Éppen egy évvel a legutóbbi módosítást követően ismét év közben kell átprogramozni a vállalatok bérprogramjait. A munkaidőkeretben foglalkoztatott órabéres munkavállalók havi munkabérének megállapításakor ugyanis a jövőben nem fix értékkel, hanem havonta változó óraszámmal –augusztusban például 168 órával – kell elszámolni az egy hónapra jutó munkabért.
„Az eddigi 174 órás átalányértéknek köszönhetően a bérprogramok eddig hónapról hónapra változatlan összeget számoltak el a munkaidőkeretben foglalkoztatott órabéres munkavállalóknak, hasonlóan a havibéresek átalánydíjazásához. Tény, hogy eddig is külön elszámolási rendszert kellett alkalmazni az óra és havibéreseknél, de az új szabályozás alapján a bérprogramokat majdnem mindenhol át kell majd állítani" – ismerteti az új szabályok által generált problémákat Máriás Attila, a BDO Magyarország vezető munkaügyi tanácsadója.
A BDO egy korábbi kutatása (Munkaügyi helyzetkép top500) szerint a vezető hazai munkáltatók 80 százaléka alkalmaz munkaidőkeretet, így várhatóan nagyon sok céget fog érinteni a változás.
Továbbra is ellenőrizhetnek
„Az új szabályok alkalmazásával történő bérszámfejtésre ugyanakkor még egy teljes hónapjuk van a vállalkozásoknak, így a többség, ha megfelelő figyelmet fordít rá, tudja majd kezelni a problémát. Különösen igaz ez azokra a cégekre, amelyek outsourcing keretében bérszámfejtési szolgáltatást nyújtanak, hiszen ezek a cégek az utóbbi időben hozzáedződtek a sűrűn zajló változásokhoz” – tette hozzá Hajnal Péter, a BDO Magyarország könyvelési, bérszámfejtési és outsourcing üzletágának partnere.
A 174-es osztószám a havibéres munkavállalók bérpótlékának számításakor továbbra is alkalmazandó szabály marad, vagyis a bérelszámolóknak a következő időszakban célszerű fokozott körültekintéssel eljárni az osztó és szorzószámok kapcsán - figyelmeztet a BDO. A távolléti díj számítására vonatkozó szabályok betartását nem, ugyanakkor az alapbérrel és a pótlékolással kapcsolatos szabályok betartását továbbra is vizsgálhatják a munkaügyi felügyelők.
Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!
Klasszis Befektetői Klub
2025. május 27. 17:00, Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Németország már a hátországot rendezi be háborúra
kevesebb, mint egy perce
-
Orbán Viktor: „Indokolatlan, elfogadhatatlan árak vannak”
19 perce
-
Már fúrják Trump és London összeborulását
40 perce
-
Nesze nekünk árrésstop! – lelombozó tényekre derült fény
körülbelül 1 órája
-
Csak nézünk, mint a moziban, mit csinál a forint az euróval és a svájci frankkal szemben
2 órája
-
Itt az újabb árstop! – és ez egy évre szól
2 órája
-
Trump meglepődött – így fogadta a világ az új pápát
3 órája
- Pénzeső hull a távfűtéses lakásokra – mi erről a véleménye?
- Itt van, hogy értékelte Magyar Péter bombáját Gulyás Gergely – ez volt a Kormányinfó percről percre!
- Szavazott a konklávé! Füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből
- Nem találja ki, Magyarországon évente hány doboz antibiotikumot váltanak ki a betegek
- Hamarosan leáll a Telekom szolgáltatása, itt a lista, mely településeken
- „Semmi nem változik Gyurcsány Ferenc lemondásával” – itt a kormány reakciója
- Véget ér egy korszak: lemondott és visszavonul Gyurcsány Ferenc
- Rózsaszín füst szállt fel a Vatikánnál 2025. május 8. 16:21
- Bejelentették: az Egyesült Államok kilép a béketárgyalások közvetítéséből 2025. május 2. 14:42
- Donald Trump ezt várja Magyarországtól: itt az ideje hátat fordítani az oroszoknak? 2025. május 6. 06:20
- Szóltak Brüsszelben, hogy semmiképpen se adják oda a kért 600 millió eurót Magyarországnak 2025. május 7. 14:31
- Visszavonta a Ferenc pápa halála miatti részvétnyilvánításait az izraeli kormány 2025. április 25. 17:31
- Bokros Lajos: Magyarországon államcsőd nem fenyeget – de a növekedés sem, az infláció viszont igen 2025. április 19. 17:28
- Rózsaszín füst szállt fel a Vatikánnál 2025. május 8. 16:21
- Nem áprilisi tréfa: háborognak a szlovákok 2025. április 12. 14:52
- „Olyan, mint egy tiniszerelem” – Putyin az ujjai köré csavarja Trumpot, de a végén a tündérmese rémálommá változhat 2025. március 28. 05:43
- Az orosz fegyverexport a padlón, de mi lesz az amerikaival? 2025. április 3. 05:42
Itt az újabb árstop! – és ez egy évre szól
Több biztosító is vállalja, hogy tizenkét hónapig nem emeli a lakásbiztosítási díjait.
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
-
Bizonyított a Mol
09:09
-
Nagyot drágult a tojás, a liszt és az étolaj
09:09
-
Történelmi rekordot döntött Donald Trump, még a világháború idején sem volt a mostanihoz hasonló elnöki rendelet cunami
05:05
-
Piaci kamatozású lakáshitelből még soha nem vettek fel ennyit a magyarok
17:05
-
Lejárt tejet hívtak vissza
16:04
-
Horvátország feloldja a száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét
08:08
-
Rekordszámú nevezés érkezett az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyre
08:08
-
Zagorje – Horvátország zöld szíve
08:08
-
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival
08:08
-
Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére
08:08
-
A legyőzött infláció itt tántorog közöttünk: áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 4,2 százalékkal haladták meg az előző év azonos hónapi értékeket
09:10
-
Drágulás a reumakórházban – egyik napról a másikra emelkedett a fürdőkezelések ára
08:16
-
Napos-gomolyfelhős, szeles idő
07:21
-
Sior: rajzok haza 2.
22:05
-
Megválasztották a pápát: Robert Prevost, Leó néven lett egyházfő
18:16
-
Visszavonta a Ferenc pápa halála miatti részvétnyilvánításait az izraeli kormány
2025. április 25. 17:31
-
Bokros Lajos: Magyarországon államcsőd nem fenyeget – de a növekedés sem, az infláció viszont igen
2025. április 19. 17:28
-
Rózsaszín füst szállt fel a Vatikánnál
2025. május 8. 16:21
-
Nem áprilisi tréfa: háborognak a szlovákok
2025. április 12. 14:52
-
Mintha hirtelen 450 forint fölé ugrana az euró: küszöbön a devizaháború?
2025. április 23. 17:07
-
Rózsaszín füst szállt fel a Vatikánnál
2025. május 8. 16:21
-
Trump meglepődött – így fogadta a világ az új pápát
2025. május 9. 06:56
-
Mit szól ehhez Donald Trump? Érdekes részletet találtunk XIV. Leóról
2025. május 8. 20:01
-
Megérkezett Trump nagy bejelentése
2025. május 8. 17:50
-
Megválasztották az első amerikai pápát
2025. május 8. 19:18
