4p
A kormány enyhítette a Családi Otthonteremtési Kedvezményének szabályait, ennek eredményeként eltűntek a regionális limitek, és egységessé vált a gyermekek után járó támogatás. Előrejelzések szerint a módosított csok-szabályok további élénkülést generálhatnak a használt lakások piacán.

Egységes szabályok, enyhülő feltételek

A Családi Otthonteremtési Kedvezményének januárban életbe lépett szabályain enyhített a kormány. A módosítások következtében hivatalossá vált a megvásárolható új lakások 30 milliós értékhatárának eltörlése, de kedvezőbb feltételek vonatkoznak a használt lakások támogatására is. Ennek eredményeként eltűnnek az értékhatárokra vonatkozó regionális különbségek és a gyerekek után járó támogatás egységessé válik. A minimális lakásméretre vonatkozó korlát egy gyereknél 40, kettőnél 50, háromnál 60, négynél pedig 70 négyzetméter lesz. A támogatás pedig egységessé válik, és a gyerekszám határozza annak mértékét: egy gyermek esetén 600 ezer forint, kettőnél 1,43 millió, háromnál 2,2 millió, négynél pedig 2,75 millió forint lesz.

Megjelent a kormányrendelet a csokról

Szerdán a Magyar Közlönyben is megjelent az új lakások építéséhez, vásárlásához, valamint a használt lakások vásárlásához, bővítéséhez igényelhető családi otthonteremtési kedvezményről szóló kormányrendelet. Mit tartalmaz a rendelet, arról itt olvashat bővebben >>>>

Miért lazítottak?

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint a szabályok további lazítását legfőképp az indokolta, hogy az év eleje óta megnövekedett ingatlanpiaci érdeklődés elsősorban a használt lakásokra irányul.

Tavaly naponta átlagosan 108 ezren kerestek ingatlanokat az oldalunkon. A kibővített csok bejelentése óta idén naponta átlagosan több mint 150 ezer ember böngészi a hirdetéseket, ami 39 százalékos növekedésnek felel meg. A megnövekedett érdeklődés mellett azonban megfigyelhető az is, hogy a telefonhívást is kezdeményező, komoly érdeklődők 87 százaléka használt lakásokat keres.”

Az ingatlan.com szakembere az új szabályokról azt mondta, a leglényegesebb változás, hogy megszűnik a használt lakások négyzetméteráraira vonatkozó limit, és országszerte egységesen 35 millió forint lesz a csok segítségével megvásárolható használt lakások maximális értéke. “A mostani enyhítéssel leginkább a budapesti vevők járnak jól, mert a többi településen a korábban érvényben lévő feltételek nem jelentettek igazi korlátot” - hangsúlyozta Balogh László. Nem jelent változást a korábbi szabályokhoz képest, hogy a használt lakások vételára maximum 20 százalékkal haladhatja meg a hitelintézet által meghatározott forgalmi értéket.

Országszerte folytatódik a drágulás

A csok szabályainak enyhítésével a használt lakásoknál 40 négyzetméter lett a minimális alapterület, ezért az ingatlan.com összeállítást készített a kínálati piacon február elején elérhető  40 négyzetméteresnél nagyobb téglaépítésű lakások hirdetési árairól. A végeredmény szerint az érintett lakások országos négyzetméterára átlagosan 338 ezer forint volt, ami 2,1 százalékkal magasabb a december végi átlagnál. “A fővárosban a legmagasabbak az árak, és ez felhúzza az országos átlagot is” - mondta Balogh László.

Budapesten a 40 négyzetméternél nagyobb téglaépítésű lakások négyzetméterét átlagosan 427 ezer forintért hirdették február első hetében, ami 3,3 százalékos drágulást jelent a decemberi végi szinthez képest. Budapesten belül az V. kerület a legdrágább, ott a szóban forgó lakások átlagos négyzetméterára 708 ezer forint, ami 1 százalékos drágulásnak felel meg. Bár a XXI. kerület a legolcsóbb a maga 243 ezer forintos átlagárával, ám ez is jelentős, 7 százalékos emelkedést jelent december végéhez képest.

Budapest után a második legdrágább város Győr

A megyeszékhelyen a szóban forgó lakások átlagos négyzetméterára 291 ezer forintra 0,5 százalékkal nőtt alig több mint egy hónap alatt. Debrecenben 2 százalékkal 271 ezer forintra, Székesfehérváron pedig 4 százalékkal 265 ezer forintra nőtt a 40 négyzetméternél nagyobb, téglaépítésű használt lakások négyzetméterára. Növekedést könyvelhetett el a hirdetési átlagárak alapján Szeged, Kecskemét és Veszprém is, a három városban 3,4-3,9 százalékkal 212-246 ezer forintra emelkedett az átlagos négyzetméterár. Szolnokon következett be a legnagyobb mértékű drágulás: 12,3 százalékkal 179 ezer forintra emelkedett az átlagos négyzetméterár a kínálati piacon.

 

Balogh László szerint a csok-szabályok enyhítése nyomán növekedhet a forgalom a használt lakások piacán, ehhez pedig hozzájárulhat a későbbiekben az is, hogy sok új lakás vásárlását tervező és a csok-ra igényt tartó család megválik majd a meglévő lakásától. Utóbbira azonban még várni kell, mert leghamarabb jövőre jelenhetnek meg tömegesen az új lakások az országos ingatlanpiacon.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Ennyire mozgatta meg a vevőket az Otthon Start
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 14:54
Tavaly augusztusban elszabadult a lakáspiac. 
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Vecsés a befektetők, Gyömrő a családosok célpontjában
Vámosi Ágoston | 2026. február 4. 19:01
A budapesti ingatlanárak elszálltak az agglomeráció áraihoz képest, a délkeleti vonzáskörzet árszintje azonban elkezdett felzárkózni a Buda környéki településekéhez, derül ki Mennyit ér az ingatlanom? című rovatunk e heti részéből. A messzebb fekvő városokban még lehet megfizethető családi házakat találni, de szemügyre vettük Üllő és Vecsés luxusvilláit, valamint a most épülő monori lakóparkot is.
Ingatlan Az dörzsölheti a markát, aki panelt akar eladni
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 17:11
A panelek pörögnek a legjobban a piacon.
Ingatlan Akinek volt pénze, már egy éve bevásárolt a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:59
2026 januárjában eltérő pályára került a kereslet és a kínálat a magyar lakáspiacon. Az ingatlan.com friss adatai szerint a kereslet összességében visszafogottabbá vált, de ezen belül az új és a használt ingatlanok iránti igények nagyon eltérő képet mutatnak. A friss kínálat pedig a kertes házak és társasházi lakások dimenziójában mutat teljesen eltérő trendet.
Ingatlan Borzalmas állapotban vannak a családi házak, így képtelenség kifűteni őket
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 11:02
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen – derül ki a legújabb MBH Indexből. Az MBH Jelzálogbank elemzése szerint a tanúsított ingatlanok 44 százaléka a három leggyengébb, G–I energiaosztályba tartozik, a két legrosszabb, H és I kategória aránya pedig eléri az egyharmadot.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Röpködnek a százmilliók a XIII. kerületi lakáspiacon
Vámosi Ágoston | 2026. január 28. 19:04
Egyetlen budapesti kerületben összpontosul a magyarországi újlakáspiac ötöde, de hiába: a kínálatnak mindössze a töredéke felel meg az Otthon Start feltételeinek. A Dózsa György úti metrómegállónál négymilliós (!) négyzetméteráron is hirdetnek épülő lakásokat; feljebb, a Forgách és a Gyöngyösi utcánál sem ritka a több száz milliós hirdetés. A befektetőknek gyöngyszem lehet a XIII. kerület. A Mennyit ér az ingatlanom? rovat egy év után visszatér a Privátbankárra, és azt is megmondja, melyik utcában érdemes Otthon Starttal lakást keresni.
Ingatlan Óriási irodaházat vett Bukarestben a Gránit befektetési alapja
Privátbankár.hu | 2026. január 28. 12:52
A Magyar Posta Takarék Ingatlan Befektetési Alaphoz került a teljes észak-bukaresti Equilibrium irodaház. A frissen vásárolt 2-es épületben 20 ezer négyzetméter iroda van, ennek közel felét bérlik.
Ingatlan A havat szeretik az über-gazdagok
Szakonyi Péter | 2026. január 24. 17:31
Két luxustelepülés „küzd” a legdrágább üdülőváros címért az Egyesült Államokban. A floridai Palm Beach és a coloradoi Aspen ingatlanárai már az eget verdesik, és a szupergazdagok – így a magyar származású Thomas Peterfy és  Charles Simonyi is – több mint százmillió dollárt szurkoltak le egy-egy kiválasztott ingatlanért. A verseny nyertese egyelőre Aspen.
Ingatlan Idén szeretne lakást venni? Jó hír jött a piacról
Privátbankár.hu | 2026. január 23. 17:31
A drágulás üteme mérséklődhet. 
Ingatlan Gazdát cserélt a népszerű ingatlanhirdetési portál
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 09:18
A CEE Classifields tulajdonába kerül az Ingatlannet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG