5p

Az kaphatja meg, aki a második oltást is megkapta, valamint az, aki már igazoltan felgyógyult a betegségből.

A tegnapi ülésén arról döntött a kormány, hogy a magyar állam bevezeti a védettséget igazoló okmányt,

jelentette be Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón. Az okmányt az kaphatja meg, aki mindkét koronavírus-elleni oltást megkapta, illetve az, aki már igazoltan felgyógyult a betegségből. Az okmánynak nem lesz érvényességi ideje, mert a tudomány még nem állapította meg, hogy pontosan meddig tart a betegséggel szembeni védettség vakcinázás, illetve felgyógyulás után. A dokumentumban ezért az első csoport esetén a második oltás beadásának időpontját rögzítik, a második csoportnál pedig a kórház elhagyásának az időpontját.

Gulyás Gergely a Kormányinfón 2020. október elsején. MTI/Illyés Tibor
Gulyás Gergely a Kormányinfón 2020. október elsején. MTI/Illyés Tibor

Annak is lehet ilyen okmánya, akinek volt pozitív PCR-tesztje, de ebben az esetben csak onnantól, ha már utána volt egy negatív tesztje is. Ha negatív tesztje nincs, akkor is lehet okmánya, de ebben az esetben a követelmény, hogy a pozitív tesztjét követően az illető tudja le a házi karantént. Ha ez megvan, akkor még kell várnia 10 napot, aztán kaphatja meg az okmányt.

Az is igényelhet majd ilyen igazolványt, aki tünetmentesen esett át a betegségen. Nekik vérvizsgálatot kell majd csináltatniuk, és ha az kimutatja a vérben az antitestek jelenlétét, akkor lehet okmányt igényelni. Ebben az esetben a dokumentum kiállíttatása pénzbe kerül, míg a korábban leírt esetekben ez ingyenes lesz. Az okmány kiállítását a vértesztes megoldás esetén a vérteszt elvégzését követő négy hónapon belül lehet kezdeményezni.

A kormány egyelőre nem döntött arról, hogy a védettséget igazoló okmány milyen jogosultságokat biztosít majd a tulajdonosainak.

Vakcinahelyzet

A Miniszterelnökséget vezető miniszer a vakcinahelyzetről még a védettséget biztosító okmány bejelentése előtt beszélt. Gulyás azt mondta, a szerdai kormányülésen úgy értékelték a járványhelyzetet, hogy a novemberben bevezetett korlátozások sikeresek voltak, de itthon is gyorsan terjed a koronavírus brit mutánsa, Európában többhelyütt ráadásul már a harmadik hullám is megérkezett, ezért Magyarországon is fennáll a betegszám növekedési lehetősége.

Eddig itthon 294 624 ember kapott koronavírus-ellenes oltást, ebből 117 ezer ember már a másodikat is megkapta. Ma átlépjük a 300 ezret az oltottak számában, mondta Gulyás. A négy budapesti oltóponton "ma és holnap" kezdik el vakcinázni a 75 évnél fiatalabb, krónikus betegséggel nem rendelkező embereket, ők a Szputnyik V vakcinát kapják. A háziorvosok országszerte 30 ezer ember beoltására elegendő AstraZeneca-vakcinát kaptak, ezzel a 60 évnél nem idősebbeket tudják beoltani.

Bár Magyarország minden az Európai Unió által felkínált lehetőséggel élt, és mindenből a maximális darabszámot kötötte le, az uniós vakcinabeszerzés még mindig viszonylag lassú, mondta Gulyás.

Eddig 19 millió 737 ezer adagot kötöttünk le. Ha csak ez itt lenne, akkor majdnem 9 millió 900 ezer embert be tudnánk oltani.

A Szputnyik V-ből 2 millió adagot kötöttünk le - ez tehát 1 millió ember vakcinázására elég - , ebből februárban 200 ezer adag érkezését várja a kormány. A Sinopharm oltószeréből a jövő héten várhatóan megérkezik 500 ezer adag. A kormány további gyártókkal is tárgyal.

Jövő héten indul az újabb nemzeti konzultáció

- jelentette be Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Mint ismert, ezt a konzultációt online vezeti le a kormány, mert úgy gyorsabb. A témája az ország újranyitása lesz, várhatóan a nyitás időpontjára kérdez majd rá, illetve arra, hogy egyszerre vagy szakaszosan történjen-e majd. Szentkirályi most elárulta, hogy ez a konzultáció a vakcinainfo.gov.hu-n zajlik majd.

A gazdaság újraindítása

Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy a kormány az elégedetlenségek miatt múlt héten döntött a bértámogatások kifizetésének felgyorsításáról. Ezt, mint mondta, sikeresen meg is oldották egy hét alatt: az igényelt 40 milliárd forintnyi támogatásból 36 milliárdot megítéltek, ebből pedig 30,5 milliárdot már ki is fizettek. A beérkezett igények 90 százalékát elbírálták.

A továbbiakban Gulyás már ismert dolgokról beszélt. Emlékeztetett: a január elsején kezdődött gazdaság-újraindítási akcióterv április elsejéig tart. Az intézkedések között említette a lakásáfa 5 százalékosra való visszamérséklését, a 6 millió forintos, kedvezményes lakásfelújítási hitel bevezetését, melyből 3 millió forint vissza nem térítendő. Megindult a 13. havi nyugdíj visszaépítése, a 25 évnél fiatalabbak pedig 2022 januárjától szja-mentességet kapnak, mely Gulyás elmondása szerint olyan, mint egy "16 százalékos béremelés." A kisvállalkozások 10 millió forintos kamatmentes hitelt igényelhetnek 10 évre, 3 éves moratóriummal, és a törlesztés a moratórium után is kamatmentes marad.

Az április elsejével induló újabb gazdaság-felpörgetési időszakban a felsőoktatás kerül a középontba, mely fejlesztésére körülbelül 1500 milliárd forintot fordít majd a kormány az EU-s helyreállítási alap forrásaiból. Ezt követően a zöldenergiás fejlesztések, a gazdaság digitalizálása és a körforgásos gazdaság fejlesztése kerül a középpontba, és elkezdődik a nagy agrár- és vidékfejlesztési stratégia megvalósítása is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Jövő évi költségvetés: kiderült, mire készül Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 16:24
Hétfőn lehull a lepel az Országgyűlésben, ahol bemutatja a miniszterelnök a jövő évi költségvetést.
Közérdekű Karácsony Gergely jelentkezett: rengeteg lakásban árad a meleg
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:17
A főváros több ezer lakásában történt meg a fűtésindítás.
Közérdekű Magyar Péter színt vallott – szerinte csak így lehet eredményeket elérni Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 11:11
A vétóról is említést tett a Magyarországot legutóbb Brüsszelben képviselő miniszterelnök.
Közérdekű Magyar Péter: „Nem gondolnám, hogy Ukrajna elnöke el fog jönni”
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 09:04
Igen, az ukrán elnök látogatásáról is beszélt a magyar miniszterelnök, aki telefonon jelentkezett be az egyik tévéműsorban.
Közérdekű Petíciót vittek a Molhoz a független benzinkutasok
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:04
Több százan demonstráltak péntek délelőtt a Mol budapesti székháza előtt a független benzinkutak helyzetének rendezéséért. A tiltakozók szerint az olajtársaság nagykereskedelmi árképzése és a magas adóterhek egyre több kisebb töltőállomás fennmaradását veszélyeztetik. A szervezők petíciót is átadtak a Mol képviselőjének.
Közérdekű Napirendig sem jutott a Fidesz javaslata a Fővárosi Közgyűlésben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:06
Napirend elfogadása nélkül ért véget a Fővárosi Közgyűlés pénteki rendkívüli ülése, így a képviselők nem tárgyalták meg a Fidesz–KDNP fővárosi frakciójának előterjesztését. A testület alig fél órát ülésezett, miután a képviselők többsége nem támogatta a napirend elfogadását.
Közérdekű Magyar Péter megközelítette Horn Gyula egykori népszerűségi rekordját
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:25
Magyar Péter 63, Orbán Viktor pedig mindössze 25 pontot ért el a CEU Demokrácia Intézetének népszerűségi felmérésében. A két politikus közötti 38 pontos különbségre az 1994 óta vizsgált adatsorban nem volt példa. A kutatás szerint ugyanakkor Orbán Viktor továbbra is jelentős támogatottságnak örvend a Fidesz megmaradt szavazótáborában.
Közérdekű A Kisfaludy-pénzek több mint felét pályázat nélkül osztották ki Kapitány István szerint
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:21
Súlyos visszaélések gyanúja miatt tett feljelentést Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program támogatásainak átvilágítása után. A vizsgálat közel 23 ezer szerződést érintett, amelyek keretében összesen 475 milliárd forintot osztottak szét. A miniszter szerint a pénzek jelentős része szűk üzleti körökhöz került.
Közérdekű Már a kórházból dolgozik XIV. Leó pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:38
Jó hírek érkeztek a műtéten átesett pápáról.
Közérdekű Vitézy Dávid verhetetlen a népszerűségi listán
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:32
Októberben stabilizálódtak a pártok közötti erőviszonyok, egyik párt támogatottságában sem látszott jelentős, vagy akár egy korábbi trendbe illeszkedő elmozdulás. A politikai aktivitás továbbra is magas. A politikusok népszerűségi listáján Vitézy Dávid tartja vezető helyét, szorosan mögötte holtversenyben Magyar Péter és Forsthoffer Ágnes. Leginkább az elszámoltatással elégedettek a magyarok, a legtöbb kritika a gazdaságpolitikával kapcsolatos lépéseket és a kormányzás módját, stílusát illeti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG