1p
A relatíve gyenge forint miatt erős figyelem övezte a mai hazai kincstárjegy-aukciót, melynek eredménye nem volt különösebben rendellenes: ötmilliárddal kevesebb papírt adtak ugyan el, de eredetileg volt rá elég jegyző és alig változott a hozama. Ráadásul terv felett értékesítettek viszont a változó kamatozású államkötvényekből.

Egy éves kincstárjegyekre tartottak aukciót csütörtökön délelőtt, ahol a felkínált 45 milliárd forintnyi papírra 65,3 milliárdnyi ajánlat érkezett, amiből 40 milliárd forintnyit fogadtak el. Az átlaghozam 7,66 százalék volt, tíz bázisponttal magasabb a két heti aukció eredményénél és hat bázisponttal feljebb az előző napi másodpiaci referenciahozamnál.

Csakhogy az utóbbi két adat egy februári, az aukciós átlag viszont már egy áprilisi lejáratú értékpapírra vonatkozik, ezért azt mondhatjuk, hogy nem vagy alig volt most észlelhető hozamemelkedés. Négy és hat héttel korábban egyébként 10, illetve 15 milliárd forinttal a meghirdetett mennyiség felett értékesítettek az értékpapírokból, két hete pedig pontosan a terv szerint.

A 2015/B jelzésű, kincstárjegyek aukciós hozamához kötött változó kamatozású papírokból rendre csak 5-5 milliárd forintért kínál fel az ÁKK. Most is ez történt, erre 14,4 milliárd forintnyi ajánlat érkezett, amiből végül hétmilliárdnyit fogadtak el. Az árfolyamuk is emelkedett, a két héttel korábbi 94,26 százalékról 94,80 százalékra (plusz a felhalmozott kamatok). (Ezekről a kötvényekről bővebben ennek a cikknek a harmadik pontjában olvashat.)

Legalábbis április hatodikáig, amikor a legfrisebb ismert adatokat rögzítették, nem csökkent a külföldiek lelkesedése a magyar állampapírok iránt, sőt az utóbbi időben inkább tovább emelkedhetett. A forintkibocsátású állampapírjaik állománya ugyanis egyre újabb és újabb csúcsokra tör, az új rekord az április 5-i 4246 milliárd forintos érték.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40000 39850 40500 -0,82% 39980 40000 7 091 118 420 HUF 2026-06-10 13:31:29
MOL 3826 3800 3940 -1,70% 3822 3826 1 280 487 916 HUF 2026-06-10 13:31:31
MTELEKOM 2690 2674 2730 -1,68% 2686 2696 781 243 110 HUF 2026-06-10 13:30:52
RICHTER 11620 11590 11990 -1,86% 11620 11640 1 028 090 530 HUF 2026-06-10 13:31:41
OPUS 387 383 398 -2,76% 387 391 34 465 586 HUF 2026-06-10 13:29:52
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Nagy bejelentés érkezett az állampapírokról
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 16:15
Kamatcsökkentés közeleg a lakossági állampapír-piacon.
Állampapír / Kötvény Jobban fogják ezentúl keresni a forintot, mint a devizát? – interjú
Eidenpenz József | 2026. május 27. 10:33
Miért reagált a piac ennyire kedvezően a magyar politikai fordulatra, és meddig tarthat a forint, illetve a kötvénypiac felülteljesítése? A külföldi befektetők erősebben hittek a magyar sztoriban, mint a belföldiek, de a további erősödéshez már kézzelfogható reformok és hiteles gazdaságpolitika kellenek. Eközben a globális politika bármikor felülírhat mindent. Interjú Wéber Tamással, az Amundi Alapkezelő Zrt. kötvényportfólió-menedzserével.
Állampapír / Kötvény Szétkapkodták az állampapírokat
Privátbankár.hu | 2026. május 27. 08:26
A május 24-ei kamatcsökkenésre reagálva elképesztő mennyiséget, 369 milliárd forintot vásároltak még a régi feltételekkel.
Állampapír / Kötvény Kell-e pánikolni a fél százalékpontos lakossági kamatcsökkentéstől?
Eidenpenz József | 2026. május 20. 10:01
Bár csökkentik a fix kamatozású lakossági állampapírok kamatait, így is viszonylag magasan maradnak, és biztosíthatnak pozitív reálhozamot a következő pár évben. A szabadpiacon ennél is többet esett egyes állampapírok hozama, ráadásul nincsenek igazán alternatívák sem a bankoknál, sem máshol. Plusz még maradt két nap a régi feltételekkel – és B-terv is van.
Állampapír / Kötvény Új állampapírokat dob piacra az ÁKK
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 17:54
A hazai kamatkörnyezet javulására reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK Zrt.) 2026. május 22-én új sorozatokat indít és lezárja a fix kamatozású lakossági állampapírok futó sorozatait. A módosítás kizárólag a kamatok 0,5 százalékpontos mérséklését jelenti, a fix kamatozású lakossági állampapírok egyéb jellemzőit változatlanul hagyja az adósságkezelő.
Állampapír / Kötvény Jó hír érkezett a magyar államadósságról
Privátbankár.hu | 2026. május 5. 12:56
Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama.
Állampapír / Kötvény Melyik állampapírunkat érdemes most lecserélni, és melyiket nem?
Eidenpenz József | 2026. április 24. 14:49
Sokat estek mostanában az állampapír-hozamok, már a választás előtt elkezdték és utána is folytatták, ráadásul sokan további hozameséssel számolnak. Ilyenkor több éves, fix kamatozású államkötvényeket érdemes vásárolni, de azért nem minden esetben. Némelyik régebbi, változó kamatozású kötvény is vonzó marad, nem biztos, hogy el kellene taszítani magunktól.
Állampapír / Kötvény Ilyet is rég láttunk: egymás kezéből tépik ki a magyar állampapírt a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 12:58
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Mi lesz veled, magyar állampapír?
Eidenpenz József | 2026. április 20. 05:55
A választások után kibontakozó eufória jókora hozamesést okozott a magyar állampapíroknál, ami előbb-utóbb a kisbefektetők megtakarításait is érinteni fogja. A további hozamesés is benne van a pakliban, több elemző számít erre, de hosszabb távon sok függ az ország, a költségvetés helyzetétől, az euróbevezetés felé tett lépésektől.
Állampapír / Kötvény Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
Privátbankár.hu | 2026. április 14. 12:17
A tőzsde kissé korrigált a hétfői eufória után, az állampapírokat viszont egymás kezéből tépték ki a befektetők, és jó sokat is fizettek értük. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG