bank
Privátbankár.hu | 2024. április 26. 12:17
Vételi ajánlatot tettek az egyik uniós országban.
Pénzügyi szektor Elkerekedik a szeme, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2024. április 26. 07:25
Minimálisan gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Pénzügyi szektor Az MNB szigorú szemével ráncba szedte a gyorskölcsönzőket
Privátbankár.hu | 2024. április 25. 10:44
Hatékony, „puha" eszközök bevetésével az MNB két gyorskölcsönző intézmény több, aggályosnak ítélt általános szerződési feltételeit módosíttatta.
Pénzügyi szektor Hoppon maradnak Mészáros Lőrinc bankjának befektetői
Privátbankár.hu | 2024. április 24. 12:57
Nem fizet osztalékot az MBH Jelzálogbank. De ez nem feltétlenül rossz hír.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG