Hirdetés
Előre várható volt, hogy az ősz aranyár emelkedést hoz,idén azonban korán köszöntött be az aranyláz - a befektetés aranyszabályai
Hirdetés
Tavaly, 2008-ban a kereslet felfutása, így az ár elszabadulása épp egy hónappal később, szeptember végén - október elején kezdődött. Akkor az aranyláz egy hónapig tartott, addig a felfokozott kereslet magasan tartotta az árat. Az akkori csúcs, a 900 dollár unciánként az elmúlt egy évben már megszokottá vált. Az aranypiac október végére, novemberre tért vissza a felfutás előtti állapotába, de már soha nem lett az, ami korábban volt. A decemberi, karácsonyi napok elmúltával az idei év januárja újból erősödést hozott, amely február óta kisebb ingadozásokkal szinte töretlen, mindig 900 dollár fölött, illetve a környékén tartotta a színarany unciánkénti árát. Erre a felfokozott, magas várakozású piacra köszöntött be ezen a héten az 1000 dolláros ár.Ez az erősödés igazából 2001-ben kezdődött. 2001-től 2005-ig évente mintegy 50-60 dollár növekedés volt tapasztalható az éven belül elért csúcsárfolyamok terén. És egy-egy csúcsár után az aranypiac mindig megőrzött valamit az áremelésből, egy addiginál magasabb árszinten stabilizálódott. 2001-ben ez 250 dollárról felszökött 295 dollárra, majd 2002-ben a csúcs 350 dollár volt. 2003-ban 415 dollár, 2004-ben 450 dollár és 2005-ben elérte, sőt meg is haladta a várakozásokat, 536 dollár volt a plafon. Az akkori elemzések egy éven belül már 800 dollár feletti árat jósoltak, ami akkor, 2006-ban még nem vált valósággá. Az aranyár időszaki emelkedések és esések során akkor „csak” 725 dollárig emelkedett.
Ami különösen figyelemre méltó, hogy ekkortól az áremelkedés üteme is felgyorsult, és ez a folyamat még ma is tart.
2007-ben az arany árának emelkedése folytatódott, és megint az ősz, pontosabban a november hozta meg az új csúcsot, mikor is az aranyár átlépte a 800 dollárt. A korábbi jóslat egy év késéssel vált valóra. És ekkor az események felgyorsultak. 2008 márciusáig, alig négy hónap alatt az arany ára átlépte a 900 dollár, majd az 1000 dollár határt is. Ekkor még nem tudott ebben a magasságban megkapaszkodni, mivel ez a gyors emelkedés nem utolsó sorban az akkor gyengélkedő dollárnak volt köszönhető. Azaz az aranyár csak dollárban nőtt, euróban, fontban csak alig. A dollár gyengült, és ez növelte az arany dollárban kifejezett árát.
De ez a felfutás adta meg az alapját a tavaly év őszi felfokozott keresletnek, mikor is minden addigi értékesítési rekord megdőlt.
Ennek érzékeltetésére a legjobb példát az Osztrák Pénzverde által kibocsátott, az egyetlen euró névértékkel bíró 999,9 finomságú Bécsi Filharmonikusok érme eladási adatai adják.
2008–ban a Bécsi Filharmonikusok befektetési aranyérméből 1 063 400 darabot értékesítettek a világon, mintegy 794 700 uncia súlyban. Ez megközelítőleg 25 tonna színaranyat jelent! (Ugyanez az adat 2007-ből 244 700 darab mellett mintegy 137 500 uncia, azaz 4 tonna volt.) És ennek az óriási tömegnek a 2/3-át, azaz 16-17 tonnát az utolsó negyedévben, a világválság kezdetekor vásárolták a világban!
Ez a tendencia továbbra is folytatódik. Májusra a Bécsi Filharmonikusok eladási adatai elérték, azóta meg is haladták a 2008 megdöbbentő számait, mikor is a Filharmonikusok érme lett a világ legkeresettebb befektetői érméje! Ez igaz Magyarországra is (a www.aranypiac.hu, mint az Osztrák Pénzverde hazai képviselete ugyancsak ebből az aranyérméből értékesített a legtöbbet).
Hogy mi várható mindezek után, 2009 őszén? A körülmények hasonlók, mint tavaly ilyenkor, de már átléptük az 1000 dollárt!
A vásárlás aranyszabályai
| Nem árt vigyázni a magyar arannyal! |
1. Mi minősül kiváló befektetési aranynak?
A befektetési aranypiacon a legjobbak a 999,9 ezrelék finomságú, az ún. „négykilences” rudak, tömbök és érmék. Ezeknek van általános, világméretű befektetési piaca, a kisebb tisztaságú termékeket csak nyomott áron és szűk körben vásárolják fel, gyakorlatilag újrafinomítás céljából.
2. Ki a gyártó?
A gyártókat a világ nagy tőzsdéi – mint például a londoni – minősítik ismertség és megbízhatóság szerint. Az általuk kiadott „Good Delivery” minősítéssel rendelkező gyártók termékeit külön bevizsgálás nélkül bármikor megveszik, míg az ilyen tanúsítvánnyal nem rendelkező gyártók termékeit csak költséges bevizsgálás után veszik át, ha egyáltalán átveszik. Sajnos hazai kibocsátó nem rendelkezik nemzetközi minősítéssel, így az általuk kiadott aranytömbök csak nehezen, ár alatt értékesíthetők.
3. Ki az eladó?
Két fontos szempont van. Egyrészt hazánkban csak olyan cég kereskedhet arannyal, amely megfelel a Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Intézet (NEHITI) szakmai előírásainak, így az Intézet nyilvántartásba vette. Másrészt az eladó adjon termékeire visszavásárlási garanciát, ezzel biztosítva, hogy a későbbiekben az aranybefektetés könnyen pénzre váltható legyen.
4. Milyen áron?
Több tényező is befolyásolja az árat. Minél tisztább az arany, minél elismertebb a gyártó-kibocsátó, annál nagyobb érték cserél gazdát. Nem mindegy az sem, hogy az eladó raktárkészletről értékesít, vagy megrendelésre teljesít. A raktárkészlet emelheti az árat, hiszen a készletezés tőkeigényes, és árfolyamkockázatot hordoz, melynek felárát végül a vevők fizetik. Valamint a napi árfolyamhoz kötött értékesítés adja a legnagyobb esélyt a legjobb ár eléréséhez.
5. És végezetül, mikor érdemes venni?
Erre nincs egy biztos válasz. Egy kisbefektetőknek a legjobb időben széthúzva, adott időközönként – ami a kockázatvállalástól, illetve az anyagi forrásoktól függően lehet hetente, kéthetente, havonta, stb. – rendszeres vásárlásokkal felépítenie a befektetési portfólióját. Ezzel kivédi a pillanatnyi árfolyammozgások kockázatát, és tervezhetővé teszi a befektetést.
Félelem az inflációtól: mi lesz veled, dollár?
Egekben az aranyár, mélyben a dollár
Arany élet szeptemberben?
Ki korán kel, aranyat lel - de hova lett a kockázati tőke?
Hirdetés
Címlapon
Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
2012. május 25., 19:14
A napsütéses órák száma és az adósságdinamika mintha egyenes arányban állna egymással, minél délebbre megyünk annál nagyobb a baj - így van ez Spanyolországon belül is. Az autonóm tartományoknak annyi pénzre van szükségük év végéig, amennyi toxikus eszközt a bankrendszer az esztelen ingatlanfejlesztéseknek hála "összeszedett". De ki adott nekik pénzt eddig?
Hirdetés
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Sikerekhez is vezethet Magyarország különutas politikája
- Pánik Spanyolországban: Katalónia mentőövet kért
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- Nyugatra menekül a magyar építőipar
- Egykulcsos adó: mi lehet a régiós őrület mögött?
- Nem szeretik a németek a közös eurókötvény ötletét
- Titokban újra összeült Orbán, Simor és Matolcsy
- Megtáltosodott az OTP
Hirdetés
Még több Deviza / Áru
Utánajártunk...
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Állja a vihart a Masterplast, két év múlva felpöröghet az ukrán és a román piac is
- Folytatódik a magánkaszák vesszőfutása
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- A Déliből Gödöllőre átszállás nélkül: magasvasútban gondolkozik a BKK
- Egykulcsos adó: mi lehet a régiós őrület mögött?
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- Új láthatósági mellényt kapnak a NAV dolgozói
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
- Rogán áfát csökkentene - itt a javaslat
Állásajánlatok
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Mérgesek a Facebook-befektetők, beperlik Zuckerberget és a bankokat
- Örülhet az EU, így szervezik át a MÁV-ot
- Humánkatasztrófától tartanak az ajkaiak
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- A nők diszkriminációja ellen foglalt állást az Európai Parlament
- Tovább hízik a Bankia mentőcsomagja, felfüggesztették a bankpapírokat
- Elszállt a Budapest Airport aranyat tojó tyúkja
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
Legfrissebb
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Nem szeretik a németek a közös eurókötvény ötletét
- Megtáltosodott az OTP
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- Humánkatasztrófától tartanak az ajkaiak
- Nabucco és Déli Áramlat: rövidülnek a megaprojektek
- Kétszer gyorsabban drágult az EU-ban a gáz, mint a villany
- Pánik Spanyolországban: Katalónia mentőövet kért
- Az MFB-n keresztül jön az egymilliárd euró Kínából
- Titokban újra összeült Orbán, Simor és Matolcsy
spanyolcsizma
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Pánik Spanyolországban: Katalónia mentőövet kért
- Critical Mass a tőzsdéken
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- Nem szeretik a németek a közös eurókötvény ötletét
- Éleződik a vita: „Csináljanak maguknak közös kötvényt a franciák és az olaszok”
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Feje tetejére állt a német politika, Merkel nagyot veszített
- Merkel magánya: Obamával fújnak egy követ a franciák
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
- Kamat nélkül is viszik a német államkötvényeket - furcsa helyzetbe került Merkel




