2p
Több mint 20 díj közül az Erste Alapkezelő négy kategóriában is az élen végzett. Alapjainak összvagyona tavaly több mint 300 milliárd forinttal nőtt.

Az Erste Alapkezelő több kategóriában is elnyerte a Privátbankár.hu Klasszis hagyományteremtő díját, amelyet első alkalommal adtak át a magyar alapkezelő-piac legjobb szereplőinek - írja az alapkezelő közleménye. A díjakat az alapkezelő-piac tagjai, az értékpapír-forgalmazó cégek, a szaksajtó képviselői, az olvasók, illetve hazai elismert szakemberek szavazatai alapján ítélték oda.

A szavazás eredménye alapján az Erste Alapkezelőjét választották meg az "Az Év Legdinamikusabban Növekvő Alapkezelőjének". A társaság az "Az Év Legígéretesebb Szabad Kötvény Alapjának", az "Az Év Legjobb Vegyes Alapjának" és az "Az Év Legjobb Ingatlan Alapjának" járó díjakat is elvitte. Mindezek mellett több második és harmadik helyezés is az Erste Alapkezelőjéhez került.

Dr. Mesterházy György, az Erste Alapkezelő vezérigazgatója elmondta, a cég által kezelt vagyon a múlt év során 301,7 milliárd forinttal 855,8 milliárd forintra nőtt, a nyilvános befektetési alapok piacán pedig több mint két százalékponttal 16,8 százalékra növelte piaci részesedését.

Mesterházy György az alapkezelői piac teljesítményéről általánosságban azt mondta, hogy az alacsony kamatkörnyezet miatt szinte természetes folyamat, hogy a befektetők szemében felértékelődtek az attraktív hozamokat elérő befektetési alapok. A legnépszerűbb típusok között voltak a rövid kötvény, ingatlan- és a konzervatív befektetési politikát követő vegyes alapok.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46920 46700 46970 +0,45% 0 0 10 397 770 940 HUF 2026-07-03 17:08:42
MOL 3910 3820 3918 +2,89% 0 0 2 808 960 828 HUF 2026-07-03 17:05:23
MTELEKOM 2670 2650 2694 +0,38% 0 0 438 635 596 HUF 2026-07-03 17:05:01
RICHTER 12190 12060 12220 +0,66% 0 0 791 966 800 HUF 2026-07-03 17:10:36
OPUS 366 355 366 +0,27% 0 0 16 492 829 HUF 2026-07-03 17:05:01
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Csúcson a forint, mélyponton a kötvényhozamok: strukturális fordulat a magyar piacokon?
Herman Bernadett | 2026. július 3. 14:50
A forint szokatlan, többéves csúcsra erősödött az euróval szemben, miközben a magyar állampapírpiacon a nemzetközi trendekkel teljesen szembeúszva csökkennek a hozamok. Mi állhat a háttérben? Valóban realitássá válhat az euróövezeti csatlakozás? Hogyan reagál a gazdaságpolitika a hirtelen jött sikerre, és mikor indulhat meg a Magyar Nemzeti Bank kamatvágási ciklusa? Erről beszélt lapunknak Németh Gábor, a VIG Alapkezelő szenior portfóliómenedzse, aki a közelmúltban nyerte el a „Feltörekvő Portfóliómenedzser” díjat a Privátbankár.hu Klasszis versenyében.
Befektetési alapok Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. július 2. 14:41
Bivalyerős a forint, száguld a magyar állampapírpiac – ráadásul szemben a világpiaci trendekkel. A foci-vb is javában folyik, ami hatással lehet a tőzsdékre is. Németh Gáborral, a VIG Alapkezelő szenior portfóliómenedzserével beszélgettünk, aki a Privátbankár.hu Klasszis gáláján elnyerte „Az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere” díjat.
Befektetési alapok Fektessen be a klímaváltozásba! Ezek a szektorok a brutális nyári kánikula tőzsdei nyertesei
Herman Bernadett | 2026. június 30. 16:26
Miközben az országban tombol a 40 fokos kánikula, az aszfalt olvad, a villamosenergia-hálózatok pedig a túlterheltség határán táncolnak, a tőzsdéken a tőke a klímaváltozást ellensúlyozó cégek papírjaiba áramlik. A globális felmelegedés és a tartós hőhullámok nemcsak környezeti kihívást jelentenek, hanem egy nagyon specifikus vállalati kört emelnek a nagy profitgyárosok pozíciójába.
Befektetési alapok A magyar sztori jó és a forint erősődésén keresztül megfelelő dezinflációs folyamatok indultak el
Csabai Károly | 2026. június 17. 10:23
Ezt mondja Lugosi Barnabás, az MBH Alapkezelő portfóliómenedzsere, akivel annak kapcsán beszéltük át a világ és a magyar gazdaság dolgait, hogy a február végén kirobbant közel-keleti konfliktus hatására az inflációs nyomás fokozódik – emiatt az Európai Központi Bank csütörtökön már kamatot is emelt –, a Magyar Nemzeti Bank azonban az alacsony infláció és az erős forint miatt éppen kamatcsökkentésre készül.
Befektetési alapok Rég volt ilyen erős a forint: érdemes lehet devizában megtakarítani?
Natív tartalom | 2026. június 10. 17:59
Több éves csúcson van a forint árfolyama, ha valamikor, akkor most érdemes lehet devizát váltani – mondják az OTP szakértői. Most ráadásul számos kedvezményt is kaphatnak az ügyfelek. 
Befektetési alapok A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 9. 05:44
Egyebek mellett arról beszélgettünk Lugosi Barnabással, az MBH Alapkezelő portfóliómenedzserével, hogy Magyarország már megint ellentétes irányba halad, mint a világ, csak most pozitív értelemben: miközben az Európai Központi Banktól vagy a lengyel jegybanktól kamatemeléseket, a Magyar Nemzeti Banktól kamatcsökkentéseket vár a piac, mégsem gyengül a forint.
Befektetési alapok Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 8. 14:35
Magyarország éveken át az olcsó munkaerőre és az exportra épített, miközben a lengyelek az oktatásba és a technológiába fektettek. Ez is az oka annak, hogy leelőzték a magyar gazdaságot – mondja Péntek Gábor, az Accorde Alapkezelő portfóliómenedzsere.
Befektetési alapok Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 5. 14:41
Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis gála egyik rangos elismerését három innovatív, alternatív alapjával, amelyekről Gyurkó Dániel befektetési igazgató beszél a Klasszis Média podcastjában.
Befektetési alapok Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
Herman Bernadett | 2026. június 3. 14:37
Különleges, innovatív termékeivel nyert díjat az Apelso Alapkezelő a Privátbankár.hu Klasszis 2026 versenyén. A díjnyertes stratégiákról, az alternatív alapoktól, a fizikusok és matematikusok által kezelt alapok világáról beszélt Gyurkó Dániel befektetési igazgató.
Befektetési alapok Újra verseny lesz a magyar gazdaságban? Klasszis Podcast
Izsó Márton - Vég Márton | 2026. június 1. 14:16
Hajdu Egonnal, az Eurizon Asset Management Hungary befektetési igazgatójával annak kapcsán beszélgettünk a globális és a hazai gazdasági aktualitásokról, hogy az Eurizon Arany Alapok Részalapja kapta a Legjobb Árupiaci Alap díját a Privátbankár.hu Klasszis 2026 díjkiosztón. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG