1p
A meghirdetett összegnél magasabb értékesítés, 2,18-szoros túljegyzés mellett tovább csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy (dkj) aukciós hozama az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján.

A heti rendszerességgel tartott 3 hónapos dkj-aukción az ÁKK a múlt hetivel megegyező összegben, 35 milliárd forintért kínált állampapírt.

Az elsődleges forgalmazók 97,95 milliárd forint értékű ajánlatot nyújtottak be, ebből az ÁKK a meghirdetettnél 10 milliárd forinttal magasabb összeget, 45 milliárd forintot fogadott el az előző aukciónál 4 bázisponttal alacsonyabb, 0,88 százalékos átlaghozamon.

 

 

Az átlaghozam a 3 hónapos lejárat esetében az öt héttel ezelőtti aukción csökkent első alkalommal egy százalék alá. A négy héttel ezelőtti aukción pedig már az ajánlati sáv is teljes egészében az egy százalékos küszöb alá csúszott. A mostani aukción elfogadott legalacsonyabb hozam 0,85, a legmagasabb 0,89 százalék volt.

A 3 hónapos diszkont kincstárjegy az idei évet 1,84 százalékos aukciós átlaghozammal kezdte. 2014 elején a hozam 2,9 százalékon, 2013 elején 5,49 százalékon, 2012 elején pedig 7,67 százalékon állt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 38900 38530 39470 -2,02% 38890 38910 13 146 096 900 HUF 2026-04-09 14:29:46
MOL 3970 3960 4000 -0,70% 3968 3970 540 535 850 HUF 2026-04-09 14:29:07
MTELEKOM 2230 2216 2242 -0,09% 2222 2228 1 028 194 254 HUF 2026-04-09 14:28:43
RICHTER 12320 12300 12580 -2,14% 12300 12320 1 532 155 800 HUF 2026-04-09 14:29:47
OPUS 435 426 441 -2,90% 432 435 119 240 716 HUF 2026-04-09 14:27:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Napokon belül új állampapír-sorozat jön
Privátbankár.hu | 2026. március 27. 19:33
Ötéves futamidejű, 2031-ben lejáró Magyar Állampapír Plusz sorozatot hoz forgalomba az ÁKK. Az első kamatperidóus túlnyúlik az egy éven, ezért 7,39 százalék tényleges kamatot fizetnek.
Állampapír / Kötvény Most csak tízmilliárd forinttal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt ismeretlenek
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 12:50
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 20 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
Állampapír / Kötvény Újabb óriási devizakötvény-kibocsátást hajtott végre a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. március 3. 13:30
Zárt körben értékesített az ÁKK, 6 százalékos kamatra.
Állampapír / Kötvény Csökkent az állampapír hozama
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 12:22
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.  
Állampapír / Kötvény Jó hír érkezett a lakossági állampapírokról
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 10:45
Az eddihóginél is biztonságosabb lesz az online állampapír-vásárlás a Magyar Államkincstárban: új védelmi elemekkel bővült a WebKincstár és a MobilKincstár alkalmazás február 26-tól.  
Állampapír / Kötvény Ismeretlenek milliárdokkal finanszírozták meg a magyar államadósságot
Privátbankár.hu | 2026. február 12. 12:45
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
Állampapír / Kötvény Óvakodjunk a beetetős állampapírtól!
Eidenpenz József | 2026. február 2. 10:11
Bekövetkezett az, aminek kellett, az inflációkövető PMÁP-ok kamata nagyot esik a 2025-ös fogyasztóiár-index nyomán. Pedig még rengeteg van belőle a lakosságnál, kérdés, meddig. Helyettesítésének több módja is van, a legjobb ezeket keverni.
Állampapír / Kötvény Hétfőtől emelkedik a népszerű lakossági állampapír kamata
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 12:25
Mintegy 15 milliárd forintot ír majd jóvá a gyermekek Start-értékpapírszámláin a Magyar Államkincstár a Babakötvény következő, február 2-án esedékes kamatfizetésekor, a kamatfordulót követően a Babakötvény hozama 7,4 százalékra emelkedik, amivel a jelenleg legmagasabb kamatot kínáló, kockázatmentes lakossági állampapírrá lép elő, tovább gyarapítva a gyermekek jövőjére félretett megtakarítások értékét – közölte a Magyar Államkincstár (MÁK) csütörtökön az MTI-vel.
Állampapír / Kötvény Örülhet Nagy Márton: olcsóbb lett az államadósság finanszírozása
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 12:37
Csökkent a 3 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama, az 5 éves kötvények átlaghozama nem változott.
Állampapír / Kötvény Kiderült, mibe fekteti Trump a magánvagyonát
Privátbankár.hu | 2026. január 17. 11:57
Donald Trump amerikai elnök november közepétől december végéig körülbelül 100 millió dollár értékben vásárolt a közszféra által kibocsátott és vállalati kötvényeket, derült ki a legfrissebb közzétételeiből, beleértve a Netflix és a Warner Bros Discovery kötvényeit is, mindössze néhány héttel azután, hogy a vállalatok bejelentették egyesülésüket.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG