4p

A tavalyi második negyedéves, csúcsnak számító 25 százalékos éves nominális áremelkedés 2023 első negyedévére 8,6 százalékra mérséklődött a lakáspiacon a KSH friss adatai szerint. Reál értelemben, az inflációt is figyelembe véve már tavaly megindult az árcsökkenés a piacon, amely idén tovább gyorsul. Ezzel együtt az ingatlantulajdonosok nem panaszkodhatnak, hiszen a mostani lassulást megelőzően 2015 óta több mint két és félszeresére nőttek a lakásárak - derül ki az Ingatlannet.hu gyorselemzéséből.

Nagyot fékezett a lakáspiaci áremelkedés: míg tavaly az első három negyedév mindegyikében 20 százalék feletti drágulást - a második negyedévben a csúcsnak számító 25 százalékot - mért az előző évhez képest a KSH, az utolsó negyedévben 16,6 százalékot, majd 2023 első negyedévében már „csak” 8,6 százalékot – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss lakáspiaci árindexből.

Az új és a használt lakásoknál is felére lassult éves alapon az áremelkedés üteme, az előbbinél mintegy 9 százalékra, az utóbbinál 8,5 százalékra.

Éledezik az ingatlanpiac. Fotó: Depositphotos
Éledezik az ingatlanpiac. Fotó: Depositphotos

Negyedéves alapon már árcsökkenést jelzett az index tavaly az utolsó negyedévben nominálisan is, 2 százalék körülit, amit az idei első három hónapban - az előző negyedévhez képest - mintegy 2 százalékos emelkedés követ. A lakásárak emelkedése azonban jóval elmarad a 20 százalék feletti inflációtól, így reál értelemben már 2022 második félévében megindult az árcsökkenés a piacon - emlékeztetnek az Ingatlannet.hu szakértői.

A tavalyi, rekordmagas második negyedéves szinthez képest az év végére 13 százalékkal kerültek kevesebbe a lakások.

Az utolsó negyedévben reálértéken számítva 5 százalékkal maradtak el a lakásárak az egy évvel korábbitól. 2023 első három hónapjának a számait látva is egyértelmű, hogy ez a tendencia folytatódott, a lakásárak emelkedése a korábbinál jobban elmarad a fogyasztó árakétól.

Közelítheti a 20 százalékot a reál árcsökkenés A gazdasági kilátások bizonytalansága, a magas infláció és a szinté csúcson lévő hitelkamatok miatt 2022 második félévétől megfordult a trend a lakáspiacon: fokozatosan csökkent a kereslet, az árak stagnáltak, illetve mérséklődni kezdtek. Az alacsony aktivitás a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elemzői szerint kitarthat 2023-ban is, mivel a magas infláció miatt a háztartások reál jövedelme várhatóan tovább csökken. 

Az MNB lakáspiaci árindexe (amely módszertanában némileg eltér a KSH-étól) tavaly az utolsó negyedévben nominálisan 3,6 százalékos csökkenést mutatott. Reál értelemben - azaz az inflációt is figyelembe véve - pedig már 9,9 százalékkal mérséklődtek az árak az előző évhez képest. A jegybank szakértői előzetesen 2023 első negyedévére 15 százalék körüli, míg a második negyedévre közel 19 százalékos reál árcsökkenést jeleztek az előző év azonos időszakához képest. (Tavaly a második negyedévben azonban még csúcson volt a drágulás, akkor a lakásárak reál értelemben 16,5 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban az MNB elemzői szerint.)

Évekig tartó szárnyalás után jött a lassulás 2015 óta tartó, kiemelkedő lakáspiaci élénkülés és áremelkedés után jött el a lassulás 2022 második félévében. Tavaly az egész évet tekintve még csúcsra járt a drágulás: nominálisan 22 százalékkal emelkedtek az árak 2021-hez képest. Az elmúlt években jól járt, aki lakást vett: az árindex 2015 első negyedévéhez képest több mint két és félszeresére (262 százalékkal) emelkedett 2023 első negyedévére. Az új lakásoknál 282 százalékos, a használt lakásoknál pedig 259 százalékos az emelkedés nyolc év alatt a KSH adatai szerint.

Így látják az ingatlanközvetítők

A téli ingatlanpiaci visszaesés és kivárás után éledezik ugyan a túlkínálatos lakáspiac, de a forgalom jóval elmarad az egy évvel korábbitól. Az Ingatlannet.hu-nak nyilatkozó vidéki ingatlanközvetítők az idei első negyedévben 30-60 százalékos forgalomcsökkenést tapasztaltak az egy évvel korábbihoz képest, az év további részére némi élénkülést várnak.  A nagy áresés elmaradt, de lehet alkudni egy-egy ingatlan árából, amelyek például nagyobb területűek vagy elhanyagolt állapotúak, legfeljebb 10 százalékot. A Balaton környékén kitartanak a magas árak és a kereslet is, a magyar és külföldi vásárlók részéről egyaránt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Elrendelte a bíróság a Bayer Construct csődeljárását
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:26
Hivatalosan is megkezdődött a Bayer Construct Zrt. csődeljárása, miután a Fővárosi Törvényszék elrendelte az eljárást – adta hírül az MTI. A társaságot hat hónapig fizetési moratórium illeti meg egyes vele szemben fennálló pénzkövetelések teljesítésére, a bíróság pedig vagyonfelügyelőt is kirendelt.
Ingatlan Besokalltak az Airbnb-sek, feljelentést is tettek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 10:24
Visszaélt erőfölényével és a piacot is torzíthatta az egyik legnagyobb ingatlanos portál a lakáskiadók szövetsége szerint.
Ingatlan Így áll össze a vételár egy drága ingatlanra: 120 milliós otthon lakástakarékból, támogatásokból és hitelből
Tóth Tímea | 2026. szeptember 13. 06:04
Egy 120 millió forintos családi ház, lakás megvásárlásához nem könnyű összehozni a vételárat, hiszen keveseknek van ennyi pénze a bankszámláján vagy könnyen hozzáférhető értékpapírban. Több finanszírozási elem összehangolásával és erős hitelképességgel azonban aránylag kicsi önrésszel is megoldható ez. A BiztosDöntés.hu szakértője megmutatja, hogyan állhat össze a vételár két élethelyzetben, akár piaci lakáshitel nélkül is.
Ingatlan Folytatódhat az otthonfelújítási program?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 07:25
Az energetikai korszerűsítésre kiírt pályázati keretet lekötötték, ezért a programokat április végén felfüggesztették. Piaci információk alapján azonban hamarosan újra lehet pályázni.
Ingatlan Valami új jön az albérletpiacon, kapaszkodhatnak a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 10:13
Nagy változások zajlnak a lakáskiadás területén.
Ingatlan Új korszak jön a hazai ingatlanpiacon? Barnamezők, bérlakások és szigorúbb fejlesztési feltételek
Vágó Ágnes | 2026. szeptember 5. 16:53
A kivárás évei után fordulóponthoz érkezhet a magyar ingatlan- és építőipar: a következő időszakban nem egyszerűen több beruházást, hanem minőségibb, fenntarthatóbb és a városi környezetbe szervesebben illeszkedő fejlesztéseket szeretne az állam, hangzott el egy e heti konferencián.   
Ingatlan Kártyavárként dőlnek a NER cégei
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 19:52
Magyar Péterék stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette a Bayer Construct Zrt. és a ZVK Development Kft. csődeljárását.
Ingatlan Nyári szünetre ment a magyar ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 13:32
A fővárosban és a legtöbb megyében kevés az új hirdetés és érdeklődőből is kevesebb volt augusztusban, mint júliusban.
Ingatlan Balatoni nyaralók: nincs megállás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 24. 16:52
Az idei év első hét hónapjában 652 ezer forintos átlagos négyzetméteráron cseréltek tulajdonost a nyaraló besorolású ingatlanok, ami mintegy 1,7 százalékos éves drágulást jelent. A piacot továbbra is a magyar, elsősorban idősebb vásárlók határozták meg, miközben a balatoni üdülőövezetekben az országos átlagnál nagyobb alku és hosszabb értékesítési idő volt jellemző.
Ingatlan Vitézy Dávid új lakásépítési programot jelentett be
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 17:15
A kormánynak mindenképpen be kell avatkoznia és ösztönöznie kell a bérlakásépítést, amit a Wekerle Sándor Lakásépítési program szolgál – írta a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG