Az Európai Bizottság vizsgálatot indított a spanyolországi, különösen a turisztikai területen elhelyezkedő kórházakkal szemben, amiért azok az EHIC kártya elfogadása helyett utasbiztosítás, illetve hitelkártya információkat kérnek a külföldi páciensektől - olvasható a Biztosítási Szemle írásában.
Ha nem tudják behajtani, drágább lesz a biztosítás
A Columbus Direct lakossági üzletágának vezetője, Greg Lawson szintén elmondta, hogy számos ügyfelük szembesült azzal, hogy nehézségekbe ütköztek EHIC kártyájuk spanyolországi, vagy egyéb EU-tagországbeli használata során, amit a biztosító gyorssegély csapatának kellett megoldania.
A brit utasbiztosító elmondta, hogy amennyiben a kiszámlázott kórházi költségeket nem tudják behajtani a munka- és nyugdíjügyi minisztériumon keresztül, akkor ezeket a megnövekedett költségeket mindenképp a fogyasztókra kénytelenek hárítani, méghozzá magasabb díjak formájában.
Néhány spanyol kórház az orvosi ellátmány hiányával magyarázta a helyzetet, amelyet a nehéz gazdasági környezet eredményezett, azonban Lawson szerint ezzel a kórházak valójában sokkal nagyobb kárt okozhatnak a gazdaságnak és az embereknek is.
Akkor mégis mire jó a kártya?
A biztosítási vezető szerint ha az utasbiztosítást tévesen az EHIC helyettesítésére használják, az adott országban az utasbiztosítási tarifák emelkedésére lehet számítani, amely hosszú távon a turisták számának csökkenését eredményezheti. Az elmúlt hónapokban néhány utasbiztosító már díjat emelt bizonyos EU-országok, többek között Spanyolország, Görögország és Ciprus esetében – közölte Lawson.
Az Európai Egészségbiztosítási Kártya az EU 27 tagországában, valamint Liechtensteinben, Izlandon, Norvégiában és Svájcban használható. Garantálja, hogy az azzal rendelkező európai uniós polgárok ugyanúgy hozzáférjenek a közegészségügyi ellátáshoz, mint az adott ország állampolgárai. A kártya birtokosa ugyanolyan feltételekkel és költségek fizetésével (bizonyos országokban ingyenesen) részesül ellátásban, mint az adott országban biztosítással rendelkező személyek.
Az Európai Egészségbiztosítási Kártya nem helyettesíti az utasbiztosítást. A kártya nem jogosít fel magánfinanszírozású egészségügyi ellátás igénybevételére, és segítségével nem fedezhetők az olyan költségek, mint például a visszaútra szóló repülőjegy, vagy az ellopott/elveszített vagyontárgyak értéke. A kártyával nem fedezhetők továbbá a kifejezetten orvosi kezelés igénybevétele céljából történő külföldi út költségei.
Az EHIC célja elsősorban tehát a külföldön történő sürgősségi ellátás biztosítása, azonban kiterjed a meglévő betegségek kezelésére is, amennyiben az orvos úgy ítéli meg, hogy a kezelés nem várhat addig, amíg a beteg hazaér.
Az Európai Egészségbiztosítási Kártya (EHIC) utasbiztosítással történő helyettesítése már érezteti hatását a spanyol, görög és ciprusi utasbiztosítási díjakban – közölte a brit Columbus Direct utasbiztosító.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Fontos vendég érkezett Kijevbe
1 perce
-
Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
18 perce
-
Hatalmasat kaszált a Google
40 perce
-
A kínai elnök elmondta Trumpnak, mi a legsúlyosabb probléma a kapcsolataikban
körülbelül 1 órája
-
A tőzsdék botladoznak, a gáz drágul
körülbelül 1 órája
-
Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
körülbelül 1 órája
-
Az oroszok továbbra is szállítanak olajat Kubába
2 órája
Mfor.hu Top24
- Tulajdonosváltás az egyik internetes portálnál
- Hamarosan fontos levél tűnhet fel a postaládában
- Orbán Viktor kiutasításokról döntött
- „Hihetetlen teljesítmény ez a miniszterelnök úrtól” – az utca embere a januári rezsicsökkentésről
- Elszakadt a cérna Karácsony Gergelynél: az Európai Bizottsághoz fordul
- Kemény dolgokat mondott Zelenszkij a háború állásáról és a béke esélyeiről
- Különös anomáliákra bukkantak az Orbán-Magyar párharc esélyeivel kapcsolatban
Biztosítás
Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás
Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás
Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás
Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás
A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás
Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás
A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás
Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás
Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás
Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
Heti top
- Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása 2026. február 2. 09:11
- Zuhan a benzin ára, évek óta nem volt ilyen olcsó az üzemanyag 2026. február 3. 10:55
- Vége a jó időknek az osztrák munkavállalók számára? 2026. február 3. 13:41
- Minél több félretett pénze van valakinek, annál jellemzőbb, hogy állampapírokat vásárol 2026. február 3. 10:11
Havi top
- Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása 2026. február 2. 09:11
- László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat 2026. január 15. 10:10
- Váratlan bejelentést tett Zelenszkij 2026. január 26. 06:48
- Pityeregni kezd, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2026. január 21. 07:28
Friss
Nemzetközi
Fontos vendég érkezett Kijevbe
A lengyel miniszterelnök nem hagyja egyedül Ukrajnát.
1 perce
Részvény / Deviza / Áru
A tőzsdék botladoznak, a gáz drágul
Így nyitottak a piacok csütörtökön.
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
„Jobban élnénk, ha levennének a listáról” – egy UNESCO-falu, ahol a világörökség inkább teher, mintsem áldás
08:36
-
Megnyílt Zakopane különleges téli látványossága
08:24
-
Szigorúbb szabályok jönnek a kávépiacon
08:09
-
Szépművészeti Múzeum 120: nagyszabású Gauguin- és Vasarely-kiállítással ünnepel az intézmény
08:07
-
Japán idegenforgalma befékez: drasztikus lépések a tömegturizmus ellen
08:02
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása
2026. február 2. 09:11
-
László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat
2026. január 15. 10:10
-
Váratlan bejelentést tett Zelenszkij
2026. január 26. 06:48
-
Pityeregni kezd, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2026. január 21. 07:28
-
Kiönti a kávét, ha meglátja: ennyit ér a jó magyar forint
2026. január 19. 07:36
top 24
-
Így lehet Orbán Viktoron nyerészkedni a betiltott weboldalakon
2026. február 4. 11:41
-
Nem sikerült megbuktatni Orbán Viktor szövetségesét
2026. február 5. 06:46
-
Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
2026. február 5. 09:17
-
Több mint 4 milliárd forintba kerültek a magán CT/MR berendezések az államnak
2026. február 4. 13:03
-
Elképesztő: Epstein kezelhette Putyin vagyonának egy részét?
2026. február 4. 13:55

