4p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A kormány készen áll a társasági adó csökkentésére, de Varga Mihály elképzelhetőnek tartja a bankadó csökkentését is.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a közmédiának nyilatkozva elmondta, 2016-2017-re valószínűsítette a társasági adó egykulcsossá tételét. Mint mondta: semmi akadálya nem lesz annak, hogy 2015-ben, év közben akár egy ilyen döntést is hozzon a parlament. Az a célunk, hogy a 10 és 19 százalékos adókulcsot közelítsük egymáshoz, a lehetőség szerint úgy, hogy ez a 10 százalékhoz legyen közelebb.

Én még nem láttam olyan ellenzéki pártot, amely megszavazta volna a költségvetést, ettől függetlenül, aki látja, milyen teljesítménye van a magyar gazdaságnak, tisztában van azzal, hogy most a korábbiaknál sokkal biztosabb alapokra lehet építeni a büdzsét – jelentette ki Varga Mihály.

Ami veszélyt jelent

A kockázatok között említette, hogy Németország, Franciaország és Olaszország gazdasága stagnál, illetve az Oroszország és Ukrajna között kialakult feszült helyzetet. Megemlítette azt is, hogy az uniós források tekintetében 2015 átmeneti időszak lesz, amikor a régi projektek kifutnak az újak pedig még nem indulnak be. Emiatt terveztek óvatosan, és számoltak jövőre 2,5 százalékos GDP-növekedéssel – indokolta Varga Mihály.

Az olaj árának túlzott esésétől nem tart a nemzetgazdasági miniszter, aki felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország olajimportőr, a túlzottan alacsony olajár így csak segítheti a magyar gazdaságot.

Csökkentenék a bankadót, ha...

Varga Mihály közölte: a fő cél az, hogy jövőre a gazdasági növekedés ne álljon le és több munkahely létesüljön. Ez akkor teremthető meg, ha a vállalkozások beruháznak és fejlesztenek. Ehhez hitelekre van szükségük, csakhogy az elmúlt években a hitelezés leállt. Egy új keretben kell megállapodni a hazai pénzintézetekkel a jövő év első felében. Akár a bankadó csökkentése is fölmerülhet abban az esetben, ha nő a hitelezés – vetette fel Varga Mihály.

Gaskó István felébredt a csipkerózsika álmából

A tárcavezető arról is beszélt, hogy a Liga Szakszervezetek javaslatai a kormánynak is vállalhatók. Azt azonban leszögezte, hogy nem támogatják a korkedvezményes nyugdíjak kivezetésének elhalasztását. A nyugdíjakkal nem lehet tréfálni, azokat ki kell fizetni - fogalmazott, hozzátéve: minden, ami a nyugdíjalapba történő befizetéseket csökkenti, kockázat. Ezért döntöttek 2011-ben úgy, hogy a korkedvezményes nyugdíjak rendszere ki fog futni. Három év volt a felkészülésre, ehhez képest Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke idén novemberben „ébredt fel csipkerózsika álmából”, és most kitolná a rendszert még egy évvel. A kormány szerint azonban erre nincs szükség – tette egyértelművé.

Az érintett ágazatokban az állam a legnagyobb foglalkoztató. Itt az állam „egyik zsebéből tenné a pénzt a másikba”. De nemcsak erről van szó, hanem arról is, ha valaki korábban megy el nyugdíjba, mint ahogy ezt a korhatár lehetővé tenné, annak a befizetése hiányozni fog a rendszerből - érvelt a miniszter.

Nem kell megemelni a korhatárt

Látni kell, Európában, illetve a világ más országaiban a nyugdíjkorhatárt nem lefelé, hanem felfelé módosítják. Magyarországon erre nincs szükség. Arra van szükség, hogy a befizetéseket stabilizáljuk – hangsúlyozta.

Megjegyezte, hogy szerinte a Liga a „dohánygyártók karjai közé szaladt”. Egy 600 milliárdos iparág szervezte meg a Liga tüntetését – hangoztatta. Arra a felvetésre, miszerint Gaskó István elnök azt nyilatkozta, tegnap reggel szembesültek azzal, hogy a forgalomlassításban a dohánygyártó cégek járművei is részt vesznek, Varga Mihály úgy reagált: a kormány is meglepődött ezen.

Ez vár a családokra és a tanárokra jövőre

Kérdésre válaszolva elmondta azt is: a pedagógusok 2013-ban 50 százalékos béremelést kaptak, és akkor arról is döntöttek, hogy egy életpályamodellt vezetnek be az ágazatban. A minimálbérnek nem itt, hanem a versenyszektorban kell egyfajta igazodási pontként szolgálnia, ezért nem támogatják azt, hogy a pedagógusok fizetését a legkisebb bérhez kössék. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kormány visszakozna a pedagógusbér-emeléstől – magyarázta.

A tárcavezető kiemelte: kiterjesztik a családi adókedvezményt, több pénzt fordítanak a gyermekétkeztetésre, több gyermek kap ingyen tankönyvet, tovább emelik a pedagógusok bérét, és 30 százalékkal nő a fegyveres és rendvédelmi dolgozók fizetése, a háziorvosok praxistámogatására pedig 10 milliárd forinttal többet fordítanak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG