3p
Két, Nobilis Kristóf érdekeltségébe tartozó cég összehangolta részvényvásárlásait, így megszerezték egy tőzsdei társaság harmadát - nem tettek azonban nyilvános vételi ajánlatot. A tőzsdei társaság alelnöke Spéder Zoltán.

A Magyar Nemzeti Bank hivatalból indított piacfelügyeleti eljárást folytatott le a DonaDöme Kereskedelmi Kft.-nél és a Halmi út 46. Kft.-nél, azt vizsgálva, hogy a két társaságnak a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt.-ben (BIF Nyrt.) történt befolyásszerzése kapcsán sérültek-e a tőkepiaci törvénynek a vállalatfelvásárlásra vonatkozó rendelkezései.

Összefogtak, így átléptek egy határt

Mint a jegybank a beszerzett bizonyítékok alapján megállapította, a két társaság a BIF Nyrt.-ben történt befolyásszerzése során összehangoltan járt el. A jogszabály szerint egybe kell számítani az összehangoltan eljáró személyek befolyásának mértékét egy kibocsátóban, márpedig így a két társaságnak a BIF Nyrt.-ben 34,47 százalékos befolyása volt. A törvény ugyanakkor előírja, hogy 33 százalékot meghaladó mértékű befolyás esetén e tulajdonosoknak nyilvános vételi ajánlatot kell tenniük a többi részvényes felé.

A DonaDöme Kft. és a Halmi út 46 Kft. azonban egészen 2016. április 29-ig – addig, amíg részvényértékesítés nyomán az összehangoltan eljáró társaságok egybeszámított befolyásának mértéke a törvényi küszöbérték alá csökkent – jogsértő módon elmulasztottak megfelelni ezen ajánlattételi kötelezettségüknek.

Az ilyesmiért nagyon tud haragudni a felügyelet

A vállalatfelvásárlási szabályok megsértése különös súlyú a tőkepiac biztonságos és zavartalan működésének, valamint a tőkepiac tisztaságának követelménye szempontjából. A tőkepiac működéséhez, a megalapozott döntéshozatalhoz – a részvénytulajdonosok érdekeinek védelmére is figyelemmel – ugyanis nélkülözhetetlen a felvásárlási szándék nyilvánossága, a nyilvánosan működő részvénytársaságok tulajdonosi struktúrájának áttekinthetősége, az erről nyilvánosan elérhető információk objektivitása.

Mindezek miatt az MNB 20-20 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a DonaDöme Kft.-re és a Halmi út 46 Kft.-re.

Nobilis és Spéder is képben

A partnercontrol.hu adatbázisa szerint mindkét megbírságolt cég Nobilis Kristóf érdekeltségébe tartozik: a DonaDöme Kft.-nek és a Halmi út 46. Kft-nek is ő az ügyvezetője. A társaság honlapja szerint a BIF igazgatótanácsának elnöke is Nobilis Kristóf, alelnöke pedig dr. Spéder Zoltán, aki az audit bizottságot is vezeti.

A pestisrácok.hu nemrég azt írta: a BIF részvényeinek túlnyomó többségét ma Spéder Zoltán és az ő nyilvános strómanjaként ismert nagyvállalkozó, Nobilis Kristóf érdekeltségei birtokolják. A portál szerint komoly ellentétek feszülnek a Spéderék és a BIF többi tulajdonosa között.

Újabb jel: bekeményített a felügyelet

Ebből is jól látszik, hogy az MNB, pontosabban annak felügyeleti része véget kíván vetni annak a gyakorlatnak, hogy a tőzsdei kibocsátó cégek lazáskodnak, elmulasztják kötelezettségeik teljesítését, kommunikációjuk hiányos, nem transzparensek, és ezáltal a befektetők érdekei sérülnek. A háttérről itt írtunk bővebben >>

Emellett szigorodnak a bennfentes kereskedéssel, piacmanipulálással kapcsolatos szankciók, büntetőfeljelentések jöhetnek, sőt letöltendő szabadságvesztésre is számítani kell.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG