A ScienceAdvances folyóiratban nemrég megjelent tanulmány a Föld lakott területének jelentős részén tapasztalható, valóban riasztó édesvízvesztés tendenciáját írja le. A Nasa Grace/Grace-FO (Gravity Recovery and Climate Experiment és GRACE Follow On) programjának adatai alapján, amelyeket a Német Űrkutatási Központtal együttműködésben gyűjtöttek, a kutatók azonosítottak olyan nagy kontinentális területeket, amelyek – Grönlandot és az Antarktiszt kivéve – elsősorban az északi féltekén koncentrálódnak, és amelyek az általuk „mega száradásnak” nevezett folyamaton mennek keresztül.
Mit mutat a TWS?
A kutatók ellentmondásos helyzetet figyeltek meg. Míg a történelmileg nedves területek egyre nedvesebbek, a száraz területek pedig egyre szárazabbak, ez utóbbi folyamat gyorsabban halad, mint az előbbi. Megjegyzik: „A kiszáradást tapasztaló területek nagysága nőtt, míg a nedvesedést tapasztaló területeké csökkent.” A szárazföldi víztároló kapacitás (TWS) egyre gyorsuló ütemben csökken.
A különösen Közép-Amerikában és Európában tapasztalható aszályok, valamint a talajvíz kimerülése együttesen felelősek a nem gleccseres kontinentális régiókban a TWS 68 százalékos csökkenéséért.
Különösen aggasztó az a megfigyelés, hogy 2002 óta az emberi populáció 75 százaléka 101 olyan országban él, ahol édesvízveszteség tapasztalható.
Az érintett terület nagyságának érzékeltetésére a tanulmányban az áll, hogy „a kiszáradás által érintett kontinentális területek évente körülbelül kétszeresére nőnek, ami meghaladja Kalifornia szövetségi állam területét”.
Fotó: Depositphotos
A csapadékmennyiség csökkenését kompenzálni kívánva a szárazság sújtotta területek lakói fokozzák a talajvíz kitermelését, ami kimeríti a föld alatti víztározókban tárolt édesvízkészleteket. Ez ugyan rövid távon „megoldásnak” tűnhet, de a víztározók korlátozott erőforrások. Ha a csapadékból származó beszivárgás nem pótolja őket, végül kimerülnek.
A szerzők meghatározzák ennek a kiszáradásnak néhány hatását: „A globális talajvízszint csökkenésének következményei között szerepel az öntözővíz-ellátás csökkenése és a mezőgazdasági termelékenység veszélyeztetése, az éghajlathoz való alkalmazkodási képesség, az aszályokkal szembeni ellenálló képesség és a biológiai sokféleség csökkenése, valamint a talajvíztől függő ökoszisztémák károsodása”.
Biztonságpolitikai következmények
Az elkövetkező években a növekvő vízbiztonsági problémák számos ország belső stabilitását fenyegetik, világszerte nagyvárosok életképességét veszélyeztetik és súlyosbítják a nemzetközi konfliktusokat. A legaggasztóbb az, hogy a világ vezetői még azon intellektuális keretrendszerrel sem rendelkeznek, amelynek segítségével megfogalmazhatnák ezt a fenyegetést, nemhogy érdemi lépéseket tehetnének ellene.
A helyzetet tovább rontja a klímaváltozást tagadó Trump-kormány utasítása, amely szerint le kell állítani a NASA klímakutatási programjait.
A vízhiánnyal kapcsolatos tétlenség katasztrofális következményekkel járhat. 2050-re a vízzel kapcsolatos kihívások a világ élelmiszertermelésének több mint felét veszélyeztethetik. A vízhiány várhatóan nyolc százalékkal csökkenti a bruttó hazai terméket a magas jövedelmű országokban, és 10–15 százalékkal az alacsonyabb jövedelmű országokban. A friss víz iránti kereslet 2030-ra 40 százalékkal meghaladja a kínálatot. Ha a nemzetek nem felügyelik gondosan a lakosság vízellátását, akkor szinte biztos, hogy a belbiztonság veszélybe kerül.
2050-re a világ népességének 68 százaléka várhatóan városi területeken fog élni. A városok terjeszkedésével megzavarják a természetes vízpótlási ciklusokat és kimeríthetetlenül használják a környező talajvízkészleteket. A vízhiány már most is jellemző a városi életre, kiemelkedő példák erre olyan milliós városok, mint Bangalore, Peking, Bejrút, Bogotá, Kairó, Fokváros, Denver, Hongkong, Iszlámábád, Jakarta, Kuvaitváros, Lahore, London, Los Angeles, Miami, Muscat, Új-Delhi, Sanghaj és Tiencsin. Egyes vízellátó rendszerek a teljes összeomlás szélén állnak.
2024-ben Isztambul, Mexikóváros és Johannesburg is a teljes kiszáradás szélére került, de az időben hozott vészintézkedéseknek köszönhetően elkerülték a katasztrófát. Idén nyáron Irán veszélyesen szárad ki, és Kabul valószínűleg több éven át a vízrendszer összeomlásának szélén fog állni.
Melyik a legvalószínűbb konfliktus?
Mivel a készletek tovább csökkennek, a vízért folytatott nyílt konfliktus elkerülhetetlennek tűnik a következő években. A legvalószínűbb vita az India és Pakisztán közötti viszály. Az országok megosztják az Indus folyó medencéjét, amely Indiában ered, de Pakisztán mezőgazdasági és kereskedelmi szektorának életerejét biztosítja.
Az Indus medence gyors ütemű kiszáradást tapasztal, mind a Himalája gleccsereinek eltűnése, mind az éghajlatváltozás miatti csapadékcsökkenés miatt. Mindkettő valószínűleg visszafordíthatatlan. A riválisok 1960-ban egyezményt kötöttek a medence vízhozamának szabályozásáról. Bár a megállapodás több korábbi erőszakos konfliktust is túlélt, Új-Delhi most azt állítja, hogy már nem köti a szerződés. Pakisztán viszont figyelmeztette Indiát, hogy vízellátásának bármilyen megzavarását „háborús cselekménynek” tekinti.
A víz egyre inkább sebezhetőségi tényezőként fog szerepelni a jövőbeli konfliktusokban.
A kontinensek jelenlegi kiszáradása tovább fog folytatódni, mivel a globális vezetők figyelmen kívül hagyják a figyelmeztető jeleket, és nem hajlandók érdemi lépéseket tenni a klímaváltozás ellen. A vízügyi kérdéseket általában eseti alapon kezelik, az egyes víztartó rétegek és folyómedrek kihívásaira összpontosítva.
A szárazság és a vízhiány azonban sokkal szélesebb körű problémákat okoz, többek között hatalmas számú migráns és menekült megjelenését. Ezek a fenyegetések egész kontinensekre kiterjednek, így egyetlen nemzet sem mentes tőlük. A klímaváltozás és a meglévő vízkészletek túlzott kihasználása a század hátralévő részében az egyik fő konfliktus- és instabilitáskeltő tényező lesz.
