Trappistából a sör ma már menőbb, mint a sajt

Belgium vallonok lakta részén trappista szerzetesek kezdtek Chimay néven sört főzni az apátságokban 1862-ben. A meglehetősen erős - 6-8 százalékos alkoholtartalmú -, édeskés sört eleinte 17 barát készítette az Abbaye Notre dame de Scourmont kolostorban. Később azonban olyannyira kedveltté vált az ital, hogy már a tartomány határain kívülre is szállítani kellett belőle. Ma már az apátságban készült barna és "vörös" Chimay-nak több mint a felét Belgiumon kívül értékesítik. A legnagyobb kereslet az Egyesült Államokban, Kínában, Japánban és Afrikában van.

De hát annyiféle sör van a világon, nem?

A Chimay egyébként a megmaradt hat trappista ale típusú sör egyike, amelyből évente 170 ezer hektolitert állítanak elő a ma is meglehetősen puritán berendezésű kolostorban. Ehhez tartozik egy 8 és fél hektáros terület, amelynek forrásait szigorúan őrzik a barátok, hiszen a különlegesen tiszta minőségű víz az egyik meghatározó alapanyaga a kiváló sörnek. Bár a Chimay mellett, olyan trappista előkelőségek is versenyben vannak a top sörök piacán, mint a Westmalle, vagy az Orval, viszont a világ sörtermelésének csak apró szeletét jelentik a maguk néhány százezer hektoliterével. A globális sörforgalmazás meghatározója ugyanis  a belga InBev lett, amely 2008-ban, nem sokkal a válság kitörése előtt 52 milliárd dollárért megvette az amerikai piac főszereplőjét, az Anheuser–Buscht, és ma már Anheuser–Busch InBev néven futva, világszerte körülbelül 200 márkát forgalmaz, több mint 100 ezer alkalmazottal. A belga sör dinoszaurusz önmagában több mint 350 millió hektoliter folyékony kenyeret állított elő 2011-ben.

A minőség rulez sörben is

De míg az AB InBev termelése csökkent idén, addig a belga trappista sörök egyre kelendőbbek a nyugati világban, mert a fogyasztók egyre nagyobb számban isznak ínyencek való különleges nedűt. Ma már a belga jelzőt a sörcimkéken egyértelműen a kiváló minőséggel azonosítják a sörimádók. A belga sörök felfutását egyébként a szükség hozta, hiszen 20 éve még jónéhány, kisüzemi körülmények között  termelő, házi sörfőzde került a tönk szélére, ahonnan az egyetlen kitörési pontnak az tűnt, ha a terméket megpróbálják kivinni a nemzetközi piacra. És lám-lám, a trappista sörök esetében a stratégia bevált. Persze a régi rajongók fanyalognak és azt állítják, hogy a nemzetközi verseny károsan befolyásolta a Chimay márka minőségét és mintha már eltűnni látszana a régi apátsági recept alapján készült eredeti ital. Ennek azonban ellentmond az a hihetetlen nemzetközi nyomás, amely nagyobb termelésre kényszerítené a szerzeteseket, akik viszont foggal-körömmel ragaszkodnak az eredeti szabályokhoz.

Ismerik a sörfőző szerzetesek gazdasági filozófiáját?

Furcsa módon a trappista serfőzdék kolostori filozófiája a profittermelés önként vállalt elutasítása. De akkor mi a csodát csinálnak az apátságok azzal az irdatlan mennyiségű pénzzel, amelyet a lefőzött és eladott sör után kapnak és amelyhez hozzá sem nyúlnak? Három nagyon egyszerű elvet követnek a trappista apátságokban a mai napig. Először is a sört csak és kizárólag a kolostorokban lehet főzni, másodszor az egész folyamatot csak a barátok tarthatják felügyeletük alatt, azt másnak nem adják át. Végül pedig az eladott áruért kapott bevételt, nyereséget teljes egészében jótékony célra kell fordítani.

Egy idő után a szerzetesek egy része leállt a napi folyamatos rutint követelő serfőzdei tevékenységgel, de ellenőrzik a gyártási folyamatot, sőt miután beütött a válság, arra is hajlandók voltak, hogy maguk helyett helybélieket kezdtek alkalmazni, természetesen szorosan felügyelve tevékenységüket. Ez azért lett egyre fontosabb, mert a Chimayt belga Vallónia legszegényebb területén főzik, ott ahol a legmagasabb a munkanélküliség. A barátok számára pedig - úgy tűnik - valamilyen lelkiismereti kihívás is lett, hogy minél több helyi munkanélkülinek nyújtsanak valamilyen értelmes elfoglaltságot. A tevékenységet feltáró Financial Times írásból kiderül, hogy az apátság jelenleg több mint 250 embert alkalmaz és néha-néha még kamatmentes kölcsönt is ad helyi kisvállalkozóknak, ha azok így újabb munkalehetőséget tudnak teremteni a környéken. Arról nem is beszélve, hogy a gyakran pénzhiánnyal küszködő szomszédos kolostorokat a szerzetesek gyakran és azonnal kisegítik, ha ezt kérik tőlük.