4p
Bár február első felében intenzív korrekció zajlott a nemzetközi tőzsdén, a magyar papírok ütésállónak bizonyultak.

Az Egyesült Államokban és általában a globális részvénypiacokon, illetve makrogazdaságokban a növekedéssel, illetve a vezető részvénytársaságok teljesítményével továbbra sincs gond. Ugyanakkor erősödtek a kamatemelési és inflációs félelmek, emiatt február némi megtorpanást hozott a tőzsdéken, rendkívüli volatilitással. Februárban, a vezető amerikai tőzsdeindexek (Dow Jones, Nasdaq, S&P 500) olykor 3,5-4,5 százalékkal is képesek voltak egyetlen kereskedési nap alatt zuhanni, majd visszapattanni.

Az intenzív nemzetközi korrekció mellett Budapest sem maradt teljesen érintetlenül. Az összességében tapasztalható 5,2 százalékos visszaesés hasonló mértékű más vezető indexek teljesítményéhez, viszont az egyes papírok között nem nagyon akadt olyan, amelyiknél érdemi pánikreakciók érződtek volna. Mindenképpen biztató, hogy Budapesten a legvolatilisebb napok során sem voltak olyan mértékű kilengések, mint New Yorkban, Londonban, Frankfurtban, vagy akár csak a kelet-közép-európai régió más börzéin.

A februárt még 40 ezer pont felett indító BUX végül 5,2 százalékos eséssel, 38 112 ponton zárta a hónapot az előző hónaphoz képest. A visszaesés mértéke és az egyes kereskedési napok alatt tapasztalható hullámzás alapján Budapest ezúttal hasonlónak bizonyult a világ tőkepiaci nagyvárosaihoz, ezt közölte a Budapesti Értéktőzsde a Privátbankár.hu-val.

A négy vezető részvény közül a legnagyobb forgalmat (104,6 milliárd forint) elérő OTP árfolyamát szinte nem is bántották a nemzetközi történések, a mindössze 0,8 százalékos árfolyam csökkenés érthető, hiszen az elemzők és a pénzügyi sajtó egybehangzó véleménye szerint a kelet-közép-európai bankszektor nagyon jó állapotban van, és egy mérsékelt kamatemelési hullám még kifejezetten segítené is a jövedelmezőséget.

Kiugró (87,9 milliárd forintos) forgalom mellett 11,6 százalékot gyengült a Richter Gedeon kurzusa.

A képzeletbeli forgalmi dobogó harmadik helyére csúszott a MOL (47,6 milliárd forintos forgalom). Az olajipari részvénynél határozottan a nemzetközi energetikai részvények hullámzása okozott 7,8 százalékos esést, mert a társaság amúgy az elmúlt évtized legjobb eredményét, a várakozásokat is bőven meghaladó számokat jelenthetett be.

A többi részvénytársaság közül a legnagyobb egyedi áremelkedést ezúttal a 27,7 százalékot dráguló Kulcs-Soft érte el. Kifejezetten jól tartották magukat az ingatlanpiaci részvények, a BIF és az Appeninn is pozitívban zárta a hónapot, a GSPARK pedig kis mértékű mínuszban, ami aligha kezelhető külön az iparági sajátosságoktól, az ingatlanpiac prosperáló jellegétől. Hasonlóan jól kezdtek a gépipari részvények is, a Csepel Holding is jól teljesített, de a Rába végül enyhe mínuszban zárt.

A jövőben lökést adhat a globális piacoknak Donald Trump amerikai elnök 1500 milliárd dolláros infrastrukturális beruházási terve.

A magyar piacon jó sztorik most bőven akadnak. Különösen a hazai kisbefektetők körében népszerű és komoly áremelkedést maguk mögött tudó részvénytársaságok (Konzum, Opus Global, Appeninn) jelentkeznek sorozatosan új társasági hírekkel.

Pozitívumként említhető a hónap magas kereskedési aktivitása is. A 20 kereskedési napos februárban összesen 277,5 milliárd forint értékben kötöttek üzletet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) azonnali részvénypiacán, ami meghaladja az előző hónapban (247,6 milliárd forint) mért adatot, ahogyan a tavalyi év hasonló időszakának értékét (202,1 milliárd forint) is.

A napi átlagforgalom 13,9 milliárd forint volt, ami szintén magasabb, mint a tavaly februári 10,1 milliárd forintos és az előző havi 11,3 milliárd forintos érték.

Az azonnali részvénypiac duplikált forgalma 555,1 milliárd forint volt (januárban: 495,1 milliárd Ft). A szolgáltatók rangsora februárban éppen ugyanazt a sorrendet hozta, mint az év első havában, vagyis nyert a Concorde Értékpapír (173,1 milliárd forint), második lett a Wood & Company (114,2 milliárd forint) és a bronzérmet ismét az Erste (97,8 milliárd forint) szerezte meg.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 26980 26710 27200 -0,07% 0 0 18 758 307 280 HUF 2025-05-30 17:12:34
MOL 3076 3076 3140 -1,79% 0 0 8 341 493 072 HUF 2025-05-30 17:05:27
MTELEKOM 1768 1730 1768 +1,03% 0 0 1 818 292 660 HUF 2025-05-30 17:05:24
RICHTER 10350 10330 10500 -0,96% 0 0 12 819 161 400 HUF 2025-05-30 17:06:02
OPUS 568 565 572 -0,35% 0 0 120 315 978 HUF 2025-05-30 17:05:48
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A forint pénteki hangulatba került – nézze meg, mit művelt!
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 18:59
Pénteken alig változott a forint árfolyama a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez és a heti kezdéshez képest.
Részvény / Deviza / Áru Nem sikerült jól zárni a hetet Budapesten
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 18:03
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 473,63 pontos, 0,49 százalékos csökkenéssel 95 698,30 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Terítéken Magyarország, este jön a válasz – közben csak az instabilitás látszik stabilnak
Csernátony Csaba | 2025. május 30. 12:23
Az amerikai tőzsdék kissé erősödtek, ázsiai társaik azonban már gyengültek a Donald Trump vámjai körüli jogi tiki-taki miatt, miközben Kínában rontott a helyzeten a vámtárgyalások elakadása.
Részvény / Deviza / Áru Tágra zárt szemekkel figyelhetjük, mennyit ér egy forint
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 07:44
Péntek reggeli árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Jól döntött, aki ma euró helyett dollárt vett
Privátbankár.hu | 2025. május 29. 18:17
A forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben szinte nem változott a kora reggeli jegyzéséhez képest, a dollár ellenében viszont közel egy százalékos erősödést ért el csütörtökön a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter állta a sarat a magyar börzén
Privátbankár.hu | 2025. május 29. 18:01
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 680,73 pontos, 0,7 százalékos csökkenéssel, 96 171,93 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Lesz itt még tűzijáték délután
Eidenpenz József | 2025. május 29. 12:26
Az amerikai tőzsdék várhatóan nagyon jól fognak nyitni délután, mivel az Nvidia gyorsjelentése inkább pozitív meglepetést okozott. Donald Trump vámjainak elmeszelése egy bíróságon viszont várhatóan nem fog érdemi fordulatot hozni az elnök politikájában. A forint érezhetően gyengült, pénteken ismét minősítenek bennünket.
Részvény / Deviza / Áru Szinte hihetetlen, hogy mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2025. május 29. 07:41
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP húzta a BUX-ot szerdán
Privátbankár.hu | 2025. május 28. 19:38
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 828,89 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 96 852,66 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Szerdán is harmatgyengén zárt a forint
Privátbankár.hu | 2025. május 28. 18:46
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG