A béketárgyalások, amelyek minket is érintenek

Nikosz Anasztasziadesz ciprusi elnök (b) és Espen Barth Eide, az ENSZ ciprusi különmegbízottja érkezik a kettéosztott Ciprus jövőjéről szóló béketárgyalások következő fordulójára az ENSZ genfi székházában 2017. január 9-én. (Kép forrása: MTI/EPA/Salvatore Di Nolfi)

Ezen a héten akár megszülethet végre a ciprusi béke, és elindulhat a sziget egyesülése. 18 hónapos intenzív előkészítés után a tárgyalások a görög és a török közösség vezetői között tegnap kezdődtek azzal a céllal, hogy megegyezzenek egy »kétzónás és kétközösségi föderációban«. A patrónusok esetében külügyminiszteri szintre lépnek, a "garanteur" államok a brit, görög és a török miniszter részvételével csütörtökön kezdik a megbeszéléseket az ENSZ égisze alatt.

Mik a még vitatott pontok?

Ha a siker a küszöbön van, akár az államfők is bejelentkezhetnek. Mindkét fél számára a biztonsági kérdések az elsődlegesek, azon belül pedig a mintegy 40 ezer török katona további sorsa a szigeten.  A tárgyalások alapvetően hat fejezetet érintenek. Az adminisztráció, a hatalom megosztása, az uniós ügyek, a tulajdon és a gazdaság kérdésében lényegében már egyetértés van.  A problémát jelenleg elsősorban a területi követelések, a biztonsági ügyek jelentik. A görög ciprióták ugyanis szeretnének visszakapni bizonyos részeket, melyeket az 1974-es török beavatkozás során elvesztettek. A déli tervek a jelenlegi nagyjából 37 százalékos török arányt 25 százalékra csökkentenék, míg az északiak a területek 29 százalékával egyeznének ki.

Jó lenne Európának a gáz

Persze még hátra lenne a két referendum. 2004-ben ezen bukott a dolog – bár a török közösség támogatta, a görögök elutasították. De most mindenkinek jobban kell a béke, beleértve a gazdaságilag gyengélkedő görög-ciprust és a sikerekre éhes patrónus-államokat is. Az európai és globális geopolitikai turbulenciák időszakában Washingtontól Ankaráig minden fél felismeri, hogy egy megegyezés a szélesebb térség számára sugározná ki a stabilitást.

A brit miniszterelnök és a török elnök beszéltek egymással telefonon a hétvégén és megegyeztek abban, hogy a megállapodás egy teljesen új korszakot nyithat a térségnek. A britek 1878-ban kapták meg a szigetet a háromszáz éve ott uralkodó Oszmán Birodalomtól azért cserébe, hogy Nagy-Britannia segítse Törökországot egy esetleges orosz támadással szemben. Ciprus aztán 1960-ban nyerte el a függetlenségét: az alapító szerződésben az összes fél beleegyezett, hogy a britek 250 négyzetkilométert megtartanak a szigetből, hogy onnan vezényelhessék a közel-keleti hírszerzési műveleteiket. Ciprus északi részét 1974-ben szállta meg Törökország, amely védhatalmi státusára hivatkozva avatkozott be a török ciprusi kisebbség védelmében, amikor a szigetországban végrehajtott államcsínyt követően a görög ciprióta puccsisták egyesülni akartak Görögországgal.

Káncz Csaba

Az orosz és a magyar kártya

Az utóbbi években felfedezett olaj- és gázmezők a Kelet-Mediterrán térségben és Ciprus felségvizein is megolajozhatja a tárgyalásokat, hiszen a nyersanyagok könnyebben juthatnának el az európai piacokra. Az új gázforrás megnyílása Európa számára viszont ütközik a Kreml érdekeivel. Moszkva eddig meglehetősen csendes volt az ügyben, erősítve a félelmeket, hogy a végén belezavarhat a megállapodásba. 2004-ben az ENSZ Biztonsági Tanácsában megvétózott egy egyesüléssel foglalkozó ciprusi határozat-tervezetet, holott a többi 14 tag azt megszavazta. A Kreml szoros politikai, kulturális és vallási kapcsolatokat ápol a ciprusi görög közösséggel és bármikor felhasználhatja a kisebb nacionalista pártokat a megállapodás megtorpedózására.

Navracsics Tibor akkori külügyminiszter máig elszámolással tartozik arról, hogy miért kellett Cipruson „ésszerűségi és gazdasági indokokra hivatkozva” bezárni a missziónkat 2014 nyarán, miközben ugyanazzal a levegővétellel jelentette be a magyar nagykövetség megnyitásának szándékát a világ túloldalán fekvő Ecuadorban.

A valódi ok az erdogani Törökország felé tett kormányzati gesztus volt, és árulkodó módon 2014 őszén már meg is nyitotta hazánkban az irodáját az úgynevezett Észak-ciprusi Török Köztársaság, amelyet a világon Ankarán kívül a világ egyetlen állama sem ismer el. Nos, ez az epizód is hozzátartozik a kormányzat keleti nyitás politikájához – érdekes lesz figyelni, hogy egy esetleges ciprusi újraegyesülés után Szíjjártó Péter újranyitja-e a magyar nagykövetséget. Mindenesetre több értelme lenne, mint a jelenlegi felállás, ahol például Peruban és Ecuadorban évi több százmillióért tartjuk fenn a missziókat.

Káncz Csaba jegyzete