Nem lehet majd ügyeskedni
A Napi Gazdaság szerint a kormányzat a kapcsolt médiavállalkozásokra is kiterjesztené a reklámadó-fizetési kötelezettséget, hogy a terhet az adóalanyok "szétdarabolásával" ne lehessen csökkenteni. Újdonság, hogy az adó alanya a sajtótermék kiadója, illetve a szabadtéri reklámhordozó - írja a Napi Gazdaság.
A Világgazdaság kiemelte: a tervezet igyekszik bezárni azt a jogi kiskaput, amire az RTL Klubot működtető cég már utalt, hogy külföldről fogják folytatni a szolgáltatást, kikerülve az adófizetést. A mostani tervezetben minden cég adóalany, amelynek szolgáltatása a műsoridő felében magyar nyelven sugároz Magyarországon médiatartalmat.
A Népszabadság szerint az adó a reklámot közzétevő cégeket sávos rendszerben érintené, az egymilliárd forint éves bevétel alatti kisebb cégeket megkímélné. Enyhébb mértékű terhet jelentene a közepes társaságoknak, ahol az adó egymilliárdtól ötmilliárdig az árbevétel egy százaléka lenne. A nagyobb vállalkozásoknál jelentősebb elvonással számolnak, az ötmilliárd és tízmilliárd közé eső árbevétel tíz százalékát, a tízmilliárd feletti bevétel húsz százalékát vonnák el.
A titkos fegyver
Orbán Viktor a deficiteljárás miatt vetette fel korábban, hogy megadóztatják a reklámokat - úgy tűnt, a miniszterelnök így akar üzenni Brüsszelnek, hogy ha nem enged a szorításon, az unortodoxia újabb területekre is betörhet. Az EDP eljárás megszüntetését javasolta aztán a Bizottság, a kormány azonban mégsem állt el tervétől. A Varga Mihály által "titkos fegyvernek" nevezett újabb adónemnek költségvetési szempontból nagyobb a füstje, mint a lángja: alig 10 milliárd forintnyi bevételre számíthat belőle az állam, miközben a hazai reklámpiac még nominálisan sem érte el a válság előtti szintet.
Az új reklámadó részleteiről számol be több napilap is keddi számában a birtokukba került tervezet alapján.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Ki nem találná, melyik európai országban a legzsúfoltabbak a börtönök
24 perce
-
Egyelőre jó napja van a pesti tőzsdének
44 perce
-
Illegális bevándorlás: szigorít az EU a schengeni határokon
körülbelül 1 órája
-
Új megatrend lehet az európai részvények felülteljesítése?
2 órája
-
Belgium is bekeményít a bevándorlókkal szemben
2 órája
-
Kiderült: egyáltalán nem kuriózum a magyar építőipar magára találása
3 órája
-
Példát mutattak a svédek: így is lehet teljesíteni Amerikában
3 órája
Mfor.hu Top24
- Orbán Viktor: a bankok belecsalták a devizahitelekbe az embereket
- Magyar Péter: Orbán megint hazudott
- Nem hagyják annyiban az ukránok a kényszersorozós retorziót
- Ezért eszünk a hazai helyett import zöldséget?
- „A hibákat nem eltagadni, hanem őszintén bevallani kell” – mondja a Tisza Párt új egészségügyi szakértője
- Hoppon maradhatnak a kormány új szuperhitelének igénylői
- Hiába ágált, az Orbán-kormány is áldását adta az Oroszországgal szembeni újabb szankciós csomagra
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Csendben beadta a derekát Brüsszelben a magyar kormány? 2025. július 15. 11:14
- Hétfőtől újra szembejön a valóság a magyar kormánnyal 2025. július 13. 08:34
- Átlépett egy határt a forint 2025. július 14. 18:38
- Megjött az orosz válasz Trump ultimátumára 2025. július 15. 12:11
Havi top
- Csendben beadta a derekát Brüsszelben a magyar kormány? 2025. július 15. 11:14
- Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt 2025. július 2. 12:21
- Hétfőtől újra szembejön a valóság a magyar kormánnyal 2025. július 13. 08:34
- Még jobban verejtékezni fog, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2025. június 30. 07:23
A privátbankár ajánlja
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Egyelőre jó napja van a pesti tőzsdének
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe emelkedett pénteken kora délutánig.
44 perce
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Csendben beadta a derekát Brüsszelben a magyar kormány?
2025. július 15. 11:14
-
Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt
2025. július 2. 12:21
-
Hétfőtől újra szembejön a valóság a magyar kormánnyal
2025. július 13. 08:34
-
Még jobban verejtékezni fog, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2025. június 30. 07:23
-
Átlépett egy határt a forint
2025. július 14. 18:38
top 24
-
Orbán Viktor megmagyarázta, miért dadogott Brüsszelben
2025. július 17. 19:29
-
Tuti, hogy elrohan egy pénzváltóba, ha meglátja, mennyiért vehet eurót
2025. július 18. 07:37
-
Az agyonadóztatott OTP Bank vezére bírálta az Orbán-kormányt
2025. július 18. 06:58
-
Zsebbevágó részlet derült ki a kormány 3 százalékos lakáshiteléről
2025. július 18. 07:26
-
Megvan az oroszokkal szembeni 18. uniós szankciós csomag – az Orbán-kormány sem vétózott
2025. július 18. 10:40
