Az Országgyűlés Számvevőszéki és Költségvetési Bizottsága támogatta Rogán Antal módosító indítványát. Az indítvány, amelyet Németh Zoltánnal (Fidesz) közösen nyújtott be Rogán Antal, azt javasolja, hogy az árfolyamgát új rendszerében az ingatlanokra vonatkozó korábbi, 30 millió forintos felső értékhatár helyett a felvett hitelösszeget maximálják 30 millió forintban.
Ugyancsak támogatást kapott Heintz Tamás fideszes képviselő javaslata, hogy az árfolyamrögzítésnél alkalmazott árfolyamok közül csökkentsék a japán jennél alkalmazott értéket, a tervezett 2,5 forintról 2 forintra. A nemzetgazdasági tárca képviselője ezt a javaslatot nem tartotta támogathatónak.
A Bankszövetség még nem alakította ki álláspontját a módosító indítványokról - közölte a szervezet az MTI-vel, a testület elnöksége legközelebbi ülésén hoz döntést.
Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára nemrég úgy fogalmazott: az utóbbi időben nyitottabbá, konstruktívabbá vált a szektor és a kormányzat közötti együttműködés. A bankok a kormánytól elsősorban kiszámítható környezetet várnak, és azt, hogy a terheket a gazdaság valamennyi szereplője, valamennyi ágazat arányosan viselje. Részletek >>
Az Egyesült Államok csaknem kéttucatnyi olajszállító tankhajót juttatott ki a Hormuzi-szoroson keresztül Irán tudta nélkül.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





