1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Egy német sörgyár évi nyolc láda sörben fizet részvényeseinek osztalékot, aminek az értéke 100 euró, de egy darab részvény is ezer euróba kerül. Egy másikat lakossági részvénykibocsátással mentettek meg a csődtől. Népszerű a közgyűlés-turizmus a társaságok által adott gazdag természetbeni osztalékok miatt, főleg ráérő nyugdíjasok művelik.

Németországban tavaly 96,5 millió hektoliter sört adtak el, miközben az ország lakossága 82 millió fő, egy személyre tehát – a csecsemőket is beleértve – majdnem évi 118 liter jut a nedűből. (Egy korábbi listán Németország a 3., Magyarország a 24. helyen volt a világon a sörfogyasztásban.)

Európa legerősebb gazdaságában sör terén nem csak a nagy márkák tudnak labdába rúgni, mint a Beck's, Krombacher vagy Warsteiner, a sörkultúra mellett a lokálpatriotizmus is erős, a helyi termékeket rengeteg fogyasztó preferálja – írja a Witrschaftswoche. Az ország északi részén, Schlesswig-Holstein szövetségi tartományban levő Grönwohlder Hausbrauerei (Grönwohld-i Házi Sörfőzde) ezt igyekszik kihasználni, olyan módon, amivel a nagy konszernek nem tudnak versenyezni.

62 cent egy üveg sör

Úgy gyűjt tőkét, hogy lakossági részvényeket bocsát ki, és az osztalékot, amely korántsem megvetendő, mert tíz százalék a befektetett tőkére, azaz a részvény árára vetítve, sörben fizeti. Egy részvény ugyan 1000 euró, de ezért évente 100 euró értékű sör jár, konkrétan nyolc ládányi, ládánként 20 üveg sörrel. Így 62,5 centre jön ki egy üveggel. Ez még nem minden, a részvényesek ingyenes sörfőző-szemináriumon is részt vehetnek, valamint ebéddel és ingyen sörrel kedveskednek nekik az éves rendes közgyűlésen, ahol az utóbbihoz kapnak ajándékba egy eredeti márkás söröspoharat is.

A gyár jelenlegi tulajdonosa nagy terveket dédelget, terjeszkedni szeretne, ezért döntöttek a kibocsátásról. Mivel a bankok nem sietnek a kisebb, induló cégeket hitelezni, inkább a lelkes helyi rajongókra építenek. (Hasonlóan sok németországi futballklubhoz, amelyek sokszor szurkolói részvényekkel vagy kötvényekkel próbálnak meg pénzt bevonni.)

Várólistán tülekednek a részvényekért

A sörosztalék egyébként ugyanúgy adóköteles, mint a normál, a német tőzsdei cégek közül azonban egyik sem fizet ilyen magas osztalékot a részvényárra vetítve. A jellemző inkább 1-5 százalék között van, bár néhány cég 7-8 százalékig is elmegy – derül ki a Dividendenchecker adataiból.

A Bodeni-tó közelében fekvő Königseggwald sörfőzőjét, a WalderBräu AG-t lakossági részvények segítségével mentették meg a csődtől. A sörbarátok 500 eurós részvényeket jegyezhetnek, fejenként korlátozott mennyiségben (50 darabig), az osztalékot itt is sörben fizetik. Annyira népszerű lett az ötlet, hogy ma is várólistán tülekednek a helyi sörrajongók a megvásárolható részvényekért. Új személy ma már csak akkor juthat feljebb a sorban, ha a régiek közül valaki eladja a papírját.

Rajongók előnyben

A bajorországi Bürgerbräu Wolnzach AG a Wirtschaftswoche szerint 1999-ben eleve lakossági összefogással jött létre részvénytársaságként, és kezdettől fogva sörben fizeti osztalékát. Azóta már egy sikeres tőkeemelésen is túl van, a napokban 1180 új részvényes jegyzett a papírjaiból. nyilván a hasonló részvények nem igazán alkalmasak pénzügyi befektetésként, megtakarításként, inkább a lelkes sörfogyasztók és lokálpatrióták számára jelentenek hasznos befektetési lehetőséget.

Részvény akváriumlátogatással és anélkül

A természetben való osztalékfizetés persze nemcsak sörgyáraknál fordul elő. Érdekes példája ennek, hogy a Berlini Állatkert is részvénytársasági formában működik, a támogatói részvények tulajdonosai pedig ingyenesen mehetnek be a kapukon, ahányszor csak akarnak. Kétféle részvény létezik: az 520 eurós papír akváriumlátogatásra is jogosít, az akvárium nélküli részvény viszont csak 156 euróba kerül.

Az eddig említett sörrészvények korlátozott forgalomképességű, tőzsdén kívüli papírok. Németországban azonban, ahol a sörkultúra fejlett, több mint egy tucatnyi kisebb sörfőzde van tőzsdén, egy lista ezekről itt olvasható>>>. Svájcban ugyanazon lista szerint inkább a tőzsdén kívüli kereskedelemben kapható részvények fordulnak elő. Érdekesség, hogy a svájciak a jelek szerint kifejezetten vonzódnak a természetben való osztalékfizetésért, sok cég kedveskedik gazdag ajándékokkal részvényeseinek.

Egy ebédért megéri részvényt vásárolni

Amint egy régebbi cikk írja, számos cég sokféleképpen kedvez a tulajdonosoknak: állatkerti belépő, kötélpályás felvonó-menetjegy, éttermi kupon, illetve az adott cég különböző termékei a húskészítményektől a sörig. A Berner Landbank pedig 40 franknyi költségtérítést fizetett a részvényeseknek azért, hogy elutaztak a közgyűlésre. Aminek a trükkje az, hogy ez a térítés nem számított adóköteles bevételnek – a többi hasonló juttatás viszont feltehetően igen.

Sok cég egyszerűen nagylelkű, pazar ebéddel vendégeli meg részvényeseit. Ezért aztán mellékhatásként megjelentek és szép számmal vannak olyanok is, akik csak ezért vagy a többi juttatásért vásárolnak 1-2 darabot a részvényekből, amelyek ára azután sokszorosan megtérül a természetbeni osztalék révén. „Sok közgyűlés-turistát ismerünk már” – idézi a tanulmány az egyik cég vezetőjét. Persze az útiköltséget és az időráfordítást is figyelembe kell venni, de van egy réteg, amelynek időből nagyon sok van: a nyugdíjasok. Ők teszik ki a közgyűlési turisták zömét az alpesi országban.

Sörösalátét: Stop az adószörnyetegnek! Az Ön sörének majdnem felét ez az állat issza meg!

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 35340 35090 35880 -0,48% 0 0 11 640 134 700 HUF 2026-03-16 17:08:40
MOL 3766 3750 3828 -2,08% 0 0 2 409 707 992 HUF 2026-03-16 17:05:13
MTELEKOM 2040 2025 2070 -0,49% 0 0 794 895 105 HUF 2026-03-16 17:05:05
RICHTER 11880 11700 11880 0,00% 0 0 1 539 939 910 HUF 2026-03-16 17:05:11
OPUS 508 498 512 -1,17% 0 0 107 953 464 HUF 2026-03-16 17:05:01
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Feltápászkodott a forint: nézze meg, merre indult!
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 18:38
Javítani tudott a forint reggel óta.
Részvény / Deviza / Áru Váratlan irányba fordult a hangulat Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 17:49
A nemzetközi jó hangulat nem gyűrűzött be.
Részvény / Deviza / Áru Jó hangulatban ébredtek az amerikai befektetők
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 16:25
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült az új paktum: Afrika mélyéről ronthatnak rá Trumpék a globális fémpiacra
Czwick Dávid | 2026. március 16. 15:04
Miközben a lángokban álló Közel-Keletre összpontosít a világ, Washington és egy, a hírekben nem sokat szereplő afrikai állam között olyan paktum körvonalazódik, amely fenekestül forgathatja fel a globális fémpiacot. Donald Trump rátalálhatott arra a kulcsra, amivel megtörheti a kínai dominanciát: a tervet pedig 2031-ig véghez is vinné. Vajon mi az ára a hirtelen jött amerikai partnerségnek? Miért remeghetnek meg a hírtől a világ nagy nyersanyagtőzsdéi, főleg a rézpiac? Mutatjuk a részleteket a háttérben zajló gigaalkuról!
Részvény / Deviza / Áru Nehezen indul a hét Budapesten, ténferegnek a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 14:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,72 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Európa ma ráébredt, hogy akár erőt is mutathatna
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 11:02
Budapest persze ezúttal is kilóg a sorból a nagy európai porondokhoz képest. 
Részvény / Deviza / Áru Máris a határokat feszegeti a forint
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 07:27
Elkezdte az újabb kora tavaszi hetet a forint, de feszült a helyzet.
Részvény / Deviza / Áru Jól kerestek a Mol részvényesei az olajválságon
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 08:18
Kemény héten vagyunk túl a tőzsdén, de vannak, akik örülhettek.
Részvény / Deviza / Áru Heves érzelmeket váltott ki az olajpiac – esett New York pénteken, és a héten is
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 08:00
A főbb amerikai tőzsdeindexek csökkenéssel zárták a hét utolsó munkanapját.
Részvény / Deviza / Áru Estek az európai tőzsdék, a BUX is mínuszban zárt
Privátbankár.hu | 2026. március 13. 18:41
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 273,75 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel 121 754,84 ponton zárt pénteken.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG