Az év első kilenc hónapjában, amikor az éves kibocsátási terv 80 százalékát teljesítette a szervezet, az átlaghozam 2,4 százalék volt, ami alacsonyabb a 2011. évi 3,61 százalékos, a 2008. évi 4,09 százalékos és a 2007. évi 4,14 százalékos szintnél - mondta Maria Cannata egy, a Corriere della Sera napilap szerdai számában megjelent interjúban.
A szakember szerint elsősorban a túlságosan alacsony német hozamszintekkel magyarázható, hogy olyan nagy a tízéves lejáratú olasz államkötvények hozamfelára a hasonló német papírokéhoz képest. "Ez természetesen gondot okoz a reálgazdaságnak, mivel növeli Olaszország hitelfelvételi költségeit" - mondta.
Maria Cannata jónak nevezte a jelenlegi piaci körülményeket, ugyanakkor figyelmeztetett, hogy még messze vannak a normális körülményektől. "Nem lehet biztosan kijelenteni, hogy a vihar nem tér vissza" - mondta. Az adósságkezelő vezetője szerint a nemzetközi befektetők már újra vásárolnak hosszú lejáratú állampapírokat. "Már augusztusban visszatértek, de akkor még csak rövid, legfeljebb hároméves lejáratú papírokat kerestek. Szeptember közepén már hosszabb lejáratokat is vettek, ami nagyon pozitív".
Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?
Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia
2025. november 4., Budapest
Részvényárfolyamok
részvény | ár | min | max | változás | vétel | eladás | forgalom | deviza | dátum | idő |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
OTP | 30870 | 30590 | 31000 | +0,16% | 0 | 0 | 11 440 132 710 | HUF | 2025-10-22 | 17:09:59 |
MOL | 2756 | 2720 | 2768 | +0,66% | 0 | 0 | 988 350 814 | HUF | 2025-10-22 | 17:10:00 |
MTELEKOM | 1796 | 1758 | 1796 | +2,05% | 0 | 0 | 387 382 198 | HUF | 2025-10-22 | 17:12:23 |
RICHTER | 10430 | 10320 | 10490 | +1,16% | 0 | 0 | 1 756 352 860 | HUF | 2025-10-22 | 17:05:30 |
OPUS | 558 | 542 | 558 | +2,39% | 0 | 0 | 149 284 745 | HUF | 2025-10-22 | 17:08:25 |
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra. |
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Putyin izgulhat: India után Kína is jelentősen visszafogja az orosz olajvásárlásokat
5 perce
-
Szijjártó Péter egy egészen meghökkentő ok miatt rendelte be az osztrák nagykövetet
19 perce
-
Nem biztos, hogy aszályban többet fizetünk a boltban
34 perce
-
Bekeményít a Facebook anyavállalata, többszáz embert rúg ki
körülbelül 1 órája
-
Orbán Viktor: nem akarunk egy szövetségi rendszerbe tartozni Ukrajnával
2 órája
-
Elfogadta az EU az újabb szankciós csomagot, szélesedik az energiaembargó
3 órája
-
Ukrán elnöki szóvivő: Oroszország azt akarja, hogy Ukrajna megfagyjon télen
4 órája
- Ennyiért adják az eurót – jó a forintra nézni
- Magyar Péter már gőzerővel készül az ünnepi beszédére
- Nyomoznak a százhalombattai tűzeset miatt
- Amit a forint ma produkál, arra sajnos tényleg nincsenek szavak
- Adót emelne az Európai Bizottság, és ez akár az egészségünknek is jót tehet
- Háromszor annyian lesznek Magyar Péterék rendezvényén, mint a Békemeneten?
- Robbanások egy orosz lőszerraktárban, többen meghaltak
- Így jár, aki kilép az Európai Unióból 2025. október 20. 06:42
- Lehangoló hírt közölhetnek Ursula von der Leyenék 2025. október 17. 05:39
- Újabb ország akar csatlakozni az Európai Unióhoz 2025. október 19. 11:28
- Váratlan fordulat közeleg a budapesti béketárgyalás ügyében? 2025. október 20. 06:17
- Így jár, aki kilép az Európai Unióból 2025. október 20. 06:42
- Hétfőtől megint szembejöhet a valóság az Orbán-kormánnyal 2025. október 5. 09:04
- Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától 2025. október 14. 19:31
- Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával 2025. szeptember 28. 10:42
Putyin izgulhat: India után Kína is jelentősen visszafogja az orosz olajvásárlásokat
Ez jelentősen gyengítheti az orosz hadigépezetet.
Szijjártó Péter egy egészen meghökkentő ok miatt rendelte be az osztrák nagykövetet
Nem engedték be a ferencvárosi szurkolók különvonatát a szomszédos országba.
-
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
Magyarországon romlott a használtautók megbízhatósága
16:59
-
Donald Trump nem hajlandó tárgyalni az ellenzékkel, amíg tart a kormányzati leállás
15:44
-
Hogyan válasszunk olyan munkahelyet, ami nemcsak nekünk, hanem a bolygónak is jó?
14:21
-
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője
13:46
-
Elkezdődött a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! verseny
12:34
-
Kiosztották az idei Business Excellence díjakat – mutatjuk a győzteseket
07:50
-
Ismét látogatható Sisi fénykertje Gödöllőn
05:43
-
Alaposan átrajzolta Buda gasztronómiai térképét az AGOS étterem
19:07
-
A krimibe illő ékszerrablást követően újra kinyitott a Louvre
17:34
-
Indul az Év Fiatal Szállodása közönségszavazás
15:06
-
Így jár, aki kilép az Európai Unióból
2025. október 20. 06:42
-
Hétfőtől megint szembejöhet a valóság az Orbán-kormánnyal
2025. október 5. 09:04
-
Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától
2025. október 14. 19:31
-
Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával
2025. szeptember 28. 10:42
-
Újabb országot engedne be Von der Leyen az EU ajtaján
2025. szeptember 29. 14:01
-
Orosz lőszerraktárat ért találat, halottak
2025. október 23. 13:10
-
Gripenek érkezhetnek Ukrajnába?
2025. október 22. 19:17
-
Valami olyan történt szerdán Budapesten, amit Európában nem tudtak követni
2025. október 22. 17:59
-
Döntött Trump: elhalasztják a budapesti csúcsot, újabb amerikai szankciók jönnek
2025. október 23. 08:40
-
Nem kell sírni a forint miatt
2025. október 22. 18:44
