Nem lehet majd ügyeskedni
A Napi Gazdaság szerint a kormányzat a kapcsolt médiavállalkozásokra is kiterjesztené a reklámadó-fizetési kötelezettséget, hogy a terhet az adóalanyok "szétdarabolásával" ne lehessen csökkenteni. Újdonság, hogy az adó alanya a sajtótermék kiadója, illetve a szabadtéri reklámhordozó - írja a Napi Gazdaság.
A Világgazdaság kiemelte: a tervezet igyekszik bezárni azt a jogi kiskaput, amire az RTL Klubot működtető cég már utalt, hogy külföldről fogják folytatni a szolgáltatást, kikerülve az adófizetést. A mostani tervezetben minden cég adóalany, amelynek szolgáltatása a műsoridő felében magyar nyelven sugároz Magyarországon médiatartalmat.
A Népszabadság szerint az adó a reklámot közzétevő cégeket sávos rendszerben érintené, az egymilliárd forint éves bevétel alatti kisebb cégeket megkímélné. Enyhébb mértékű terhet jelentene a közepes társaságoknak, ahol az adó egymilliárdtól ötmilliárdig az árbevétel egy százaléka lenne. A nagyobb vállalkozásoknál jelentősebb elvonással számolnak, az ötmilliárd és tízmilliárd közé eső árbevétel tíz százalékát, a tízmilliárd feletti bevétel húsz százalékát vonnák el.
A titkos fegyver
Orbán Viktor a deficiteljárás miatt vetette fel korábban, hogy megadóztatják a reklámokat - úgy tűnt, a miniszterelnök így akar üzenni Brüsszelnek, hogy ha nem enged a szorításon, az unortodoxia újabb területekre is betörhet. Az EDP eljárás megszüntetését javasolta aztán a Bizottság, a kormány azonban mégsem állt el tervétől. A Varga Mihály által "titkos fegyvernek" nevezett újabb adónemnek költségvetési szempontból nagyobb a füstje, mint a lángja: alig 10 milliárd forintnyi bevételre számíthat belőle az állam, miközben a hazai reklámpiac még nominálisan sem érte el a válság előtti szintet.
Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?
Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia
2025. november 4., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Ütőkártya az 1800-as évekből? Ez a törvény lehet Trump aduásza
13 perce
-
Németországban javult, bár még ennél is jobbra számítottak
27 perce
-
A Mol gyenge kezdés után szabad esésbe kezdett a tőzsdén
43 perce
-
Repülőrajt Indiában: az LG Electronics lekörözte dél-koreai anyavállalatát
körülbelül 1 órája
-
Fenntartható tőke – ESG a pénzpiac logikájában
körülbelül 1 órája
-
Az MBH elindította AgrárPartner Platformját
2 órája
-
Ebben leköröztük a németeket szeptemberben
2 órája
- Félkész ország? Alig épült valami az országban augusztusban
- Kihúzták a szőnyeget Varga Mihály alól?
- „Szeretjük Viktort”: Trump Orbán Viktorral találkozott a békekonferencián
- Közös nyilatkozatot írt alá a 4iG az Európai Bizottsággal
- Donald Trump túlvan a történelmi aláíráson
- Hatalmasat zuhant a magyar autógyártás augusztusban
- Zárolt magyar uniós pénzek: sorsdöntő tárgyalás kezdődik kedden – Ursula von der Leyen és Orbán Viktor egy oldalon?
- Ezt üzenték a horvátok a Molnak az Adria kőolajvezetékről 2025. október 9. 16:55
- Dagad a brüsszeli kémbotrány, von der Leyent a sajátjai is szorongatják az Orbán-kormány embere miatt 2025. október 13. 10:49
- Szijjártó Péter kiakadt: „Donald Tusk szerint rendben van, ha valaki felrobbant egy gázvezetéket” 2025. október 8. 17:08
- Varga Mihálynak igaza volt – megdöbbentő adatra bukkantunk az élelmiszerek áráról 2025. október 12. 18:32
- Hivatalosan is lemondott Orbán Viktor egyik fontos szövetségese 2025. szeptember 19. 20:01
- Hétfőtől megint szembejöhet a valóság az Orbán-kormánnyal 2025. október 5. 09:04
- Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával 2025. szeptember 28. 10:42
- Újabb országot engedne be Von der Leyen az EU ajtaján 2025. szeptember 29. 14:01
Németországban javult, bár még ennél is jobbra számítottak
A ZEW hangulatindexe emelkedett októberben.
A Mol gyenge kezdés után szabad esésbe kezdett a tőzsdén
BUX 102 552,36 pont, -0,05 százalék 14.30 órakor
Repülőrajt Indiában: az LG Electronics lekörözte dél-koreai anyavállalatát
A cég indiai kibocsátása kasszasiker, 13 milliárd dolláros kereskedési debütálással.
-
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18 -
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55 -
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
Tovább gyengült az építőipar augusztusban - akkorát zuhant a repülőrajt, hogy nincs már olyan mélység
12:37
-
Várják a jelöléseket a 2025-ös Heves Vármegyei Prima Díjra
10:58
-
Paplan alá bújt a betörő
08:32
-
Trump az egyiptomi békekonferencián dicsérte Orbánt: „Viktor fantasztikus, remek vezető”
07:56
-
Elkezdődött a jégpálya építése az Érsekkertben
18:47
-
Hivatalosan is lemondott Orbán Viktor egyik fontos szövetségese
2025. szeptember 19. 20:01
-
Hétfőtől megint szembejöhet a valóság az Orbán-kormánnyal
2025. október 5. 09:04
-
Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával
2025. szeptember 28. 10:42
-
Újabb országot engedne be Von der Leyen az EU ajtaján
2025. szeptember 29. 14:01
-
Elzárhatják az orosz kőolajtól a Molt, itt a leminősítés
2025. szeptember 22. 11:21
-
Most fájdulhat meg igazán Lázár János feje
2025. október 14. 08:30
-
Jól döntött, aki este váltott eurót
2025. október 13. 18:59
-
Megint az Orbán-kormány miatt kerülhet bajba Ursula von der Leyen
2025. október 14. 10:14
-
Kétes figura segített tető alá hozni a gázai békét?
2025. október 13. 18:01
-
Tovább tömi az unió pénzzel Oroszországot Ukrajna háta mögött
2025. október 14. 10:33

