1p
Az új cafeteria-rendszer áll a legújabb brüsszeli vizsgálatok célkeresztjében, a SZÉP kártya kapcsán már el is indult a kötelezettségszegési eljárás, csak idő kérdése, hogy az Erzsébet-utalvány is hasonló sorsra jut. Mivel védekezhet Magyarország és mi nem tetszik az Európai Bizottságnak?

A SZÉP kártyára és az Erzsébet-utalványra vonatkozó szabályozást az Európai Bizottság többek között abból a szempontból vizsgálja, hogy az sérti-e az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződésben (EUMSZ) foglalt alapvető szabadságokat - derül ki Dr. Kovách Ákos ügyvéd, a Gide Loyrette Nouel - d'Ornano Iroda versenyjogi csoportjának vezetőjének összeállításából. A SZÉP kártya miatt az Európai Bizottság már elindította a kötelezettségszegési eljárást, nagy a valószínűsége, hogy ugyanerre a sorsa jut az Erzsébet-utalvány is.

 

Sérti a szabadságjogokat az új cafeteria-rendszer?

Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a múlt héten közölte: a SZÉP kártya rendszere miatt kötelezettségszegési eljárás indul Magyarország ellen. A tárca szerint "ez inkább dicséret számunkra" - részletek >>

A SZÉP kártya kibocsátására vonatkozó feltételeknek jelenleg három szereplő (OTP, MKB és K&H) tud megfelelni, felmerül tehát, hogy a feltételrendszer diszkriminatívnak minősül-e, mivel azt csak néhány vállalkozás képes teljesíteni, korlátozva többek között ezáltal az Európai Unió más tagállamában vagy akár Magyarországon letelepedett vállalkozások piacra lépését.

Kovách Ákos szerint emiatt esetleg felmerülhet, hogy az EUMSZ letelepedés szabadságára, valamint a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó rendelkezéseivel nem összeegyeztethető a SZÉP kártya kibocsátására vonatkozó feltételrendszer. "A közösségi jog előbb említett két alapvető szabadságának korlátozására, csak akkor kerülhet sor, ha az nem diszkriminatív, valamely nyomós közérdek teszi indokolttá, alkalmas a kívánt cél elérésére, valamint arányban áll a kitűzött céllal" - írja a szakértő.

Mit vizsgál a Bizottság?

A gazdasági tárca indoklása szerint az új szabályozás a rendszer átláthatóságát és egyszerűsítését hivatott szolgálni, amennyiben a kibocsátásra jogosult szolgáltatók kizárólag banki hátterű vállalkozások lehetnek - a Bizottság többek között ezt a kitételt is problémásnak találja. Ez ugyanis azt is jelenti, hogy a tradicionális utalvány-kibocsátó cégek nem tudnak belépni erre a piacra. Az Európai Bizottság nagy valószínűséggel azt vizsgálja a SZÉP kártya esetében, hogy a feltételrendszer diszkriminációt valósít-e meg, és ha igen, a magyar hatóságok által felhozott indokok elegendőek-e az EUMSZ alapvető szabadságai korlátozásának igazolására, vagy azokat a célokat kevésbé korlátozó eszközökkel is lehetne-e biztosítani.

Erzsébet-utalvány: tiltott monopólium?

Ami az Erzsébet-utalványt illeti, annak kibocsátására kizárólag a Nemzeti Üdülési Alapítvány jogosult, szemben a korábbi rendszerrel, amelynek értelmében bármilyen vállalkozás beléphetett a készétel vásárlására jogosító utalványok piacára. Az új szabályok értelmében az alapítvány tehát monopóliumot élvez a béren kívüli juttatások piacának ezen részén. "Az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlata értelmében a monopólium már önmagában versenykorlátozásnak minősül, amely csak bizonyos feltételek együttes fennállása esetén egyeztethető össze a letelepedés szabadságának és a szolgáltatások szabad áramlásának alapelveivel. Ily módon a monopólium – ha az érinti az Európai Unió tagállamai közötti kereskedelmet – csak akkor tartható fenn, ha nem diszkriminatív, létrehozatalát vagy fenntartását pedig nyomós közérdek indokolja" - mondta a Gide Loyrette Nouel ügyvédje.

Bírósági ügy is lehet belőle

Ha az érintett tagállam megtagadja az együttműködést, vagy nem terjeszt elő a jogsértés orvoslására alkalmas módosítási javaslatokat, a Bizottság egy hivatalos felszólító levéllel kötelezettségszegési eljárást indíthat ellene.

A szakértő szerint azon esetek kivételével, amikor az uniós jog sérelme egyértelműen és nyilvánvalóan megállapítható, a Bizottság először az ún. EU Pilot eljárás keretében vizsgálja meg az érintett szabályozást és kér tájékoztatást az érintett tagállamtól. A SZÉP kártya és az Erzsébet-utalvány esetében egy ilyen előzetes eljárás van folyamatban, a SZÉP kártyával kapcsolatban pedig már tovább is lépett a Bizottság.

Mit tehet Magyarország, ha elindul az eljárás?

Amennyiben az érintett tagállam megadja a Bizottság részére a kért tájékoztatást, illetve megfelelő javaslatokat terjeszt a Bizottság elé az uniós jogot sérteni látszó szabályozás módosítására, úgy a vizsgálat már ebben a fázisban lezárulhat. Hasonló "levelezés" zajlott Magyarország és Brüsszel között a januárban indított 3 kötelezettségszegési eljárás ügyében (jegybanktörvény, adatvédelmi ombudsman, bírák nyugdíjazása), de ott a Bizottság sürgősségi eljárást indított, vagyis a szokásos kettő helyett Budapestnek csak egy hónapja volt arra, hogy reagáljon az uniós aggályokra

Természetesen az érintett tagállamnak a kötelezettségszegési eljárás során is van lehetősége a Bizottság által kifogásolt szabályozást az uniós jog követelményeinek megfelelően módosítani. Ha erre nem kerül sor, és a Bizottság megállapítja az uniós jognak az érintett tagállam általi megsértését, úgy felhívja szabályozás vagy gyakorlat módosítására.

Amennyiben az érintett tagállam nem hajtja végre a Bizottság határozatában foglaltakat, az eljárás az Európai Unió Bírósága előtt folytatódhat tovább - ez a helyzet például most a telekommunikációs szektort érintő különadó esetében is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG