<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=947887489402025&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
1p

A kínai vámhivatal zöld utat adott az orosz gabona behozatalának, ez pedig sokat jelenthet.

Ahogy arról ma reggeli cikkünkben is írtunk, Oroszország még az „Európa kenyereskosaraként” emlegetett Ukrajnánál is nagyobb búzatermesztő (75 millió tonna), exportban pedig világelső, így a nyugati kereskedelmet várhatóan megtiltó szankciók komoly csapást mérnének az ország gazdaságára.

Ennek fényében különösen érdekes, hogy Kína soron kívül megnyitotta az utat a gabonaimport előtt Oroszország minden régiójából, hiszen a kínai piac várhatóan képes lenne felszívni a nyugati szankciók miatt el nem adott termény jelentős részét, ezzel is csökkentve a büntetőintézkedések hatását – írja az AP.

Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a mostani döntés nem derült égből villámcsapásként érkezett, az orosz és a kínai kormány már február 8-án tárgyalt minderről, mikor Vlagyimir Putyin meglátogatta a pekingi téli olimpiát.

Folyamatosan frissülő hírfolyamunk a témában:

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz májusban, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Agrár Már Orbán Viktor szülőföldjén is kétmillió forint a termőföld hektárja
Mester Nándor | 2022. június 29. 14:04
A mostani kormányzása alatt, vagyis 2010 óta háromszoros volt a drágulás országszerte.
Agrár Agrárfejlesztéseket is elvihet az áremelkedés
Privátbankár.hu | 2022. június 24. 12:49
Rengeteg fejlesztési pénz érkezik a mezőgazdaságba, de az áremelkedés miatt sok beruházás nagyon megdrágulhat.
Agrár Leállt Románia legnagyobb műtrágyaüzeme a magas energiaárak miatt
Privátbankár.hu | 2022. június 22. 16:58
Ismét felfüggesztette tevékenységét a magas energiaárak miatt Románia legnagyobb műtrágyaüzeme, a Marosvásárhely határában levő Azomures.
Agrár Kevesebb gázt küldenek az oroszok, de Szijjártó Péter nem izgul
Privátbankár.hu | 2022. június 21. 17:11
A magyar külügyminiszter telefonon egyeztetett az orosz vezetőkkel.
Agrár Szijjártó Péter zöld utat adott az ukrán élelmiszerszállítmányoknak
Privátbankár.hu | 2022. június 20. 16:34
Ördögi körbe lépett a világ a külügyminiszter szerint. 
Agrár Miért olyan jó kempingezni és mit vigyünk magunkkal?
Márkázott tartalom | 2022. június 11. 12:23
A nyári kempingezés az egyik legjobb kikapcsolódás bárki számára. Jó, de mit vigyünk magunkkal? Mutatjuk a válaszokat!
Agrár Segítséget kaphatnak a gazdák a fagykárok ellen
Privátbankár.hu | 2022. június 4. 12:12
Újra megnyílik a tavaszi fagykár elleni gépek beszerzésére irányuló felhívás - közölte az Agrárminisztérium szombaton az MTI-vel.
Agrár Zöld utat kaphat az ukrán gabona – persze feltételekkel
Privátbankár.hu | 2022. június 3. 14:48
A világ egyik legnagyobb gabonaexportőre nem tudja használni fekete-tengeri kikötőit a szállításokhoz, amióta az oroszok megtámadták őket.
Agrár Kezdődik? Egy országban már élelmezési veszélyhelyzetet hirdettek
Privátbankár.hu | 2022. június 3. 11:51
A gabonakészletek csökkenése miatt romlott az élelmezési helyzet, sürgős nemzetközi segítséget kérnek Csádban.
Agrár Utat nyitna az ukrán gabonának az agrárminiszter Magyarországon át
Privátbankár.hu | 2022. június 3. 10:38
Fontos lenne ez magyar szempontból is, hogy csökkenjen a pánik.
Friss
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG