5p
Növekszik az árszínvonal, és egyre nagyobbak a lokációs különbségek az Otthontérkép és az Ingatlantájoló által készített statisztika adataiban is, mely 2014 és 2015 között vizsgálja az piacon kínált otthonok átlagárait. A portál elemzéséből kiderül, hogy az áremelkedés ugyan összességében drámainak tűnik, a trend azonban mégsem mondható általánosnak.
MTI Fotó: Mohai Balázs

Az elmúlt hónapokban tapasztalt változások felrázták az évekig szunnyadó, olykor-olykor kínlódó ingatlanpiacot. Az Otthontérkép megvizsgálta az árváltozás irányát és mértékét a 2014-2015-ös időszakban országos és megyei szinten egyaránt. A kínálati átlagár az eladásra kínált otthon átlagos négyzetméterárát jelenti, tehát nem azonos az értékesítési árral, mely a konkrét eladási árra utal.

A lakáspiaci optimizmus és az árak emelkedése már nem csak a szóbeszédben, hanem egyre inkább a hivatalos statisztikákban is jól láthatóan visszaigazolódik. Az elmúlt egy évben folyamatos és látványos volt az átlagos kínálati árak növekedése, ám területi és minőségi szempontból komoly különbségeket láthatunk.

Budapest és az ország nyugati fele szárnyalt, megyéink többsége azonban változóan teljesített az átlagos irányárak tekintetében. Ennek egyik legfontosabb oka, hogy a nehezen eladható ingatlanok, jellemzően nagyobb alapterületű családi házak árait folyamatosan csökkenteni kell. Hogy mi várható a jövőben? Az átlagárak várhatóan tovább nőnek a népszerű környékeken, míg a kevésbé felkapott településeken akár további árcsökkenésre is számítani kell – írja Ditróy Gergely, az Otthontérkép vezető elemzője.

Az országos adatokból kiolvasható, hogy míg 2015 júliusában közel 220 000 Ft-ért kínáltak egy eladó otthont, addig 2016 januárjában már 312 000 Ft-ért tették ezt. A nyári időszakban (júliustól szeptemberig) mutatkozott erőteljesebb drágulás, az ősz pedig a „csendes áremelkedés” időszaka volt. A legnagyobb mértékű növekedés december és január hónapban figyelhető meg, melyet a kormányzati ingatlanpolitikába bevezetett módosítások idézhettek elő.

 


A növekvő kínálati ár nem általános

A tavalyi évi ingatlanpiaci fellendülésre az eladók országos szinten az árak növelésével reagáltak, de ez a tendencia nem mindenhol igaz. Ahol fordult a piac és a tranzakciószám is növekedett, ott lehetett áremelést érvényesíteni. Az ország bizonyos régióiban azonban, ahol a tranzakciószám alacsonyan maradt és a kereslet sem nőtt, ott az értékesíthetőség érdekében a hirdetési árak csökkentésére kényszerültek az eladók – mondta el Fodor Szabolcs a portál elemzője.

Nem mindenhol szálltak el az árak

Nem meglepő módon a lokációt tekintve a legdrasztikusabb növekedés Budapesten állt elő, itt ugyanis 323 000 Ft-os átlagos négyzetméterárról 403 000-re ugrott az árszínvonal 2014 és 2015 között. A több mint 25 százalékos növekedés azonban nem általános.

A nagy infrastrukturális, szociális és társadalmi egyenetlenségeknek köszönhetően az ország két táborra oszlott: vannak olyan területek, ahol kínálati átlagárak bőven meghaladták és maguk mögött hagyták a 2014-es szintet, és vannak olyan megyék, ahol nem hogy drágulás nem következett be, de akár 21 százalékkal is csökkent az eladó lakások és házak kínálati ára.


Széles skálán mozognak az árak Budapesten

Budapesten valamivel egységesebb a kép, hiszen minden kerületben áremelkedést fedeztünk fel. „A leglátványosabb drágulás a belvárosi kerületeket jellemezte (V., I., VI.), itt ugyanis 2014 és 2015 között 35 százalékkal mentek fel az ingatlanárak. Így állhatott elő az az abszurd helyzet, hogy az V. kerületben például 730 000 Ft-os négyzetméteráron kínálják az új otthonokat. Ennek oka feltehetően abban gyökeredzik, hogy a kerületek több magas minőségű új építésű projektnek is otthont adnak, centrális elhelyezkedésűek, ezek a tényezők pedig meglehetősen felnyomhatják az ingatlanárakat.” – osztotta meg tapasztalatait Krizsán Norbert az Ingatlantájoló szakértője.

 

A főváros népszerű kerületei (II., XII., XIII., XI., III., VII.) mutatják a legreálisabb képet az árak tekintetében, mivel az ingatlankínálat jóval sokszínűbb ezeken a területeken. A 2014 és 2015 között végbemenő, átlagosan 23 százalékos áremelkedés a kedvenc kerületekben sem mondható egységesnek: míg a VII. kerületben 43 százalékos, addig a III. kerületben 11 százalékos volt a növekedés.

A város többi belsőbb kerületeit (IX., XIV., VIII., XVI., IV.) mérsékelt drágulás jellemezte és még így is, egy év alatt, 2014 és 2015 között, csaknem 20 százalékos, pozitív irányú árváltozást figyelhetünk meg. Példának okáért, a VIII. kerületben 37 százalékkal emelkedtek a kínálati árak, a IX. kerületben 30 százalékkal, a XIV. kerületben pedig 12 százalékkal.

 

A külső városrészekben (XXII., XV., XIX., XVIII., X., XVII., XXI., XX., XXIII.) 2014 óta alig 8 százalékos áremelkedés mutatkozott, így például a XX. kerületben 15 százalékos, a XVII. kerületben 5 százalékos, a XXII. kerületben pedig mindössze 4 százalékos volt az emelkedés mértéke.

Még a csok is bekavar majd

A 2015-ös év valóban beindította az ingatlanpiacot, a drágulás azonban még nem ér véget. A kínálati árak változásában erősebb korrekció és az összetételhatás is megjelenhet, így például a csok-ra alkalmas ingatlan-beruházásokkal a piacon megjelenő új ingatlanok magasabb átlagára egyes területeken a jövőben is növelheti a kínálati átlagárat, illetve egyéb, az ingatlanállomány minőségében történő változás is nagy hatással lehet az átlagárakra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Elrendelte a bíróság a Bayer Construct csődeljárását
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:26
Hivatalosan is megkezdődött a Bayer Construct Zrt. csődeljárása, miután a Fővárosi Törvényszék elrendelte az eljárást – adta hírül az MTI. A társaságot hat hónapig fizetési moratórium illeti meg egyes vele szemben fennálló pénzkövetelések teljesítésére, a bíróság pedig vagyonfelügyelőt is kirendelt.
Ingatlan Besokalltak az Airbnb-sek, feljelentést is tettek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 10:24
Visszaélt erőfölényével és a piacot is torzíthatta az egyik legnagyobb ingatlanos portál a lakáskiadók szövetsége szerint.
Ingatlan Így áll össze a vételár egy drága ingatlanra: 120 milliós otthon lakástakarékból, támogatásokból és hitelből
Tóth Tímea | 2026. szeptember 13. 06:04
Egy 120 millió forintos családi ház, lakás megvásárlásához nem könnyű összehozni a vételárat, hiszen keveseknek van ennyi pénze a bankszámláján vagy könnyen hozzáférhető értékpapírban. Több finanszírozási elem összehangolásával és erős hitelképességgel azonban aránylag kicsi önrésszel is megoldható ez. A BiztosDöntés.hu szakértője megmutatja, hogyan állhat össze a vételár két élethelyzetben, akár piaci lakáshitel nélkül is.
Ingatlan Folytatódhat az otthonfelújítási program?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 07:25
Az energetikai korszerűsítésre kiírt pályázati keretet lekötötték, ezért a programokat április végén felfüggesztették. Piaci információk alapján azonban hamarosan újra lehet pályázni.
Ingatlan Valami új jön az albérletpiacon, kapaszkodhatnak a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 10:13
Nagy változások zajlnak a lakáskiadás területén.
Ingatlan Új korszak jön a hazai ingatlanpiacon? Barnamezők, bérlakások és szigorúbb fejlesztési feltételek
Vágó Ágnes | 2026. szeptember 5. 16:53
A kivárás évei után fordulóponthoz érkezhet a magyar ingatlan- és építőipar: a következő időszakban nem egyszerűen több beruházást, hanem minőségibb, fenntarthatóbb és a városi környezetbe szervesebben illeszkedő fejlesztéseket szeretne az állam, hangzott el egy e heti konferencián.   
Ingatlan Kártyavárként dőlnek a NER cégei
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 19:52
Magyar Péterék stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette a Bayer Construct Zrt. és a ZVK Development Kft. csődeljárását.
Ingatlan Nyári szünetre ment a magyar ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 13:32
A fővárosban és a legtöbb megyében kevés az új hirdetés és érdeklődőből is kevesebb volt augusztusban, mint júliusban.
Ingatlan Balatoni nyaralók: nincs megállás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 24. 16:52
Az idei év első hét hónapjában 652 ezer forintos átlagos négyzetméteráron cseréltek tulajdonost a nyaraló besorolású ingatlanok, ami mintegy 1,7 százalékos éves drágulást jelent. A piacot továbbra is a magyar, elsősorban idősebb vásárlók határozták meg, miközben a balatoni üdülőövezetekben az országos átlagnál nagyobb alku és hosszabb értékesítési idő volt jellemző.
Ingatlan Vitézy Dávid új lakásépítési programot jelentett be
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 17:15
A kormánynak mindenképpen be kell avatkoznia és ösztönöznie kell a bérlakásépítést, amit a Wekerle Sándor Lakásépítési program szolgál – írta a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG