1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Lényegesen olcsóbb finanszírozást érhet el Magyarország az IMF/EU-megállapodás birtokában, ezért a legtöbb elemző pozitívnak tartja, hogy a nemzetgazdasági tárca a megállapodás utánra időzítené a devizakötvény-kibocsátást. Az ÁKK vezetője korábban a megállapodás előtti kibocsátás mellett érvelt.

A Nemzetgazdasági Minisztérium arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap képviselőivel folytatott folyamatos egyeztetések mellett az Államadósság Kezelő Központtal és a velük együttműködő nemzetközi és hazai bankokkal együtt figyelemmel kísérik a piaci folyamatokat annak érdekében, hogy a megállapodás birtokában a lehető legkedvezőbb feltételek mellett tudjanak kilépni a piacra. Töröcskei István, az ÁKK vezérigazgatója a Gazdasági Rádió reggeli műsorában azt mondta, hogy Magyarország még azelőtt kibocsáthat devizakötvényt, hogy megállapodna az EU-val és az IMF-fel, amennyiben kedvezően alakulnak a piaci feltételek.

Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője elképzelhetőnek nevezte, hogy az ÁKK vezérigazgatója csak tesztelte a piacot. Hangsúlyozta, hogy csak az IMF/EU-megállapodás tudja érdemben csökkenteni a finanszírozás felárát, így nincs értelme azt megelőzően a piacra lépni és drágábban devizakötvényt kibocsátani. Suppan számításai szerint a forintkötvények kamatfelárát legalább 100-150 bázisponttal, a devizakötvényekét pedig minimum 100 bázisponttal csökkentheti a megállapodás. Azt mondta: nem kétséges, hogy azt megelőzően is sikeres lenne a kötvénykibocsátás, hiszen az utóbbi időben lényegesen nőtt a "befektetői étvágy" a feltörekvők papírjai iránt - mondta, de úgy vélte: ennek túl nagy ára lenne.

Példaként említette, hogy Románia és Magyarország CDS-felára között 240 bázispontos különbség van, amit túlzottan soknak tart, még annak figyelembevételével is, hogy Románia adósbesorolása jelenleg kedvezőbb Magyarországénál. Suppan Gergely szerint a CDS-felárat érdemben csak az IMF/EU-megállapodás tudná csökkenteni, márpedig egy 100 bázispontos mérséklődés jelentősen olcsóbbá teszi a finanszírozást.

Forián Szabó Gergely, a Pioneer Alapkezelő befektetési igazgatója is kedvező fordulatként értékelte a Nemzetgazdasági Minisztérium álláspontját. Az ÁKK vezérigazgatójának véleménye, miszerint Magyarország még azelőtt kibocsáthat devizakötvényt, hogy megállapodna az IMF/EU-párossal, azt az üzenetez hordozta, hogy ez a megállapodás a távolban van és megszületése bizonytalan - mondta Forián Szabó Gergely. A befektetési igazgató szerint egyébként sem sürget az idő, az államháztartás finanszírozása biztosítottnak látszik.

Forián Szabó azt mondta: a piaci logika szerint evidencia, hogy az IMF/EU-megállapodás birtokában kisebb hozammal és biztonságosabban lehet devizakötvényt kibocsátani. Az már más kérdés, hogy amennyiben megszületik az IMF/EU-megállapodás, akkor az összeget le kell-e hívni és érdemes-e felhasználni a lejáró adósság törlesztésére, vagy a piacról finanszírozza a lejáró adósságot az ÁKK. "Az én véleményem az, hogy az új IMF-hitelből olcsóbban lehet törleszteni" - érvelt Forián Szabó Gergely.

Orbán Gábor, az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. kötvényüzletág-vezetője úgy látta: az IMF/EU-megállapodás előtti dollárkötvény-kibocsátást úgy lehet értelmezni, mint szándékot a megállapodás minden áron való elkerülésére, ami állandósíthatná a jelenlegi magas finanszírozási költségeket. Egyes londoni elemzők ugyancsak a múlt héten nem tartottak kizártnak egy sikeres magyar devizakötvény-kibocsátást még az új IMF/EU-megállapodás előtt. Más citybeli vélemények szerint ugyanakkor a megállapodás előtti kibocsátás - még siker esetén is - esetleg azt a jelzést küldhetné a piacnak, hogy Magyarország az IMF/EU-program helyett "alternatív finanszírozási forrásokat" keres.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 36670 35370 36680 +3,76% 36660 36670 3 559 321 130 HUF 2026-03-17 14:47:18
MOL 3820 3712 3830 +1,43% 3818 3820 1 013 011 978 HUF 2026-03-17 14:47:51
MTELEKOM 2055 2015 2055 +0,74% 2050 2055 672 507 845 HUF 2026-03-17 14:48:00
RICHTER 11840 11750 11880 -0,34% 11830 11870 615 369 110 HUF 2026-03-17 14:47:16
OPUS 504 495 504 -0,79% 502 504 74 951 498 HUF 2026-03-17 14:48:01
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Most csak tízmilliárd forinttal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt ismeretlenek
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 12:50
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 20 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
Állampapír / Kötvény Újabb óriási devizakötvény-kibocsátást hajtott végre a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. március 3. 13:30
Zárt körben értékesített az ÁKK, 6 százalékos kamatra.
Állampapír / Kötvény Csökkent az állampapír hozama
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 12:22
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.  
Állampapír / Kötvény Jó hír érkezett a lakossági állampapírokról
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 10:45
Az eddihóginél is biztonságosabb lesz az online állampapír-vásárlás a Magyar Államkincstárban: új védelmi elemekkel bővült a WebKincstár és a MobilKincstár alkalmazás február 26-tól.  
Állampapír / Kötvény Ismeretlenek milliárdokkal finanszírozták meg a magyar államadósságot
Privátbankár.hu | 2026. február 12. 12:45
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
Állampapír / Kötvény Óvakodjunk a beetetős állampapírtól!
Eidenpenz József | 2026. február 2. 10:11
Bekövetkezett az, aminek kellett, az inflációkövető PMÁP-ok kamata nagyot esik a 2025-ös fogyasztóiár-index nyomán. Pedig még rengeteg van belőle a lakosságnál, kérdés, meddig. Helyettesítésének több módja is van, a legjobb ezeket keverni.
Állampapír / Kötvény Hétfőtől emelkedik a népszerű lakossági állampapír kamata
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 12:25
Mintegy 15 milliárd forintot ír majd jóvá a gyermekek Start-értékpapírszámláin a Magyar Államkincstár a Babakötvény következő, február 2-án esedékes kamatfizetésekor, a kamatfordulót követően a Babakötvény hozama 7,4 százalékra emelkedik, amivel a jelenleg legmagasabb kamatot kínáló, kockázatmentes lakossági állampapírrá lép elő, tovább gyarapítva a gyermekek jövőjére félretett megtakarítások értékét – közölte a Magyar Államkincstár (MÁK) csütörtökön az MTI-vel.
Állampapír / Kötvény Örülhet Nagy Márton: olcsóbb lett az államadósság finanszírozása
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 12:37
Csökkent a 3 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama, az 5 éves kötvények átlaghozama nem változott.
Állampapír / Kötvény Kiderült, mibe fekteti Trump a magánvagyonát
Privátbankár.hu | 2026. január 17. 11:57
Donald Trump amerikai elnök november közepétől december végéig körülbelül 100 millió dollár értékben vásárolt a közszféra által kibocsátott és vállalati kötvényeket, derült ki a legfrissebb közzétételeiből, beleértve a Netflix és a Warner Bros Discovery kötvényeit is, mindössze néhány héttel azután, hogy a vállalatok bejelentették egyesülésüket.
Állampapír / Kötvény Milyen állampapírt vegyünk? – kisbefektetők védőernyő alatt
Eidenpenz József | 2026. január 13. 14:21
Milyen választási lehetőségei vannak jelenleg a kisbefektetőknek, ha nem akarják, hogy a pénzük értéke romoljon az infláció miatt? Miért külön biztonságosabbak a kifejezetten a lakosságnak szóló kötvénysorozatok? Elmagyarázzuk egyszerűen, hogy bárki megérthesse.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG