1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A Balatonon 2012 első negyedévében az eladások jócskán túllépték a tavalyi év első három hónapjában mért szintet, és csaknem a már szezonkezdetnek számító tavalyi második negyedéves szinten álltak. Az Otthon Centrum az év első öt hónapjában húsz százalékos forgalomnövekedést tapasztalt a balatoni ingatlanpiacon a tavalyi évhez képest. A déli parton a 12 milliós nyaralók voltak a legkeresettebbek, az északi parton a legtöbben nyolcmilliós nyaralóra vágynak. A vásárlók döntően Budapestiek, a korábbi évekre jellemző külföldi vevők eltűntek.

A tavalyi évhez képest az idei év első öt hónapjában húsz százalékkal nagyobb forgalmat tapasztalt a balatoni ingatlanpiacon az Otthon Centrum. „Főleg az egyébként máskor visszafogott első negyedév hozott a szokásosnál több tranzakciót, 2012 első három hónapjában csaknem annyi adásvételt regisztráltunk, mint tavaly, a már szezonnak számító második negyedévben” – írják. A nyaralóvásárlási szezon rendszerint márciusban indul a Balaton partján, a vevők nagy része viszonylag hamar szeretne vásárolni, hogy még abban az évben élvezhesse szabadságát új nyaralójában.

5 és 15 millió forint között van a legtöbb

Nyaralók tekintetében viszonylag egységes a kép, ami a keresett árkategóriákat illeti. Mind a déli, mind az északi parton a keresők 80 százaléka 5 és 15 millió forint közötti nyaralókat keres, az idei év első öt hónapjának tapasztalata alapján. A déli parton a 12 milliós nyaralókra érkezett a legtöbb érdeklődés, az északi parton pedig a nyolcmillió körüli nyaralók a legkeresettebbek, de a 10 és 12 milliós ingatlanokra is sok érdeklődő jelentkezett.

A családi házak esetében szélesebb sávban oszlik meg a kereslet, a déli parton a 10 és a 15 millió körüli családi házak, ikerházak, sorházak voltak a legkeresettebbek a használt ingatlanok piacán, de minden ötödik érdeklődő 25 millió forintnál többet is hajlandó áldozni egy déli parton fekvő családi házért. Siófokon továbbra is van kereslet a drága vízparti telkek iránt is. Az északi parton sok érdeklődő jelentkezett a 8, illetve 12 millió forintos használt téglaépítésű házakra, de a 22 milliós családi házak is sok keresőt vonzottak.

Nem mindegy, nyaralót vagy házat veszünk

Fontos tudni, hogy különbséget kell tenni nyaraló besorolású és lakóingatlan besorolású épület között. Természetesen lakóingatlanokat – családi házakat, lakásokat – is lehet nyaralónak használni, de nyaraló besorolású ingatlanok csak bizony feltételek teljesülése esetén minősíthetők át lakóingatanná - írja a cég.

Az alapterületeket tekintve a nyaralók esetében a déli parton a 70 és 90 négyzetméter körüli ingatlanok vonzották a legtöbb érdeklődőt a január-május időszakban, az északi parton a valamivel kisebb, 60 négyzetméteres nyaralók kapták a legtöbb érdeklődést, de hasonlóan keresettek a 80 négyzetméter körüli ingatlanok. Használt téglaépítésű családi házak esetén a 80-90 négyzetméteres, valamint a 120 négyzetméter körüli ingatlanok vonzották a legtöbb érdeklődőt a déli parton. Az északi oldalon a 90 és 100 négyzetméter körüli használt családi házak voltak a legkeresettebbek, valamint a 140 négyzetméter körüliek.

Külföldi vevő csak elvétve van

A használt téglalakások esetében az északi parton a legkeresettebb kategóriát a 60 illetve 70 négyzetméter alapterületű lakások adják, míg a déli parton a 70 és 80 négyzetméteres lakások voltak keresettek, bár ezen a részen a 40 és 50 négyzetméteres lakásokra is sok érdeklődést érkezett. A 80-as években fizető vendéglátás céljából épült, nagy alapterületű, mára korszerűtlen ingatlanokat még mindig nehéz eladni. Az ilyen ingatlanokra kevés kereslet mutatkozik a tó mindkét partján.

Siófokon és környékén főleg Budapestről érkező vevőkkel találkozunk. Külföldi vevő csak elvétve van a piacon - tették hozzá. A nyugati részen az északi part inkább a győrieket vonzza, a déli partra pedig Pécs és környékéről érkeznek vevők. A korábbi holland, német vevők teljesen elmaradtak. Ennek oka részben az lehet, ami most az eladó oldalon is megjelenik motivációként: a jelenlegi tulajdonosok kiöregedtek, a következő generáció pedig nem lát annyi fantáziát a balatoni nyaralóban.

Akinek nem sürgős, kitart, kevés az alkalmi vétel

Siófokon és környékén az értékesítési tapasztalatok azt mutatják, hogy a vevői és az eladói árelképzelések nehezen találkoznak. Egy felújítandó 100 nm-es házat, 300-600 nm-es telekkel az eladó 25 M Ft-ra tart, míg a vevő 20 M Ft-ot fizetne érte, hogy legyen még pénze a felújításra. A vevői elvárásokat gyakran az alkalmi vételek reménye fűti, amire azonban ritkán van példa, azok az eladók, akiknek nem sürgős, inkább kitartják az árakat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Soroksáron még a négyszobás családi házak is megfizethetők
Vámosi Ágoston | 2026. március 11. 18:29
Budapest második legnagyobb kerületét a legolcsóbbak között tartják számon, de az újlakás-piacot nézve ez már nem teljesen igaz. Soroksár-Újtelepen több lakópark is épül, ahol a háromszobás lakásokat 100 millió forintért hirdetik. A Budapest-Belgrád vasútvonal ugyan áthalad a kerületen, de a lakók többsége számára ez nem megoldás, inkább a H6-os HÉV felújítása növelhetné az ingatlanok értékét.
Ingatlan Lassulhat az ingatlanok áremelkedése, de vannak kivételek
Vámosi Ágoston | 2026. március 11. 15:54
Jelentősen lassulhat az ingatlanárak emelkedése a következő hónapokban, erről beszéltek a szakértők az OTP Ingatlanpont tájékoztatóján. Az új lakásfejlesztések döntő többsége egyelőre nem fér bele az Otthon Start program kereteibe, de a következő években ez változhat. Az ingatlan-befektetés megtérülése jelenleg nagyon alacsony, ezért inkább a saját részre vásárlók uralják a piacot, de a nagyvárosokban és a kiemelt beruházásoknál nem lehet alkudni a hirdetési árból.
Ingatlan Befékezett a lakáspiac, ennek végre a vevők is örülhetnek
Privátbankár.hu | 2026. március 10. 10:00
Budapesten újra lakásárcsökkenést hozott a február, havi szinten. Országosan pedig mérséklődött a drágulás üteme – közölte az ingatlan.com.
Ingatlan Már egy panellakás is eszméletlen drága lett
Privátbankár.hu | 2026. március 7. 12:16
Drágább egy panellakás, mint az azonos állapotú téglalakás néhány városban.
Ingatlan Itt vannak az első kiemelt beruházások az Otthon Start programhoz
Privátbankár.hu | 2026. március 5. 12:13
Nem csak Budapesten indulnak el nagy fejlesztések.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Felfordult az érdi lakáspiac: a használt többet érhet, mint az új
Vámosi Ágoston | 2026. március 4. 20:43
Érdekes trend bontakozik ki a fővárostól délnyugatra: összeért az új és a használt családi házak ára. Érden a Budapesttel szomszédos városrészben találtuk a legnagyobb szélsőségeket: a megfizethető átlagárak mellett vannak itt kaliforniai stílusú villák is. A lakáspiacon akár még többet is el lehet kérni a használt, jó állapotú ingatlanokért, mint amennyiért az újakat hirdetik. A Mennyit ér az ingatlanom? legújabb részéből kiderül, jobban megéri-e Diósdon, vagy Sóskúton házat venni, és azt is megnéztük, mennyi idő a környékről beérni a Budapestre.
Ingatlan Háromszor drágábban árulják az újbudai paneleket, mint a szegedieket
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 13:24
Megállhat a panellakások drágulása Újbudán, Angyalföldön és Zuglóban. A főváros néhány kerületében ugyanis már most közelíti a 1,5 millió forintos szintet a panellakások négyzetméterára, és éppen ezen az árszinten építenek új lakásokat az Otthon Start célközönségének.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Plafonhoz érkezett az árrobbanás a magyar Münchenben
Vámosi Ágoston | 2026. február 25. 19:06
Tartja a lépést Budapesttel a debreceni újlakás-piac: rengeteg kétszobás egyenlakás épül, amiket 62-63 millió forint körüli áron hirdetnek. A Duna House vezető elemzője szerint az Otthon Start feltételei plafonként működnek ezen a piacon, de a prémium kategóriában már megjelentek a 2 millió forint feletti négyzetméterárú hirdetések is. A 60 milliós panellakás már megfizethetőnek számít a városban, a befektetők pedig a magas árak mellett is szeretik Debrecent, különösen két északi környékét.
Ingatlan Sokkal kevesebb lakás épült 2025-ben, de van fény az alagút végén?
Privátbankár.hu | 2026. február 20. 08:30
Egész éves statisztikát adott ki a KSH, bezuhant az új lakások száma, az engedélyezetteké viszont kilőtt. Budapesten négy kerületben épült az új lakások háromnegyede.
Ingatlan Gombamód szaporodnak a nyaralók a Balatonnál
Privátbankár.hu | 2026. február 19. 15:20
A népesség méretéhez viszonyítva Somogy megyében építették a legtöbb lakást Magyarországon tavaly. Zala megye is az élmezőnyben végzett, az OTP Ingatlanpont elemzője szerint az eredmény a Balaton közelségének köszönhető. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG