1p
A hétfői zuhanások után kedden megnyugodtak kicsit a tőkepiacok, amelyeket a francia választások és Hollandia válsága korbácsoltak fel. A francia kötvényhozamok kissé süllyedtek, a németeké pedig kissé emelkedett reggel. Hollande ismét kijelentette, hogy az EU struktúrájának átalakítására készül - felbomlik az Unió sorsát az elmúlt években meghatározó Merkel-Sarkozy-tengely.

Francois Hollande hétfő este az első fordulóban szerzett választási győzelmét arra használta, hogy egy bretagne-i nagygyűlésen elkötelezettségét hangoztassa az EU alapértékei mellett, ugyanakkor kritizálja is a hivatalban levő Nicolas Sarkozy francia elnök és Angela Merkel német kancellár EU-koncepcióját – írja a Witschaftsblatt. Hollande vezetése Európa-szerte aggodalmakat váltott ki hétfőn, nagyrészt ezzel magyarázták a tőzsdék mélyrepülését és a kötvényhozamok esését. Hollandiában a kormány takarékossági tervei elleni ellenállás váltott ki aggodalmakat a Handelsblatt szerint.

Látszólag ellentétes eszközök, de hasonló célok

Korábbi információk alapján a baloldali elnökjelöltnek szándékában áll az uniós fiskális paktum újratárgyalása, a közös európai kötvény bevezetése és az EKB (Európai Központi Bank) szerepének újrafogalmazása. Belföldön bankadót tervez bevezetni, erősebben adóztatná meg a magas jövedelmeket és korlátozná az állami csúcsfizetéseket.

Sarkozy jobboldali programja a legtöbb ponton éppen szembemegy Hollande-éval, és erősen korlátozná a bevándorlást, bár van olyan is, aki szerint a két politikus gazdaságpolitikája között nincsen lényeges különbség. Mindkettő a zászlajára tűzte például a költségvetési stabilitás megteremtését.

Visszavonulót fújnak a piacokon

A Reuters azt írja, ebben a hónapban a harmadik legrosszabbul teljesítő kötvénypiac volt a francia, a spanyolok és az olaszok után. A Bloomberg ábrája szerint a hónap elejétől a tíz éves francia referenciahozam 2,95 százalékról 3,10-re emelkedett, bár ma délelőtt már visszaesett 3,075-re. Az öt éves hozam évi 1,76 százalékról indult, 1,90-en tetőzött hétfőn, és 1,88 volt kedden reggel.

Európában a legbiztonságosabbnak tartott tíz éves német államkötvények hozamai 1,95 százalékról 1,66 százalékra csorogtak le a hónap során, jól jelezve az európai adósságválság kiújulását és a biztonság iránti igény bővülését. Így két oldalról is növekedett a francia papírok hozamfelára a németekéhez képest. A spanyol tíz éves hozammutató pedig 5,33 százalékról 5,98 százalékra ment fel.

Megalakult a megszorítás-ellenes front?

Nicolas Sarkozy

A franciaországi választások első fordulójában Hollande a szavazatok 28,6, Sarkozy 27,2 százalékát szerezte meg, a harmadik a szélsőjobboldali FN (Nemzeti Font) lett Marine Le Pen vezetésével. Hollande nyilatkozata szerint az európai megszorítási hullám szítja az elégedetlenséget és ágyazott meg annak, hogy az euroszkeptikus FN rekordmagas választási eredményt érjen el. A párt 17,9 százalékot ért el, a legmagasabbat azóta, hogy 1972-ben megalapították – írja a Bloomberg.

Európában valóságos megszorítás-ellenes front alakult, kezdve azzal, hogy Spanyolország nem teljesítette az EU hiánycéljait, azok keresztül, hogy Görögországban zavargások voltak, addig, hogy Hollandiában megbukott a kormány a kiadáscsökkentési terve és vele a kormány is. A megszorítások ellenzése az európaellenes, szélsőséges érzelmeket is felkorbácsolja, mint Franciaország esetében. Egyelőre azokban ezek nem tudtak elsöprő erejűek lenni, nem emeltek szélsőséges pártokat kormányra sehol sem – írja a hírügynökség politikai elemzőre hivatkozva.

A kormányok korán halnak

Számos országban megbukott azonban a krízis következtében a korábbi kormány, Írországban, Portugáliában, Spanyolországban, Olaszországban, Görögországban, Szlovéniában, Szlovákiában és Finnországban.

Angela Merkel

Merkel a napokban azt mondta egy high-tech vásáron, hogy a gazdasági növekedés egyik alapja a szolid költségvetési politika, de nem az egyetlen. Hollande inkább növekedést serkentő lépésekre hív fel, ami új csatározásokat indíthat el a három éves európai adósságválságnak eddig a németek által irányított kezelésében. A francia elnökjelölt szerint az EKB-nek többet kellene tennie az európai növekedés érdekében, a növekedést és a beruházásokat támogató kiegészítéseket szeretne tenni az európai partnerek által korábban aláírt fiskális paktumhoz.

Önmegsemmisítő üzemmód és halálspirál

Angela Merkel és Peter Altmeier viszont ettől már korábban is óva intették, kilátásba helyezve, hogy ez saját országára nézve is káros következményekkel járhat, elszigetelheti Európán belül.”Ha nyerünk, Franciaország az európai építésre fog fókuszálni és a növekedést, az ipari, fenntartható növekedést… fogja fókuszba állítani” – jelentette ki a Hollande a Bloomberg szerint a bretagne-i Qimperben.

„Önmegsemmisítő üzemmód” című cikkében Zsiday Viktor alapkezelő leírja azt a folyamatot, amely során a megszorítások recesszióhoz vezetnek, ami újabb megszorításokat kényszerít ki, és így „halálspirálba” kerülve hosszú éveken keresztül recesszió alakul ki a gazdaságban. Szerinte is egyre többen ellenzik az erőltetett megszorítások ütemét Európában, és úgy látszik, hogy ebben puhulás is lesz. „A következő év valószínűleg inkább a növekedés újrateremtéséről, mint a megszorításokról fog szólni Európában. Ha nem, akkor jön a deflációs spirál, amely az eurózóna széteséséhez vezethet” – írja.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40360 40310 41750 -3,10% 0 0 18 792 332 350 HUF 2026-02-05 17:05:13
MOL 3980 3976 4128 -3,16% 0 0 7 016 371 074 HUF 2026-02-05 17:06:03
MTELEKOM 1976 1976 2040 -2,42% 0 0 1 342 444 978 HUF 2026-02-05 17:14:38
RICHTER 11330 11320 11550 -1,39% 0 0 2 634 569 080 HUF 2026-02-05 17:07:26
OPUS 549 546 551 -0,18% 0 0 116 826 429 HUF 2026-02-05 17:05:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Óvakodjunk a beetetős állampapírtól!
Eidenpenz József | 2026. február 2. 10:11
Bekövetkezett az, aminek kellett, az inflációkövető PMÁP-ok kamata nagyot esik a 2025-ös fogyasztóiár-index nyomán. Pedig még rengeteg van belőle a lakosságnál, kérdés, meddig. Helyettesítésének több módja is van, a legjobb ezeket keverni.
Állampapír / Kötvény Hétfőtől emelkedik a népszerű lakossági állampapír kamata
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 12:25
Mintegy 15 milliárd forintot ír majd jóvá a gyermekek Start-értékpapírszámláin a Magyar Államkincstár a Babakötvény következő, február 2-án esedékes kamatfizetésekor, a kamatfordulót követően a Babakötvény hozama 7,4 százalékra emelkedik, amivel a jelenleg legmagasabb kamatot kínáló, kockázatmentes lakossági állampapírrá lép elő, tovább gyarapítva a gyermekek jövőjére félretett megtakarítások értékét – közölte a Magyar Államkincstár (MÁK) csütörtökön az MTI-vel.
Állampapír / Kötvény Örülhet Nagy Márton: olcsóbb lett az államadósság finanszírozása
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 12:37
Csökkent a 3 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama, az 5 éves kötvények átlaghozama nem változott.
Állampapír / Kötvény Kiderült, mibe fekteti Trump a magánvagyonát
Privátbankár.hu | 2026. január 17. 11:57
Donald Trump amerikai elnök november közepétől december végéig körülbelül 100 millió dollár értékben vásárolt a közszféra által kibocsátott és vállalati kötvényeket, derült ki a legfrissebb közzétételeiből, beleértve a Netflix és a Warner Bros Discovery kötvényeit is, mindössze néhány héttel azután, hogy a vállalatok bejelentették egyesülésüket.
Állampapír / Kötvény Milyen állampapírt vegyünk? – kisbefektetők védőernyő alatt
Eidenpenz József | 2026. január 13. 14:21
Milyen választási lehetőségei vannak jelenleg a kisbefektetőknek, ha nem akarják, hogy a pénzük értéke romoljon az infláció miatt? Miért külön biztonságosabbak a kifejezetten a lakosságnak szóló kötvénysorozatok? Elmagyarázzuk egyszerűen, hogy bárki megérthesse.
Állampapír / Kötvény Magyar állampapírpiac 2026: fekete ló, majd vágtató mén?
Eidenpenz József | 2026. január 12. 10:28
A magyar állampapírpiac az utóbbi hónapokban szokatlanul csendes volt, de valószínűleg már nem sokáig lesz ez így. A választások alaposan felkavarhatják az állóvizet, ha azonban meglesz az eredmény, akkor a bizonytalanság elmúltával csökkenhetnek a hozamok. A kisbefektetőket mindez nem feltétlenül kell, hogy érdekelje, ők más pályán játszanak.
Állampapír / Kötvény Valakik százmilliárddal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 12:43
Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama.
Állampapír / Kötvény Csökkent az állampapírok hozama
Privátbankár.hu | 2025. november 18. 12:38
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).  
Állampapír / Kötvény Zsiday Viktor: Nem lehetetlen egy komoly hozamcsökkenés Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 10:15
A hazai hosszú állampapírok elmúlt egy-, öt- vagy akár tízéves hozama elég kiábrándító, emiatt nem is nagyon fektet ebbe a hazai lakosság, pedig ha jól alakulnak a dolgok, akár komoly hozamot is lehet realizálni a következő egy évben magyar hosszabb állampapírokkal.
Állampapír / Kötvény Örülhet a kormány, valakik megint milliárdokért vásároltak állampapírt
Privátbankár.hu | 2025. október 8. 12:58
Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG