1p
Egy ismert török közgazdászprofesszor szerint sokkal jobban hasonlít a '68-as diáklázadásokra mindaz, ami most Isztambulban történik, mint az arab tavasznak nevezett lázadássorozatra. Erdogan elnökről könnyen eszünkbe juthat Putyin, pedig Törökországban erősebb a demokrácia.
Asaf Savas Akat

Az arab tavasznak nevezett lázadássorozat köszönő viszonyban sincs mindazzal, ami ma Törökországban történik – állítja Asaf Savas Akat professzor az Alapblognak adott interjúban. A törökök elit egyeteme, az isztambuli Bilgi gazdasági tanszékének vezető tanára, a helyi és külföldi lapokban gyakran publikáló, az egyik országos török tévécsatornán rendszeresen műsort vezető liberális közgazdásztekintély, noha szemben áll Erdogan miniszterelnök kurzusával, mégis védelmébe veszi Törökország abszolút erős emberét.

Erdogan tolódik, de a gazdaságpolitika liberális

Azt mondja róla, hogy az Erdogan-féle rendszer még mindig demokratikusabb, mint Putyiné. Persze messze nem olyan átlátható a török demokrácia, mint amilyen a nyugat-európai. Az is igaz, hogy Erodogan az utóbbi időben komolyan közeledik a vallási fundamentalistákhoz, kezdi összpontosítani és bebetonozni saját hatalmát, sőt, elkezdte mesterségesen is előnyben részesíteni a hozzá hűséges helyi tőkéseket.

Mégis: ettől függetlenül az Erdogan-féle gazdaságpolitika mindeddig alapvetően liberális maradt. Az elmúlt tíz év ragyogó gazdasági, költségvetési teljesítménye a szakember szerint a következőkön alapszik:

1. folyamatos, következetes költségvetési fegyelem fenntartása
2. átlátható és széles körű egészségbiztosítási rendszer kiépítése
3. a külföldi befektetőkkel és általában a szabad piaccal szembeni messzemenő nyitottság.

Nem a szegények vonultak utcára

Most azonban kiéleződött az ellentmondás a piaci liberalizmus és az ideológiai bezárkózás között. Ez húzódhat meg elsősorban a zavargások hátterében, de e tekintetben szerinte még nagyon korai határozott véleményt alkotni - így azt sem lehet eldönteni, hogy forradalomnak minősíthető-e az események sorozata.

A törökök életkörülményei folyamatosan javultak az utóbbi években. Az bizonyos, hogy nem a szegény néprétegekhez tartozók lázadoznak az isztambuli utcákon. Polgári családok gyerekei, egy olyan új nemzedék lázadozik, amelynek egyidejűleg van elege a bevásárló központokból, az öncélú fogyasztás erőltetéséből, a természeti környezet rombolásából, de elutasítja az erőltetett nacionalizmust és vallásosságot is. Ez egy poszt-internet nemzedék - véli a professzor. A teljes interjút az Alapblogon olvashatja.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41850 41800 43400 -1,90% 41850 41860 11 511 322 760 HUF 2026-11-05 16:14:38
MOL 4990 4954 5090 -2,16% 4990 4998 4 162 003 822 HUF 2026-11-05 16:12:46
MTELEKOM 2864 2852 2938 -1,92% 2854 2860 1 048 773 932 HUF 2026-11-05 16:11:51
RICHTER 12930 12850 13000 +0,23% 12930 12940 654 951 020 HUF 2026-11-05 16:13:18
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 49 512 420 HUF 2026-11-05 16:12:23
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Majdnem eltűnt a bejelentéscunamiban, de módosul a tőkepiac szabályozása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:25
Módosul a zártkörű kockázati és magántőkealapok szabályozása az Országgyűlésnek hétfőn benyújtott, az államhoz kapcsolódó vagyon és az állami hátterű finanszírozás védelme és megerősítése érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat értelmében.
Befektetési alapok Kisbefektetők kérték – új, forintos ETF-ek jöhetnek a tőzsdére
Eidenpenz József | 2026. október 17. 10:21
Forintra fedezett, a nemzetközi részvénypiacokat követő ETF-eket kínál a K&H-csoport, és még az idén szeretné bevezetni ezeket a hazai tőzsdére. A kezdő befektetők a kártyás vásárlásaikhoz kapcsolódó, kerekítésből származó kis összegekkel is elindulhatnak az úton. Közben a KBC-nél már a vagyon ötödét mesterséges intelligencia segítségével kezelik.
Befektetési alapok Euró vagy forint? Megszólaltak a profik, és kiderült, mit csinálnak a fiatalok a pénzükkel
Herman Bernadett | 2026. október 12. 19:09
Mibe érdemes fektetni, ha újra téma lett a közös európai deviza? Mennyi kockázatot bír el a magyar befektető, és hogyan lehetne rávenni a huszonéveseket az öngondoskodásra? A Klasszis Befektetői Klubban a hazai alapkezelői és önkéntes nyugdíjpénztári szektor vezető szakértői vitatták meg a piac legforróbb kérdéseit.
Befektetési alapok Jó eredményeket közölt a Berkshire Hathaway
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 08:34
A vállalat adózás utáni működési eredménye 16 százalékkal, 13 milliárd dollárra nőtt a második negyedévben, elsősorban a vasúti, az energetikai, valamint a feldolgozóipari, szolgáltatási és kiskereskedelmi üzletág teljesítményének köszönhetően.
Befektetési alapok Minden szempontból tökéletes egyensúlyi árfolyam nem létezik
Vég Márton | 2026. július 22. 18:46
Asztalos Andrással, az Eurizon Asset Management Hungary Zrt. senior portfolio menedzserével annak kapcsán beszélgettünk a globális és a hazai gazdasági aktualitásokról, hogy az Eurizon Arany Alapok Részalapja kapta a Legjobb Árupiaci Alap díját a Privátbankár.hu Klasszis 2026 díjkiosztón. 
Befektetési alapok Csúcson a forint, mélyponton a kötvényhozamok: strukturális fordulat a magyar piacokon?
Herman Bernadett | 2026. július 3. 14:50
A forint szokatlan, többéves csúcsra erősödött az euróval szemben, miközben a magyar állampapírpiacon a nemzetközi trendekkel teljesen szembeúszva csökkennek a hozamok. Mi állhat a háttérben? Valóban realitássá válhat az euróövezeti csatlakozás? Hogyan reagál a gazdaságpolitika a hirtelen jött sikerre, és mikor indulhat meg a Magyar Nemzeti Bank kamatvágási ciklusa? Erről beszélt lapunknak Németh Gábor, a VIG Alapkezelő szenior portfóliómenedzse, aki a közelmúltban nyerte el a „Feltörekvő Portfóliómenedzser” díjat a Privátbankár.hu Klasszis versenyében.
Befektetési alapok Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. július 2. 14:41
Bivalyerős a forint, száguld a magyar állampapírpiac – ráadásul szemben a világpiaci trendekkel. A foci-vb is javában folyik, ami hatással lehet a tőzsdékre is. Németh Gáborral, a VIG Alapkezelő szenior portfóliómenedzserével beszélgettünk, aki a Privátbankár.hu Klasszis gáláján elnyerte „Az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere” díjat.
Befektetési alapok Fektessen be a klímaváltozásba! Ezek a szektorok a brutális nyári kánikula tőzsdei nyertesei
Herman Bernadett | 2026. június 30. 16:26
Miközben az országban tombol a 40 fokos kánikula, az aszfalt olvad, a villamosenergia-hálózatok pedig a túlterheltség határán táncolnak, a tőzsdéken a tőke a klímaváltozást ellensúlyozó cégek papírjaiba áramlik. A globális felmelegedés és a tartós hőhullámok nemcsak környezeti kihívást jelentenek, hanem egy nagyon specifikus vállalati kört emelnek a nagy profitgyárosok pozíciójába.
Befektetési alapok A magyar sztori jó és a forint erősődésén keresztül megfelelő dezinflációs folyamatok indultak el
Csabai Károly | 2026. június 17. 10:23
Ezt mondja Lugosi Barnabás, az MBH Alapkezelő portfóliómenedzsere, akivel annak kapcsán beszéltük át a világ és a magyar gazdaság dolgait, hogy a február végén kirobbant közel-keleti konfliktus hatására az inflációs nyomás fokozódik – emiatt az Európai Központi Bank csütörtökön már kamatot is emelt –, a Magyar Nemzeti Bank azonban az alacsony infláció és az erős forint miatt éppen kamatcsökkentésre készül.
Befektetési alapok Rég volt ilyen erős a forint: érdemes lehet devizában megtakarítani?
Natív tartalom | 2026. június 10. 17:59
Több éves csúcson van a forint árfolyama, ha valamikor, akkor most érdemes lehet devizát váltani – mondják az OTP szakértői. Most ráadásul számos kedvezményt is kaphatnak az ügyfelek. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG