Üzembe helyezték pénteken a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. új alállomását Debrecen-Józsa közelében, amely a 400 kilovoltos átviteli hálózat és a térség 120 kilovoltos elosztóhálózata közötti kapcsolatot biztosítja.
A beruházás eredményeként javul a régió versenyképessége, hiszen a villamosenergia-ellátás biztonságának javulása mellett képesek lesznek kielégíteni a növekvő energiaigényeket is - hangoztatta Baji Csaba, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója az átadáskor.
Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt |
A legnagyobb árbevételű cég lehet
Mint mondta, az MVM-csoport az elmúlt három évben sikeres növekedési pályára állt: portfóliójukba bekerültek a hazai gáztározók és a gázellátási szerződések esetében a tárgyalási jog.
A csoport árbevétele a 2010-es 550 milliárd forintról az idén év végére várhatóan 900 milliárdra emelkedik, míg 2014-ben 1300 milliárddal számolnak. Ezzel a legnagyobb árbevételű állami tulajdonú társasággá válnak, a régióban pedig a 20. pozícióba léphetnek előre - mondta Baji Csaba.
Az elnök-vezérigazgató szerint a hosszú távú fejlesztéseik révén - aminek egyik állomása a józsai alállomás - a cég hozzájárul Magyarországon a befektetési környezet javításához, és ezáltal fejlesztések, új munkahelyek létrejöttéhez, de még a rezsicsökkentésből is kivették a részüket.
Gazdasági katalizátor
Sótonyi Gábor, az MVM-csoport tagvállalata, a rendszerirányításért és -biztonságért felelős Mavir Zrt. vezérigazgatója közölte: összesen 7,8 milliárd forintból hozták létre az új alállomást, a költségek felét az Európai Fejlesztési Bank kedvezményes hitelkeretéből fedezték.
Hozzátette, hogy a csúcstechnológiával ellátott létesítmény katalizátora lehet a térség gazdaságfejlesztésének. A beruházás során nagy hangsúlyt kapott a környezettudatosság, így a transzformátor alapok olajleválasztással működnek, a világítást pedig led-lámpák biztosítják. A létesítmény semmilyen környezeti terhelést nem okoz.
A szombathelyi alállomás típustervei alapján épült 400/120 kilovoltos új létesítménnyel lehetőség nyílik további távvezetékek, bővítésére is, de a Debrecenben üzemelő 220/120 kilovoltos állomást is megtartják.