Róth Lajos, az OTP Pénztárszolgáltató vezérigazgatója elmondta, hogy sikerrel zárták az év első hónapját, amikor már vendéglátóhelyekkel is bővülhetett a SZÉP kártya elfogadóhelyi hálózata. Hozzátette, hogy csak januárban több száz étterem és meleg-ételeket felszolgáló üzlet csatlakozott hálózatunkhoz, így azok a munkavállalók, akik a 2012-es, béren kívüli juttatásaikat OTP SZÉP kártyán kapják, olyan elfogadóhelyek között válogathatnak, mint a Wasabi étterem, vagy a CBA és a McDonald’s egyes üzletei. Az OTP SZÉP kártya-tulajdonosok már a Teletál és az Interfood ételfutár szolgáltatásaiért is fizethetnek a plasztikkártyájukkal.
Az OTP Pénztárszolgáltató 2011 júliusában, bocsátotta ki a Széchenyi Pihenőkártyát, amely 2012. január elseje óta szálláshelyi szolgáltatások mellett vendéglátóhelyi és szabadidős juttatásokra is felhasználható. Az OTP SZÉP kártya nyolc hónapja van piacon, mostanra mintegy 5000 elfogadóhellyel rendelkezik országszerte. Róth Lajos kiemelte, hogy ez a szám minden héten több százzal bővül, így várhatóan év végéig a tízezres nagyságrendet is eléri. Az OTP-n keresztül eddig közel 100 000 munkavállaló vette igénybe a SZÉP kártyát.
Tovább bővült a SZÉP kártya elfogadóhelyeinek száma, így a 100 ezer kártyatulajdonos már mintegy ötezer helyen használhatja fel juttatásait. Az OTP elfogadóhely-hálózatához gyorséttermek, ételfutárok, és éttermek is csatlakoztak, ami annyit jelent, hogy a McDonald's-ban, a Teletár ételfutárnál, és a CBA-ban is fizethetünk SZÉP kártyával.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Zsiday Viktor: „Nem egy Jolly Joker Orbán és Trump pénzügyi csomagja”
10 perce
-
Szavazzon! Kit támogatna a választásokon Orbán Viktor washingtoni útja után?
32 perce
-
Súlyos csapások érték Ukrajnát az éjjel, áramkimaradások vannak az ország legtöbb régiójában
körülbelül 1 órája
-
Október végén 3667,7 milliárd forint volt a hiány
körülbelül 1 órája
-
Ismeretlen drónokat észleltek egy belga atomerőmű fölött
körülbelül 1 órája
-
Nagy a baj Parajdon: meghosszabbították a vészhelyzetet
körülbelül 1 órája
-
Zelenszkij: Putyin második frontot nyithat Európában
körülbelül 1 órája
Mfor.hu Top24
- Tankoljon mielőbb, holnap emelkedni fog a benzin és a gázolaj ára
- Romlik a helyzet a magyarországi munkaerőpiacon: itt vannak a friss számok
- Reménykednek az Egyesült Államokban: véget érhet a maratoni kormányzati leállás
- Oroszország üzent az atomfegyverekről
- Magyar Péter a Financial Times-nak: Orbán Viktor kiárusította Magyarországot Amerikában
- Időarányosan jól áll az államháztartás
- Megállíthatatlanul erősödik a forint
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Hidegzuhany: cáfolják Orbán Viktor egyik washingtoni bejelentését (frissítve) 2025. november 8. 16:16
- Brüsszelben csapott össze Zelenszkij és Orbán Viktor 2025. november 5. 06:38
- Holnaptól horror jön a kutakon, érdemes még ma tankolni 2025. november 7. 10:35
- Már megint bezsákolt 108 milliárdot az Orbán-kormány 2025. november 6. 12:44
Havi top
- Így jár, aki kilép az Európai Unióból 2025. október 20. 06:42
- Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától 2025. október 14. 19:31
- Magyar Péter: ha áprilisig nem lesz béke, idehívjuk a békekonferenciát 2025. október 14. 12:13
- Lehangoló hírt közölhetnek Ursula von der Leyenék 2025. október 17. 05:39
Friss
Makro / Külgazdaság
Zsiday Viktor: „Nem egy Jolly Joker Orbán és Trump pénzügyi csomagja”
Megszólalt az elemző az Orbán-Trump védőpajzsról.
10 perce
Nemzetközi
Súlyos csapások érték Ukrajnát az éjjel, áramkimaradások vannak az ország legtöbb régiójában
körülbelül 1 órája
Makro / Külgazdaság
Október végén 3667,7 milliárd forint volt a hiány
Október végéig az államháztartás központi alrendszere 3667,7 milliárd forintos hiánnyal zárt.
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18 -
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55 -
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Szallas.hu wellness-körkép: Siófok, Hévíz és Eger vezetik a toplistát
12:47
-
Csökkentették a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont hitelkamatait
11:35
-
airBaltic: magasabb bevétel és nyereség az előző évhez képest
11:26
-
Könyvvel ünnepli születésnapját a tíz éves fesztivál
11:17
-
Még nyitva a regisztrációs ablak az Aktív Magyarország Konferenciára
08:39
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Így jár, aki kilép az Európai Unióból
2025. október 20. 06:42
-
Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától
2025. október 14. 19:31
-
Magyar Péter: ha áprilisig nem lesz béke, idehívjuk a békekonferenciát
2025. október 14. 12:13
-
Lehangoló hírt közölhetnek Ursula von der Leyenék
2025. október 17. 05:39
-
Hidegzuhany: cáfolják Orbán Viktor egyik washingtoni bejelentését (frissítve)
2025. november 8. 16:16
top 24
-
Az oroszok üzentek Trumpnak: a nukleáris meghajtású rakéta nem atomfegyver
2025. november 9. 15:59
-
Nagy pakkot kapott a kazah elnök Washingtonban, Orbán Viktornak adta át a kilincset
2025. november 9. 18:34
-
Magyar Péter Trumpról és orosz hackerekről is beszélt a Financial Times-nak
2025. november 9. 14:10
-
Váratlanul bezuhant a drágulás a boltokban – a kormányt ez hidegen hagyja
2025. november 10. 05:42
-
Zelenszkij: Putyin második frontot nyithat Európában
2025. november 10. 12:28

