4p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A család és a társadalom szempontjából is fontos munkát végeznek, de nem kapnak érte fizetést, és nem jogosultak a nyugdíjellátásra sem - miből élnek majd a háztartásbeliek idős korukban, ha esetleg nem támaszkodhatnak házastársukra, partnerükre?
Ez az édesanya a tizenhét éves, születése óta autizmussal élő fiát otthon látja el, ezért ápolási díjban részesül, amelynek összege nettó 40 ezer forint. MTI Fotó: Komka Péter

Azok, akik például otthon maradnak a gyerekeikkel vagy más rászoruló hozzátartozóval, nagymértékben hozzájárulnak a család és a társadalom mindennapjaihoz szülőként, a család támaszaként. Munkájukért azonban nem jár fizetés, nem jogosultak juttatásokra, így a nyugdíjjal kapcsolatos kockázataik igen magasak, hiszen rá vannak utalva arra, aki eltartja őket - hívja fel a figyelmet az Aegon csoport globális kutatása.  

Kit hívunk háztartásbelinek?

A kutatásból jellemzően az alábbi kép rajzolódott ki róluk:

  • Nők (86% globálisan - Magyarországon az átlagosnál magasabb, 94 százalék az arány)
  • Házasságban, élettársi- vagy partnerkapcsolatban élnek (88% globálisan, 90% Magyarország);
  • Életkoruk 18-44 közötti (59% globálisan);
  • Egy vagy több eltartott gyermekük van (69% globálisan)

A megkérdezettek többsége (65% globálisan, 75% USA, 61% Egyesült Királyság, 61% Hollandia) úgy gondolja, hogy a házastársuk vagy partnerük jövedelme nagyon vagy különösen fontos lesz majd nyugdíjas korukban. Magyarországon különösen magas ez az arány, a hazai háztartásbeliek 87 százaléka számít partnerére nyugdíjaskorában, 41 százalék pedig azt gondolja, a családjának is segítenie kell majd őt anyagilag idős korára.

Félnek a nyugdíjasévektől

Bár mindenkinek az életében érzelmileg és anyagilag is nagyon nehéz a válás, a házastárs vagy a partner elvesztése, ám ez hatványozottan igaz a háztartásbeli nőkre és férfiakra.

A háztartásbeliek jövővel kapcsolatos elvárásai hasonlatosak a munkavállalókéhoz és a nyugdíjasokéhoz, ám ők kevésbé optimisták a nyugdíjukkal kapcsolatban. Amikor azt kérdezték tőlük, mi jut eszükbe, ha a nyugdíj szót hallják, 60%-uk mondott pozitív jelentésű szavakat, szemben a munkavállalók és nyugdíjasok 71%-ával. Magyarország sajnos ebben is élen jár, a háztartásbeliek 76 százalékának negatív szavak jutnak róla eszébe, mint például a bizonytalanság.

Mi lesz, ha nem lesz nyugdíj?

Világszerte a háztartásbeliek kevesebb, mint fele tesz félre a nyugdíjas éveire. A magyar háztartásbeliek sajnos az átlagosnál is felkészületlenebbek, 78 százalékuk egyáltalán nem takarít meg, 60 százalékuknak semmilyen pénzügyi terve nincs is erre az időszakra.

Bár nem könnyű egy háztartásbelinek takarékoskodnia, hiszen a munkájáért nem kap fizetést, nem jó stratégia azonban, ha valaki nem tesz semmit. A kutatás az Aegon cégcsoport megbízásából készült, a társaság azt írja: az államnak, a munkáltatóknak, és a nyugdíjbiztosítási szakmának is fontos szerepe van, hogy új megoldásokat kínáljon.

Öt javaslatot fogalmaztak meg:

1. A háztartásbeli vállaljon nagyobb részt a család pénzügyeiből, a napi költségvetés megtervezésétől kezdve a hosszú távú tervezésig. A házastárssal vagy a partnerrel együtt ki kell számolni a nyugdíjmegtakarítás szükséges összegét, és össze kell állítani egy pénzügyi tervet ennek megvalósítása érdekében. A tervnek tartalmaznia kell egy vészforgatókönyvet váratlan esetekre, így a válásra, a különélésre, vagy a házastárs halálára is. Érdemes konzultálni egy tapasztalt pénzügyi tanácsadóval.

2. A háztartásbeli vállalhat részmunkaidős állást a nyugdíjkockázatok mérséklése érdekében. Ez nemcsak jövedelmet jelent, de az állami nyugdíjrendszerben vagy a munkáltatói nyugdíjjuttatásokban való részvételt is. A munkaerőpiacon maradva naprakészen lehet tartani a szaktudást, ami szükség esetén jobban fizető vagy egy teljes munkaidős álláshoz vezethet.

3. A munkáltatók vegyék fontolóra a rugalmas foglalkoztatás formáit, amely lehetőséget adna a háztartásbelieknek munkába állni, és így egyensúlyba hozni az otthoni kötelezettségeiket.

4. A munkáltatóknak érdemes végiggondolni, hogy részmunkaidős foglalkoztatottság vagy megbízási jogviszony esetén is biztosítják az egészségbiztosítási és jóléti juttatásokhoz való hozzáférést.

5. Az állami társadalombiztosítási rendszerben létre lehet hozni egy kreditrendszert a háztartásbeliek és az otthoni ápolásra szorulók ellátását biztosító családtagok számára, akik nem tudnak befizetni a társadalombiztosítási kasszába, ezzel elismerve a fizetés nélküli munkájukat és a társadalomhoz való hozzájárulásokat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek A 3 százalékos lakáshitel a SZÉP kártyáknak is gellert adhat
Privátbankár.hu | 2025. október 18. 09:42
A szeptember 1-től igényelhető első lakás megszerzését támogató Otthon Start hitelprogram várhatóan jelentősen megemeli majd a SZÉP kártyák forgalmát is. Az év elejétől lakásfelújításra is fordítható juttatási forma eddig is népszerű volt, egyrészt dinamikusan bővült az év során az újonnan regisztrált elfogadóhelyek száma, zömmel felújításhoz lehetőséget adó barkács- és bútoráruházakkal, másrészt akár a 30-50 ezer forintos átlagos kosárméretet is elérte a vásárlások összege. Az új lakáshitel újabb lendületet adhat a lakásfelújítási rohamnak, hiszen a frissen vásárolt lakásokat be is kell rendezni ahhoz, hogy otthonná változzanak.
Személyes pénzügyek Ebben az országban a legjobb nyugdíjasnak lenni
Privátbankár.hu | 2025. október 18. 08:28
Portugália a világ legjobb helye most a boldog nyugdíjas évek eltöltéséhez. Igaz, a 44 országot felölelő kutatásból kimaradtak a skandináv államok, amelyek hagyományosan az élen szerepelnek kimagasló szolgáltatásaik miatt.
Személyes pénzügyek Mekkora személyi kölcsönre elég az új átlagkereset?
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 14:12
Idén augusztusban bruttó 683 300 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagkeresete, míg a nettó átlagkereset 472 600 volt  közölte a KSH péntek reggel. Ekkora jövedelemmel akár 15 millió forint személyi kölcsönt is felvehetnek az igénylők.
Személyes pénzügyek Magyarországon landolnak a nyugat-európai bankszámlás csalásokból származó piszkos pénzek
Herman Bernadett | 2025. október 15. 12:58
Az elmúlt egy évben 7,4 milliárd forint ellopását akadályozta meg az Erste azzal, hogy az ügyfelei ellen irányuló pénzügyi támadások, csalárd tranzakciók 90 százalékát ki tudta szűrni. A bűnözők azonban rendre új módszerekkel próbálkoznak, legújabban befektetési tanácsadónak, rendőrnek, sőt, a KiberPajzs munkatársának adják ki magukat – hangzott el az Erste Bank sajtótájékoztatóján.
Személyes pénzügyek Erős érv az adómentesség, félmillió közelében jár a TBSZ-ek száma
Barát Mihály Tamás | 2025. október 15. 10:22
Látványosan megugrott a június végéig tartó egy év alatt a tartós befektetési számlák (TBSZ) száma. Az év derekán már közel félmillió ilyen számlát vezettek a pénzügyi – illetve befektetési – szolgáltatók, közel kétötödével többet, mint 2024. derekán. A TBSZ-számlákon lévő vagyon is szép ütemben nő, június végén meghaladta a 7100 milliárd forintot. A TBSZ-ek nyitását maguk a szolgáltatók is erősen ösztönzik, több helyen futnak akciók. A BiztosDöntés.hu összegyűjtötte ezeket.
Személyes pénzügyek Konfliktusok helyett kontinuitás: mit adhat a bizalmi vagyonkezelés?
PR | 2025. október 14. 16:21
Kár lenne pusztán adóoptimalizációs eszközként tekinteni a bizalmi vagyonkezelésre (bvk), hiszen sokkal több ennél: tulajdonosi jogegységet, üzleti kontinuitást és konfliktuskezelési eszközt is jelenthet. A hosszú évek munkájával összegyűjtött vagyon több generáción átívelő stabilitást, értékmegőrzést és – érintett vállalkozás esetén akár – kiszámítható működést nyerhet vele, még az annyira bizonytalan gazdasági környezetben is, amilyen a jelenlegi.
Személyes pénzügyek Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel
Privátbankár.hu | 2025. október 9. 12:05
Az MBH kiszámolta a megtérülést az Otthon Start hitellel.
Személyes pénzügyek Új veszély fenyegeti a bankkártya-tulajdonosokat, a kétfaktoros hitelesítést is ki lehet játszani
Hollós János | 2025. október 6. 10:11
A biztonsági szakemberek hatalmas reményeket fűztek a bankkártyák kétfaktoros hitelesítéséhez (2FA). Az Európai Unióban kötelezővé is tették használatát. Mára azonban a jelentősége fordított lett, mert hamis biztonságérzetet adott a bankkártya-tulajdonosoknak.
Személyes pénzügyek Fordulat a hitelpiacon
Privátbankár.hu | 2025. október 5. 10:12
Olcsóbban lehet kölcsönt felvenni.
Személyes pénzügyek 200 ezer forinttal és kedvezményekkel sürgeti az Otthon Start érdeklődőit az egyik bank
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 12:06
Akik idén igényelnek Otthon Start hitelt, 200 ezer forintot kapnak a Raiffeisen Banknál vezetett számlájukra. 5 millió forintnál nagyobb hitel után pedig több költséget is átvállal a pénzintézet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG