5p
Az OTP Bank eredményével a menedzsment is elégedett, a kedvező folyamatok folytatódására számít, így lassú konszolidációra Oroszországban és Ukrajnában. A pénzintézet kiszámolta, hogy az árfolyamgátba be nem lépett ügyfelek átlagosan 37,1 százalékkal fizetnek kevesebbet, mint forintosítás nélkül.

Az OTP Bank első negyedéves eredménye jobban alakult, mint az elemzői várakozások, és a menedzsment is összességében elégedett vele – mondta Bencsik László vezérigazgató-helyettes a bank eredményeit taglaló sajtótájékoztatóján.

Korrekciót jelentett a mérlegben, hogy a negyedév során zárult le egy portugál bank romániai leányvállalatának megvásárlása (Banca Millenium).  A devizahitelek elszámolása kapcsán várható veszteség jelentős része már realizált veszteséggé vált, átkerült a céltartalékból másik sorra.

Beleszólt a rubel és a hrivnya

Az egyedi tételek között van az életjáradék-tevékenység korrekciója, ezt az üzletágat tíz évvel ezelőtt kezdték el. Azóta a válság és a törvényi szabályozás is beleszólt, a bank már nem végezhet ilyen tevékenységet, értékesítenie kell az üzletágat. Erre értékvesztést számoltak el.

A 28,3 milliárd forint korrigált, konszolidált adózott eredményt nagyban befolyásolta a rubel és a hrivnya árfolyammozgása is. Oroszországban jelentősen megnőttek a betétekre fizetett kamatok, miután az orosz jegybank megemelte az alapkamatot.

Lassú normalizálódás Keleten

Nagyon optimistán gondolkodunk Magyarországgal kapcsolatban, de igaz ez Romániára és Bulgáriára is – mondta Bencsik. Az első negyedévben ezeken a területeken szépen nőtt az eredmény, ennek folytatódását várják.

Az orosz és az ukrán leánybankok jelentős veszteséget termeltek, de azt várják, hogy ez az idén csökkenni fog tavalyhoz képest. „Az tűnik most a legvalószínűbb kimenetelnek, hogy mindkét országban egy fokozatos, lassú konszolidáció következik be” – mondta a vezérigazgató-helyettes.

Úsznak a betétekben, nincs elég hitel

A bank nem örül annak, hogy lényegében kétszer annyi betéte van, mint hitelállománya (ez tükröződik az által kínált kamatokban is – a szerk.). Oroszországban csökken a hitelállomány, ami részben tudatos stratégia eredménye, visszafogták az új hitelek folyósítását. Ukrajnában már régebb óta alacsony szinten van a hitelezés, ott is tovább csökkent a hitelállomány. Kissé csökkent a hazai hitelezés is. A hátralékos hitelek aránya 18,4 százalékra csökkent.

Repkednek a százalékok az ügyfelek javára

Ami a hazai ügyfelekkel történő elszámolás számait illeti, Bencsik szerint hogy mi a sok és mi a kevés, az mindig viszonyítás alapja. Ahhoz lehet hasonlítani, ha nem történt volna meg a forintosítás és a visszatérítés, de ez sem egyértelmű az árfolyamgát miatt, amit az ügyfelek fele igénybe vett. (Az árfolyamgátban 180 forintos svájci frankkal törlesztettek az ügyfelek, a különbözet egy gyűjtőszámlára került, ami később vált esedékessé.)

A svájcifrank-hitelek állománya 409 milliárd forint volt, ezeknek az ügyfeleknek 71 milliárd forintot, 17,3 százalékot fizettek vissza. Ha nem lett volna forintosítás, akkor az ügyfelek 295 forintos frankárfolyamon kellene törlesszenek (256,5 forint helyett), ez 13,2 százalékos különbség.

Van, csak nem érzik eléggé

A bank kamatbevétele (a hitelek kamatterhe) ezen az állományon 25,4 százalékkal csökkent, így összesen, a három számot összeszorozva az átlagos ügyfél 37,1 százalékkal kevesebbet fizet, mintha nem lett volna a forintosítás. (Az árfolyamgát nélküli ügyfelek esetében.) Ez persze csak egy statisztikai átlag, de mintegy 340 ezerből mintegy 500 olyan ügyfél volt, akinek nőtt a törlesztőrészlete a forintosítás miatt (az árfolyamgátba be nem lépettek közül). Ezek is főleg japán jenes hitellel rendelkeztek.

Frissebb és további árfolyamok

Sok ügyfél nem érzékeli a különbséget az árfolyamgát miatt, aminek következtében alacsonyabb volt a törlesztőrészletük, de hajlamosak elfelejteni, hogy közben a gyűjtőszámlán tartozás keletkezik. Az árfolyamgát öt évéből pedig már eléggé sok eltelt.

Ennyit kaptak a lejárt hitelesek

Az élő devizahitelekre 85 milliárd forintot számoltak már el, a lejárt hitelekre pedig 26 milliárd forintot fizettek ki.

A bank alapvetően optimista a magyar gazdasággal, az ingatlanpiaccal kapcsolatban. Az idén az első negyedévben például ötven százalékkal több jelzáloghitelt adott ki, mint tavaly ilyenkor. "Nincs gazdasági növekedés, legalábbis fenntartható növekedés hitelezés-növekedés nélkül. Ez egy olyan motor, amelyet még nem gyújtott be a magyar gazdaság" - mondta Bencsik László. A bank akár kétszer ekkora hitelállományt is el tudna képzelni, azzal sokkal magasabb szinten tudná végezni tevékenységét. "Ezer-kétezer milliárd forintnyi hitelt nagyon szívesen kiadnánk a következő hat hónapban" - tette hozzá.

Kissé emelkedett a részvény

A részvények árfolyama a tőzsdén reggel kilenckor mindössze az előző napi ár felett pár forinttal, 0,1 százaléknál is kisebb emelkedésben nyitott. Azután felfelé mozdult el, szerény, 0,4 százalékos emelkedéssel 5940-5950 forintra, miközben a BUX és a német DAX indexek 0,2 százalékos pluszban voltak.

Az OTP Bank jogorvoslattal fog élni a Quaestor-kártalanítással szemben - hangzott el.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
Részvény / Deviza / Áru Az igazi tőzsdesztori a háború, de húsvéti kakaóválság is kitört
Eidenpenz József | 2024. március 26. 12:10
A tőzsdék enyhén optimisták, szárnyalnak viszont a hadiipari részvények. A BUX szerény emelkedését most a Richter húzza, az OTP lemaradó, a forint pedig kissé erősödött a kamatdöntés előtt. Megvan, miért mehetett új csúcsra a DAX. Egekben a kakaó ára, egy szakértő igazságot szolgáltat a bitcoinnak.
Részvény / Deviza / Áru Jó estéje lesz, ha meglátja, mi a helyzet a forinttal
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 19:12
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG