Előzmények
A történelmi előzmények ismertek: a zsidó nép nagyjából a mai Izrael területén élt 2000 évvel ezelőtt, majd jött a római uralom. Ezt nehezen viselték, többször felkeltek ellene, ám a gigász ellen akkor még nem lehetett sikerrel harcolni, viszont a rebellis népet a sokadik felkelés után szétszórták a birodalom területén. A Római Birodalom eltűnt, lett helyette sok ország, a zsidóság szétszórtan élt bennük, de sokszor egyikből a másikba kellett menekülnie. A 19. század vége felé jutott eszébe néhány, főleg a cári Oroszországban élő embernek, hogy vissza kéne térni az őshazába.
Néhányan nekivágtak, és letelepedtek az akkor még a Török Birodalomhoz tartozó, viszonylag gyéren lakott és elhanyagolt területre. Őket többen követték Európa minden országából, összegyűltek néhány tízezren, még az ókori nyelvet is feltámasztották modernizált formában, ez lett a közös nyelv. Céljuk az államlapítás volt, de kezdetben erre nem sok esély látszott. Aztán váratlanul jött az első világháború, és minden megváltozott: a töröknek ki kellett üríteni a területet, helyette jöttek az britek, de nem hagyományos gyarmatosítóként (ezt Amerika akkor már nem engedte), hanem népszövetségi megbízatást, mandátumot kaptak a terület igazgatására, amely a Palesztina nevet kapta.
Államalapítás
A zsidó telepesek beáramlása felgyorsult, és megkezdődött az arabokkal való szembenállás. A britek nem nagyon tudták, mit kezdjenek a lőporos hordóvá alakult területtel, aztán jött a második világháború, amely újabb erőegyensúly változásokat hozott. A mandátumterületek megszűntek, Palesztina esetében felerősödött Izrael megalapításának igénye, és ezt a holokauszt után már sokan támogatták. Végül a döntést az ENSZ-ben szavazással hozták meg, miszerint létrejöhet egy arab és egy zsidó állam. Izrael létre is jött, az arab területek azonban az első arab-izraeli háború után Egyiptomhoz és Jordániához kerültek, azonban az 1967-es háborúban Izrael megszállta őket.
Az ENSZ-szavazás előtt egy nappal a CIA főnöke arra figyelmeztette Truman amerikai elnököt, hogy országának kell majd katonailag megvédeni az új államot, mert az két évnél tovább nem tart ki önerőből, lerohanják az arab szomszédok. Néhány hónappal később, mikor az államalapító David Ben-Gurion kikérte egyik fő hadvezérének véleményét, hogy meg tudják-e majd védeni az új államot, azt a választ kapta, hogy 50 százalék az esély erre.
Az ország ma
Ma már mindez a régmúlt: az új állam már 70 éves, a szomszédaival vívott háborúkon túljutott, sőt ma már atomhatalom, még ha nem is nyilvánosan. 1948-ban 650 ezer zsidó lakosa volt az új államnak, ma ez a szám bő tízszeres: 6,8 millió, az arab lakosság 2 millió körüli. A népességnövekedés gyors: a bevándorlás ugyan már egyre kisebb, de az OECD országok közül Izraelben a legmagasabb a születési ráta.
Kezdetben az állam fennmaradásáért vívott háborúkon túl más súlyos gondok is voltak: a beáramló népesség élelmezése és lakhatásának megoldása is nehézségekbe ütközött. Az első évtizedek nehézségei után aztán sikerült fellendíteni a gazdaságot, ma már egy viszonylag gazdag országról van szó: az egy főre jutó GDP nagyjából a franciával és a brittel egyezik meg (a magyarnak több mint a duplája), és az ország az elmúlt évtizedben a technológiai cégek és startup vállalkozások paradicsoma lett.
Addig nem mond le a fegyveres ellenállásról. 
