1p
Új inflációkövető államkötvény kapható a Kincstárnál, amelyik az infláció felett öt százalékpontos kamatprémiumot fizet, jóval többet, mint az eddig kínált sorozatok. Így az első évre 9,3 százalék lesz a kamat. Kérdés, mit lépnek erre a bankok, és mekkora kamatokkal próbálják majd csábítani, megtartani a befektetőket.

A 2015/J jelzésű új állampapír a novemberi év/év infláció felett fizet majd öt százalékpontot, így az első évben 4,3+5, azaz 9,3 százalék lesz a kamata. Összehasonlításképpen, az egy éves állampapír-piaci referenciahozam 8,47 százalék volt, ráadásul az is a nagybefektetői  árjegyzésben kialakult árakból számolódik, a kisbefektetők rendszerint ennél alacsonyabb hozammal juthatnak állampapírhoz. A kötvényt elvileg 2013. január 18-ig árulják, és 50 milliárd forint a keretösszege a kibocsátásnak.
A banki kamatajánlatok között is csak szigorú feltételekkel, például új pénz elhelyezése esetén, akciósan lehet ilyen kamatszintet találni, kérdés, hogyan reagálnak majd erre a forráshiánnyal küzdő pénzintézetek. Kérdés az is, hogyan alakulnak majd a fix kamatozású állampapírok hozamai.

Hasonló, sőt ennél is jobb, hat százalékos kamatprémiumot kínáló papír egyébként volt már, az első inflációkövető lakossági államkötvénynek voltak ilyenek a feltételei. Amikor erre a lakosság szélesebb rétegei is rájöttek, a kötvény maradék pár tízmilliárdos csomagja hetek alatt elfogyott. A későbbi sorozatok általában három százalékos kamatprémiumot fizettek, majd novemberben olyan öt éves papírt bocsátottak ki, amelynek a kamatprémiuma 3,5 százalék.
A Magyar Nemzet szerint az ÁKK nemsokára az állampapírokat népszerűsítő kampányt indít a lakosság körében. A lakosság mindenütt szilárd vevőrétegnek számít, ellentétben például a külföldiekkel, amelyek könnyen kivonulhatnak az országból. Hasonlóan stabil vevőkör lenne a nyugdíjpénztáraké, ha nem számolták volna fel, illetve a befektetési alapoké, amelyek tőkéje azonban az utóbbi időben egyre fogy.

Az inflációs kötvényeket csak a lakosságnak és csak a Kincstár megyei fiókjaiban árulják. Tbsz-számlára helyezhetők, így a kamatadót is meg lehet úszni.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41080 40560 41500 -0,05% 0 0 12 570 071 020 HUF 2026-05-18 17:09:53
MOL 4034 3942 4038 +1,05% 0 0 2 237 271 490 HUF 2026-05-18 17:05:11
MTELEKOM 2546 2500 2558 +1,43% 0 0 5 063 804 494 HUF 2026-05-18 17:10:12
RICHTER 12450 12300 12580 -1,11% 0 0 1 914 594 820 HUF 2026-05-18 17:05:19
OPUS 313 298 313 +2,12% 0 0 37 861 876 HUF 2026-05-18 17:05:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Új állampapírokat dob piacra az ÁKK
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 17:54
A hazai kamatkörnyezet javulására reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK Zrt.) 2026. május 22-én új sorozatokat indít és lezárja a fix kamatozású lakossági állampapírok futó sorozatait. A módosítás kizárólag a kamatok 0,5 százalékpontos mérséklését jelenti, a fix kamatozású lakossági állampapírok egyéb jellemzőit változatlanul hagyja az adósságkezelő.
Állampapír / Kötvény Jó hír érkezett a magyar államadósságról
Privátbankár.hu | 2026. május 5. 12:56
Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama.
Állampapír / Kötvény Melyik állampapírunkat érdemes most lecserélni, és melyiket nem?
Eidenpenz József | 2026. április 24. 14:49
Sokat estek mostanában az állampapír-hozamok, már a választás előtt elkezdték és utána is folytatták, ráadásul sokan további hozameséssel számolnak. Ilyenkor több éves, fix kamatozású államkötvényeket érdemes vásárolni, de azért nem minden esetben. Némelyik régebbi, változó kamatozású kötvény is vonzó marad, nem biztos, hogy el kellene taszítani magunktól.
Állampapír / Kötvény Ilyet is rég láttunk: egymás kezéből tépik ki a magyar állampapírt a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 12:58
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Mi lesz veled, magyar állampapír?
Eidenpenz József | 2026. április 20. 05:55
A választások után kibontakozó eufória jókora hozamesést okozott a magyar állampapíroknál, ami előbb-utóbb a kisbefektetők megtakarításait is érinteni fogja. A további hozamesés is benne van a pakliban, több elemző számít erre, de hosszabb távon sok függ az ország, a költségvetés helyzetétől, az euróbevezetés felé tett lépésektől.
Állampapír / Kötvény Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
Privátbankár.hu | 2026. április 14. 12:17
A tőzsde kissé korrigált a hétfői eufória után, az állampapírokat viszont egymás kezéből tépték ki a befektetők, és jó sokat is fizettek értük. 
Állampapír / Kötvény Menekülni akar a magyar állampapírokból? De hogyan?
Eidenpenz József | 2026. április 10. 11:34
Háború itt, válság ott, se szeri, se száma a bizonytalanságoknak és kockázatoknak. Ezért sok kisbefektető kérdezi, hogy ha állampapírt vesz, és megunja vagy megijed, ki tud-e szállni, illetve hogyan. Áttekintjük, melyik állampapírfajtánál hogyan működik ez, de általában nagyon egyszerűen.
Állampapír / Kötvény Napokon belül új állampapír-sorozat jön
Privátbankár.hu | 2026. március 27. 19:33
Ötéves futamidejű, 2031-ben lejáró Magyar Állampapír Plusz sorozatot hoz forgalomba az ÁKK. Az első kamatperidóus túlnyúlik az egy éven, ezért 7,39 százalék tényleges kamatot fizetnek.
Állampapír / Kötvény Most csak tízmilliárd forinttal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt ismeretlenek
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 12:50
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 20 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
Állampapír / Kötvény Újabb óriási devizakötvény-kibocsátást hajtott végre a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. március 3. 13:30
Zárt körben értékesített az ÁKK, 6 százalékos kamatra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG