1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

KKV
Az elsősorban korai szakaszú technológiai és szolgáltatási vállalkozások befektető Primus Capital 350 millió forinttal száll be az elektromos áramanalizáló technológiát kifejlesztő Remagine Technologies Zrt.-be. A befektetés két lépcsőben valósul meg.

Annak ellenére, hogy a Remagine Technologies egy korai szakaszú vállalkozás, vezetői már egy olyan sikeres fejlesztést tudhatnak maguk mögött, mint a számos innovációs elismerést is elnyerő okos konnektor (Smart Socket). A társaság az egyedi elektromos áramanalizáló technológiát nyolc hónap alatt fejlesztette ki.

Úton a sikerhez
A Privátbankár.hu sorozatot indított, melyben azokat a fiatal vállalkozókat, most indult/induló cégeket mutatja be, akik a nehéz gazdasági körülmények ellenére tudnak sikereket felmutatni. Ez az a réteg, aki rendelkezik azokkal a képességekkel – és lassan tapasztalattal is –, melyek egy sikeres vállalkozás menedzseléséhez szükséges a XXI. század Európájában.

Mi számukra a siker, hogyan jutottak oda, ahova és milyen motivációk mozgatják őket? Ezekre a kérdésekre keressük velük a választ. A sorozat első részét itt olvashatja: "Nem kell attól félni, hogy lenyúlják a nagy ötletet" >>>

A világpiaci előrejelzések szerint az energiaárak folyamatosan emelkednek, ezért az energiahatékonyság kérdése helyi és globális szinten is előtérbe kerül. A Remagine megoldásai a fogyasztási minták elemzésével és az energiafelhasználás optimális elosztásával elősegítik, hogy a meglévő fogyasztók összességében kevesebb energiát használjanak fel, ezáltal lehetővé teszik az energiaköltségek csökkentését. A folyamatos gyártótevékenységek esetén a Remagine termékei segítenek megelőzni a váratlan gépleállásokat, növelik a gyártás hatékonyságát és biztonságát.

„Az általunk kifejlesztett technológia vállalati és lakossági oldalon egyaránt komoly megtakarításokhoz vezet majd. A megoldást az elmúlt időszakban több pilot projektben is teszteltük és pozitív visszajelzéseket kaptunk a lehetséges felhasználóktól. Számos nagyvállalattal tárgyalunk a technológia hosszú távú stratégiai felhasználásáról. A valódi áttöréshez azonban szükséges az értékesítési csatornák fejlesztése.  Ehhez volt szükség a tőkebefektetésre” – mondja Erki Szabolcs a Remagine ügyvezetője.



„A Remagine menedzsmentje 2011 óta tudatosan készült a tőkebefektetésre. Saját technológiájuk stabil, ismerik a versenytársakat és tisztán meg tudják fogalmazni termékeik piaci vonzerejét. Az esetükben tapasztalt dinamizmus és stratégiai gondolkodás kivételes, és pontosan ez az, ami felkeltette az érdeklődésünket. A kifejlesztett technológia amellett, hogy igazán innovatív, a nemzetközi ipar egy olyan szegmensét célozza, ahol rendkívül magas a növekedési lehetőség” – mondja Alpek István,a Primus Capital befektetési igazgatója.

Újabb Jeremie-befektetés
A Remagine Technologies a Primus III. Kockázati Tőkealap nyolcadik befektetése a HYD, a Multipass, a BBS Nanotechnológia, a  Blueprint Entertainment, az IVM, a Comforce és az Adfit után.
A Primus III. Kockázati Tőkealap kezelőjeként 6,2 milliárd forintos tőkével rendelkezik, és elsősorban olyan hazai korai szakaszú kis- és középvállalkozásokba fektet, amelyek innovatív technológiával, kiemelkedően versenyképes szolgáltatással vagy újszerű üzleti modellel 3-5 év alatt jelentős árbevétel- és értéknövekedést terveznek elérni. A Primus III. Alap részt vesz a Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. által működtetettett Jeremie Kockázatitőke programban.



A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG