Már 2008-ban megalakult, de csak októberben aktivizálta magát a CIG Pannónia Életbiztosítója leánya, a CIG Első Magyar Általános Biztosító (EMABIT) Zrt. Az idei évben a vállalati szegmensben próbálnak betörni, de jövőre már lakossági termékekkel is jelentkeznek.
Csurgó szerint a kedvező kártapasztalat járult hozzá a biztosítási díjak csökkenéséhez, a személyi sérülések száma például drasztikusan csökkent, 5 év alatt 40%-kal - ezek a sérülések pedig jelentősen befolyásolják a kárösszegeket. A gazdasági válság és a magas benzinár miatt kevesebben ülnek autóba, ezt egészítették ki a hatóság intézkedései, a szigorúbb szabályozás - Csurgó szerint itt kell keresni annak okait, miért van kevesebb baleset.
Szabályozási érdekességek
A flották díjszabása kötött, ami a vállalati biztosítások esetében teljesen illogikus. Hasonló paraméterekkel rendelkező flották között is lehet nagy eltérés, egyszerűen azért mert más a flotta menedzselése - figyelmeztetett Csurgó. Így tehát a kockázatok előzetes megítélése is igen nehézkes.
A flottaszezon éppen ezért a kampány előtt egy hónappal kezdődik egy törvényi kiskapu miatt, ami lehetővé teszi egy-egy cég esetében az egyedi díjhirdetést. Ezt kevésbé transzparens módon, ügyfélszám alatti díjhirdetéssel oldották meg többen, a CIG az átláthatóság kedvéért az adószámot használta ehhez. "Az élet kikerüli a buta szabályokat" - mondta Csurgó.
Kedvező kártapasztalatokkal rendelkező cégek, például állami vállalatok, kisebb vidéki flották - ezek voltak a CIG alapvető célcsoportjai. Ahol volt rá lehetőség, ott a CIG igen agresszív módon árazta be magát, ahol viszont nem látott fantáziát, onnan kiárazta magát. Éppen ezért kimaradt idén a személyautók piacáról, hiszen a lakossági szegmenst az általános biztosító csak jövőre veszi célba - a törvényi szabályozás miatt erre a piacra is díjat kellett hirdetnie, hiszen a flottabiztosítások árazását is ezekből kell levezetni.
Kordában tartott biztosítások
A flottabiztosítások piacán a casco-díjszabás viszont már rugalmas, az árverseny igen nagy emiatt ezen a piacon. Figyelembe kell venni gazdasági szempontokat is, nem csak az alacsony árral kell piacrészt szerezni. Csurgó szerint a kockázatokat kordában lehet tartani, motiválni kell az flottákat azok menedzselésére, például olyan programokat kidolgozni, ami a szabálykövető magatartásra készteti a flotta autóinak sofőrjeit.
Egyenként biztosítani a céges autókat nem egyszerűbb?
A flotta gfb-k előnye, hogy a cégek így a biztosítási költségeket lejjebb tudják szorítani, ez ugyanis hosszú távon mindenképp jobban megéri, mintha egyedileg biztosítaná a cég a kocsikat a pár ezer forintos díjkedvezmény miatt. Csurgó szerint a kárrendezésben is előnyt szerezhet az, aki flottáját nem kocsinként külön-külön egyedileg biztosítja, és ne feledjük, egy kisebb vállalat életében az autó kiesése akár érzékeny veszteség is lehet. A CIG az állománykezeléssel kapcsolatos összes funkciót elérhetővé teszi a honlapján, hogy az adminisztrációs terheket tovább csökkentsék.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Vámháború: Trump bezsebelhette az apró eredményt, amire még Hszi elnök is rábólintott
22 perce
-
Magyar Péter nem akármivel sietett Őszentségéhez
44 perce
-
Minden fókuszt elvisz Amerika, pedig az igazi sikersztorik itt vannak az orrunk előtt – interjú
körülbelül 1 órája
-
Váratlan húzás: Trumpék nem hívták meg a választási megfigyelőket
11 órája
-
Oszkó Péter: egyre többet költ az állam a gazdaságra, de mégis mire megyünk vele?
11 órája
-
Magyar Péter elárulta: már hétfőn jöhet az Országgyűlés rendkívüli ülése
12 órája
-
Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
12 órája
- Foghatja a fejét: mennyiért adják az eurót szerda este?
- Azonnal ráugrott a lakosság a tranzakciós illetéket kikerülő qvikre, a boltokban viszont még nem jött el a forradalom
- Végre megszülethet egy döntés, amire évek óta vár rengeteg magyar
- Politikusok vagyonvizsgálata: Magyar Péter ad egy pofont a semminek
- Visszaszólt a Fidesz a legújabb kormányzati feljelentés miatt
- Több viharfelhő is gyülekezik a magyar gazdaság felett? Megjelent az OECD új jelentése
- Magyar Péter bejelentette: jön az Országgyűlés rendkívüli ülése
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt az újabb fordulat a benzinkutakon? 2026. szeptember 22. 11:36
- Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs 2026. szeptember 21. 05:41
- Gyülekeznek a viharfelhők az Ausztriában dolgozó magyarok feje felett? 2026. szeptember 23. 05:43
- Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva 2026. augusztus 26. 06:26
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik 2026. szeptember 4. 09:11
Vámháború: Trump bezsebelhette az apró eredményt, amire még Hszi elnök is rábólintott
A nagyhatalmú vezetők miniszteri szinten állapodtak meg Washingtonban.
Magyar Péter nem akármivel sietett Őszentségéhez
Közben már meg is érkeztek a fontos találkozó helyszínére.
Váratlan húzás: Trumpék nem hívták meg a választási megfigyelőket
Most először nem lesznek ott egy szövetségi választáson.
-
Nem adná el részvényeit az amerikai adósság miatt a milliárdos befektető2026. szeptember 23. 12:00 -
26 millió dollárért vett GameStop-részvényeket a milliárdos vezérigazgató2026. szeptember 23. 08:48 -
Egy nap alatt 25 milliárd dollárral lett gazdagabb Mark Zuckerberg2026. szeptember 22. 11:32 -
Norvég befektető vásárolta fel a magyar pénzügyi szoftvercéget2026. szeptember 22. 11:31 -
Az MBH Bank váltja a Waberer’st a közép-európai tőzsdeindexben2026. szeptember 21. 19:16
További hírek >
-
Ami repülőrajtot vett: az amerikai gazdaság
06:18
-
Egy átlagos jövedelemből Magyarországon nem lehet félretenni pénzt
05:29
-
Teljes vámreform Európában
16:55
-
A Fidesz idológiai központjába tartott házkutatást a rendőrség, mert közpénzből milliókat fizettek egy körözött külföldinek
16:10
-
Változás a Fidesz média-zászlóshajójának csúcsvezetésében
15:02
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva
2026. augusztus 26. 06:26
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Nagyon vezet a Tisza, de jön fel a Fidesz
2026. szeptember 23. 07:29
-
Rettegés töltötte el a forintot – ennyiért adták az eurót szerda este
2026. szeptember 23. 18:21
-
Döntött az Európai Bizottság az uniós pénzekről
2026. szeptember 23. 11:45
-
Magyar vendéget fogadott Orbán Anita New Yorkban – A nap képe
2026. szeptember 23. 17:34
-
Macron: szégyenletes színjáték folyik Gázában
2026. szeptember 23. 08:51



