2p
Az Eurostat adatbázisában 19 országból vannak sörárak, bolti és vendéglátóipari átlagárak. A legolcsóbbak a volt szocialista országok, mint Bulgária, Szlovákia, Csehország vagy Románia, lehetőleg ne akarjunk viszont sörözni Norvégiában, Svájcban, Hollandiában. De még a németeknél se nagyon.
Fotó: EPA/Sven Hoppe

Az Eurostat ugyan csak 2014-re, de 19 ország sörárait közli adatbázisában, a legtöbb országra vannak bolti és vendéglátóhelyi árak is, némelyikre csak az egyik. Ebből megállapítható, hogy a vendéglátóiparban messze a legalacsonyabb árak a környékbeli volt szocialista országokban vannak, mint Bulgária, Szlovákia, Csehország, Románia vagy Lengyelország.

Ezeken a helyeken egy-egy korsó (lager típusú) sör átlagosan 1,0-1,3 euróba, azaz 316-411 forintba kerül. (Mai, 316 forintos árfolyamon, de 2014 végén is 315 volt a kurzus.) A bolti átlagárak pedig 0,5-0,8 euró, azaz 158-258 forint között mozognak. Ellenben Norvégiában, Svájcban szinte megfizethetetlen a vendéglátás, 2000-2700 forintnyi valutába kerül egy korsó árpaital. Németország, Belgium, Hollandia, Luxemburg 4-5 eurós árai is elég húzósak, de még Szlovéniában is háromszor annyi egy korsó, mint Szlovákiában vagy Bulgáriában.

A magyarországi adatok sajnos, pár más fontos országgal együtt, az Eurostatnál teljesen hiányoznak, de a KSH-nál legalább a bolti árakról van idősor. Eszerint egy üveg 0,4-0,5 literes világos sör 187, egy ugyanekkora minőségi sör 217 forintba került, ez 59, illetve 69 cent. Nem ez a legolcsóbb, de a legolcsóbbak közé tartozik, beleillik a volt szocialista országok mezőnyébe.

Kár, hogy a fontos turistacélpontnak számító Olaszország, Spanyolország, Franciaország, Horvátország, Görögország vendéglátós árai sincsenek az adatbázisban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezzel ütnek el az átlagtól a nyugdíjas korú lakásvásárlók
Privátbankár.hu | 2024. december 13. 11:59
Az átlagostól igen eltérően viselkednek, mint a fiatalok, de náluk drágábban és az országos átlagár felett vásárolnak ingatlant.
Személyes pénzügyek Ezek a szakképzős diákok értenek a legjobban a pénzügyekhez
Privátbankár.hu | 2024. december 11. 19:41
Több ezer diák indult el az ősz legizgalmasabb, milliós összdíjazású pénzügyi tudatossági versenyén, amely kedden a döntőjéhez érkezett. A technikumok és szakképző iskolák vetélkedőjén egy szegedi csapat diadalmaskodott.
Személyes pénzügyek Tizenöt milliós ajándékpénz is járhat, ha fiatal és gyerekeket szeretne
Privátbankár.hu | 2024. december 11. 15:03
A januárban megjelenő munkáshitel és a babaváró kölcsön sok szempontból hasonló felépítése miatt elvben 15 milliós ajándékpénzt is begyűjthetnek az államtól a gyermekvállalásra készülő fiatal párok. Az érintettek ráadásul a bankoktól sem távoznak üres kézzel: a babavárónál szerencsés esetben most is 200 ezer forint feletti, egyszeri jóváírás járhat.
Személyes pénzügyek Hogyan ne legyen horror számunkra a karácsony? – interjú
PR | 2024. december 11. 13:28
Egyre ijesztőbb hírek jönnek az online, telefonos, elektronikus pénzügyi bűncselekmények, lopások és csalások terjedéséről, lényegében bárki potenciális áldozat lehet. Milyen főbb veszélyekkel nézünk szembe, és mit tehetünk a károk elkerülésére? Milyen egyszerű szabályokat érdemes betartani? Interjú Bártfai Gáborral, a CIB Bank információbiztonsági vezetőjével.
Személyes pénzügyek Rohanjon a kútra: csökken az egyik üzemanyag ára
Privátbankár.hu | 2024. december 9. 12:28
A másiké viszont stagnál.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! – 2024 ősz – DÖNTŐ
Privátbankár.hu | 2024. december 9. 10:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny döntője!
Személyes pénzügyek Ötszázalékos lakáshitelkamat: kivédekezték a bankok, és ez nem is baj
Privátbankár.hu | 2024. december 7. 15:06
Egyelőre igen szűk kört érint a legfeljebb öt százalékos éves kamattal igényelhető lakáshitelek felvételének lehetősége, ami nem is olyan nagy baj a lakáshitel-piac stabilitása szempontjából. A sztenderd, piaci feltételű hiteleknél viszont a lapunknak nyilatkozó szakértő szerint rövid távon nincs lehetőség a kamatok érdemi csökkentésére: ezzel együtt az erős verseny miatt sok az akciós ajánlat a pénzintézeteknél.
Személyes pénzügyek Netes vásárlásokhoz is tökéletes választás a Mastercard Gold betéti kártya
PR | 2024. december 2. 14:44
Akár online vennénk koncertjegyet karácsonyi meglepetésként, akár egy hagyományos boltban szereznénk be az ajándékokat, a Mastercard Gold betéti kártya mindkét esetben kéznél van. A biztonságos használat az internetes vásárlásoknál is alap, az OTP Bank prémium szolgáltatásaihoz kapcsolódva pedig még díjmentes is.
Személyes pénzügyek Itt vannak a munkáshitel részletei – kemény feltételek kerültek be, érdemes vigyázni
Privátbankár.hu | 2024. november 30. 09:11
Nem lesz teljesen ingyen a kamatmentes hitel, aki pedig nem teljesíti a feltételeket, az hirtelen nagyon sok pénzzel is tartozhat az államnak.
Személyes pénzügyek Belső kereslet nincs, megoldás az önkéntes nyugdíjpénztárak kasszáinak feltörése
Hollós János | 2024. november 27. 10:51
Pogátsa Zoltán közgazdász, szociológus szerint a rendszerváltás óta minden kormány sokat tett azért, hogy a magyar jóléti rendszert lebontsa. Most már ki is mondják, helyette itt a munkaalapú társadalom. Egyebek mellett erről is szó volt a Klasszis Média „Nyugdíjszerviz – A nyugdíjmegtakarítások és a lakhatás jövője” címmel rendezett konferenciáján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG