1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Tavaly több mint 12 ezer külföldi tanulmányutat tett lehetővé a Tempus Közalapítvány által koordinált Egész életen át tartó tanulás program (LLP), 20 millió euró értékben
Tavaly több mint 12 ezer külföldi tanulmányutat tett lehetővé a Tempus Közalapítvány által koordinált Egész életen át tartó tanulás program (LLP), a négy alprogramra fordítható összeg meghaladta a 20 millió eurót.

A közalapítvány MTI-hez eljuttatott összegzése szerint az elmúlt tanévben több mint 2 ezer diák és csaknem ugyanennyi tanár élvezte a közoktatási Comenius program előnyeit. Az iskolai együttműködések alprogram keretében legalább három nemzet iskolásai dolgoznak egy közös projekten. Szintén a Comenius program adott lehetőséget 2010-ben több mint 200 pedagógusnak arra, hogy szakmai továbbképzésen vehessen részt egy európai felnőttképzési intézményben. Az alprogram az oktatók készségeinek fejlesztését, szakmai kompetenciáik, módszertani ismereteik bővítését szolgálja.
   
Az Erasmus program keretében több mint 5 ezer hallgató és oktató utazhatott - olvasható a tájékoztatóban, amelyben kitértek arra is, hogy a hallgatói mobilitás mellett egyre népszerűbbek az Erasmus szakmai gyakorlatok is; 2010-ben 719 magyar egyetemista töltötte 3-12 hónapos szakmai gyakorlatát valamely európai vállalatnál, képzőközpontban, kutatóintézetben. Az elmúlt három évben 1800 magyar hallgató élt ezzel a lehetőséggel, melynek köszönhetően több száz európai céggel építettek ki kapcsolatot magyar felsőoktatási intézmények.
   
A Leonardo program előnyeit egyetlen tanév alatt több száz szakképzési intézmény majdnem 2000, gyakran hátrányos helyzetű tanulója élvezte: külföldi szakmai gyakorlaton, tanulmányutakon vehettek részt. Az alprogramok keretében csaknem 1000 oktató is külföldi tapasztalatokkal gazdagodhatott. A felnőttkorúak oktatását segítő Grundtvig programban 683-an utazhattak Európa valamely országába tanulni. A közalapítvány tájékoztatása szerint a négy LLP alprogramra fordítható összeg 2010-ben meghaladta a 20 millió eurót.
   
A tájékoztatóban kitértek arra is, hogy a Tempus Közalapítvány immár hagyományosan, minden év tavaszán kiosztja a Nemzetközi együttműködési kultúráért nívódíjat, melyet a legkiválóbb LLP projekteket megvalósító közoktatási, felsőoktatási, szakképzési és felnőttoktatási intézmények, szervezetek kapnak meg. Az idén 3 közoktatási, 3 szakképzési, 2 felnőttoktatási és 1 felsőoktatási projekt részesült elismerésben.

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG