2p
Törvény tiltja, hogy Amerika információt adjon az adócsalási ügyekben érintettekről, ennek ellenére Varga Mihály ezt kérte egy sajtótájékoztatón.

A kormány minden eszközzel fellép az áfacsalások és a különböző visszaélések ellen - szögezte le a nemzetgazdasági miniszter szerdán az Országházban újságírók előtt, amikor egy amerikai étolajgyártó cég élelmiszerkereskedelmi csalásokkal kapcsolatos felvetéseinek kormányvizsgálatáról számolt be.

Nyomoz a NAV

Varga Mihály elmondta: a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) 2013 decembere óta saját felderítő tevékenységének eredményeként büntetőeljárást folytat élelmiszeriparban elkövetett bűncselekmények miatt. A büntetőeljárás különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett, költségvetési csalás miatt zajlik.

Az ügy előzménye - emlékeztetett a miniszter -, hogy a Vénusz étolajat előállító amerikai vállalat (Bunge Zrt.) vezetősége 2011. szeptemberében a magyar adóhatóságoknak információkat adott át a költségvetést károsító különféle jelenségekről. A NAV-nál ezt követően kétszer is fogadták a cég vezetőit, majd az adóhatóság nyomozást kezdeményezett.

Varga Mihály arra kérte Washingtont, hogy ha további információi vannak áfacsalási ügyekről, azt közöljék a kormánnyal. Az ilyen ügyeket eddig is kivizsgálták és ezután is ki fogják - mondta a miniszter.

Az internetadóról még csak most kezdenek tárgyalni

Varga Mihály a sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy az internetadóról most kezdik csak a tárgyalásokat a szolgáltatókkal.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG