Az Európai Unió egyik legszegényebb országában nagyon erős az orosz befolyás. A politikusok egy része az orosz propaganda szólamait szajkózza, a közvéleményben is erősek az oroszbarát hangok, egyesek attól tartanak, hogy Oroszország a markában tartja az ország titkosszolgálatainak, illetve hatóságainak is legalább egy részét.
Magyar olvasóknak elég ismerős lehet ez a leírás, de ezúttal nem Magyarországról, hanem Bulgáriáról van szó. Bulgária helyzete már csak történelmi okokból is sokban hasonlít hazánkéra, de az ukrajnai háborúra adott válaszok nagyon eltérően alakultak a két ország tekintetében – bár ez sokáig nem látszott.
Kritikus segítség, kritikus pillanatokban
Idén januárban derült ki, hogy 2022 tavaszán, a háború ukrán szempontból talán legválságosabb szakaszában, még a jelentősebb nyugati fegyverszállítások beindulása előtt Bulgária létfontosságú segítséget nyújtott Ukrajnának. Az akkori bolgár miniszterelnök, Kiril Petkov és Aszen Vaszilijev később úgy számolt, hogy országuk a 30 százalékát szállította le az ukrán haderő szovjet kaliberű lőszerfelhasználásának, és 40 százalékát az ország gázolajigényének ebben a nehéz, három hónapos periódusban.
Ezt azonban nagy titoktartás közepette tették, egyrészt mert a politikai elit körében is sokan szimpatizáltak Oroszországgal – Petkov például néhány nappal az orosz támadás megindulása után váltotta le védelmi miniszterét, aki nem volt hajlandó háborúnak nevezni az orosz „különleges műveletet” – és a közvéleménykutatások szerint a lakosság bő kétharmada ellenezte az Ukrajnának történő fegyverszállítást a konfliktusba való belesodródás veszélyétől tartva.
A szállítmányok ezért aztán közvetítőcégeken keresztül, és Románián, valamint a sors különös fintoraként a háborúból való teljes kimaradást hangoztató, illetve minden fegyverszállítást kategorikusan ellenző Magyarország területén keresztülhaladva jutottak el Ukrajnába.
De miért tudott Bulgária ilyen fontos segítséget nyújtani Ukrajnának? Részben éppen az ország szegénysége és orosz függése miatt. Bulgária ugyanis NATO-tagsága ellenére sem kezdte el érdemben modernizálni fegyveres erőit, katonai eszközeinek túlnyomó része még mindig a szovjet örökséget őrzi, így komoly készletekkel is rendelkezett ezekhez való lőszerekből. Ráadásul Bulgáriában található azon nagyon kevés Oroszországon (és Ukrajnán) kívül található vállalatok egyike, az Emco, amely szovjet sztenderdeket követő harckocsilőszereket gyárt, de másik négy nagy fegyveripari vállalat is létezik az országban, amelyek impozáns kapacitásokkal rendelkeznek szovjet kaliberű kézi és tüzérségi fegyverekhez alkalmas lőszerek terén, ennél fogva kritikus lehet a szerepük az ukrán haderő ellátásában.
2022-ben a bolgár hadiipari cégek összesen nagyjából 4,3 milliárd dollár bevételre tettek szert, egymilliárd dollárral többre, mint 2021-ben.Todor Tagarev bolgár védelmi miniszter néhány hete egész nyíltan beszélt az ország fegyveriparának szerepéről az ukrán háborúban, elárulva azt is, hogy nem csak a közvetlenül Ukrajnának szállított készletek segítik az ukrán háborús erőfeszítéseket.
„Sok megy olyan országokba, amelyek saját készleteiket Ukrajnába küldték, mi pedig segítünk a szövetségeseinknek visszatölteni a készleteiket. Közvetve és közvetlenül termelésünk jóval több mint fele kerül Ukrajnába”
- mondta el a Financial Timesnak. Bolgár tisztviselők pedig úgy tippelték, hogy az ukránok által felhasznált tüzérségi és gyalogsági lőszerek 40 százaléka bolgár gyártásból származik.
Az Ukrajnának szállított gázolaj pedig – csak hogy még egy csavar legyen a történetben – orosz nyersolajból készült, méghozzá egy orosz, pontosabban a Lukoil tulajdonában álló finomítóban.
Ingatag kormányzás
Petkov kormánya aztán még 2022 nyarán megbukott egy bizalmatlansági indítvány következtében, és végül csak két, 2022 októberében, majd 2023 áprilisában tartott választás után tudott felállni egy nagyjából stabilnak látszó kormánykoalíció a GERB (Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért) és a PP (Folytatjuk a Változást), alapvetően nyugatbarát pártok részvételével. A miniszterelnök Nikolaj Denkov lett a GERB soraiból – az első kilenc hónapra, hogy aztán majd helyet cseréljen a most külügyminiszterként és kormányfőhelyettesként szolgáló, PP-s Marija Gabriellel a 18 hónapra szóló kormányalakítási megállapodás értelmében.
A politikai helyzet azonban továbbra is meglehetősen ingatag, ráadásul a kormánykoalíción kívüli parlamenti pártok többsége inkább euroszkeptikus, oroszbarát húrokat penget, elsősorban a 2014-ben alapított szélsőjobboldali Újjászületés, amely nagyot erősödve a harmadik helyen végzett a választásokon 13,5 százalékos eredménnyel, a 240 fős parlamentben 37 helyet szerezve. De a baloldali választási szövetség, a BSP tagjainak többsége is inkább ebbe az irányba húz. A BSP támogatásával választották újra a szintén nyíltan oroszbarátnak tekinthető Rumen Radev köztársasági elnököt is, akinek ugyan nincsenek széleskörű jogosítványai, azonban nehezíteni tudja azért a kormány dolgát, leváltani viszont csak alkotmányozó többséggel lehetne, márpedig a kormánynak csak szűk feles többsége van jelenleg.
Sötétben bujkáló ügynökök
A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a nyilvánosság és a hivatalos utak kerülése ellenére természetesen az orosz titkosszolgálatok viszonylag pontosan tudják, mi is történik az Ukrajnába irányuló bolgár fegyver- és üzemanyagszállítások terén, és nem is ülnek ölbe tett kézzel.
Az elmúlt hónapokban több rejtélyes – vagy legalábbis nem felderített eredetű – robbanás rázott meg bolgár hadiipari létesítményeket és fegyverraktárakat. Sőt, ilyen eseményekre már jóval a háború kitörése előtt, 2011-től sor került, és 2014, a Krím orosz annexiója és az oroszpárti, orosz támogatást élvező ukrán szeparatisták Kijev ellen indított polgárháborújának kitörése után csak sűrűsödtek az incidensek. Az, hogy kinek állhatnak az ilyen szabotázsakciók az érdekében, elég nyilvánvaló, a bolgár hatóságok és titkosszolgálatok mégsem mutattak nagy határozottságot az ügyek felderítésében, és még azt sem mondták ki hivatalosan, hogy Oroszország tehető felelőssé ezekért.
Pedig az akciók nem állnak meg csupán anyagi károk okozásánál. Emilian Gebrevet, az Emco tulajdonosát még 2015-ben mérgezték meg az orosz szolgálatok által előszeretettel használ novicsokhoz nagyon hasonló idegméreggel, több hétig feküdt kómában, majd felépülése után még egyszer kórházba került hasonló tünetekkel.
Akkor a bolgár hatóságok három GRU (orosz katonai hírszerzés) ügynököt vizsgáltak az üggyel kapcsolatban, de 2020-ban az eljárást felfüggesztették nemzetközi jogi nehézségekre, illetve az előrehaladás hiányára hivatkozva.
Hasonlóan alakulnak a nyomozások a későbbi ügyekben is. Gebrev biztos benne, hogy az ellene elkövetett merényletkísérletekre Moszkvában, méghozzá „a legmagasabb szinteken” adtak parancsot, és a cégének telephelyei ellen azóta elkövetett támadásokért is Oroszországot tartja felelősnek.
„Egyáltalán semmilyen eredmény nem született több mint egy tucatnyi ilyen, Bulgária területén elkövetett orosz terrorcselekmény és kémtevékenység ügyében. Minden nyomozást leállítottak vagy egyhelyben topog, senki nem került bíróság elé”
– állítja az üzletember.
„Az oroszok nagyon érdeklődnek a létesítményeink és az ezeket működtető emberek iránt. A kérdés az, hogy miként tudnák a hatóságok megvédeni ezt az iparágat és az egyéneket, a cégek tulajdonosait. Elszúrt nyomozások, megsemmisített bizonyítékok – egy bizony probléma. Ki vizsgálja ki a vizsgálatok vezetőit?”
– teszi fel a szónoki kérdést egy névtelenséget kérő bolgár tisztviselő.
Nehéz lenne persze eldönteni, hogy e fiaskóknak mekkora része a nyomozások tudatos elszabotálása és mekkora része vezethető vissza egyszerű alkalmatlanságra, illetve az orosz – vagy akár más, hiszen konkrét bizonyíték ugyebár nincsen – ügynökök ügyességére. Sokan azonban azt feltételezik, hogy a bolgár biztonsági szolgálatok felsőbb köreiben erős befolyással rendelkeznek az orosz titkosszolgálatok, valamint a szervezett bűnözői hálózatok (amelyek, csak hogy bonyolítsuk a helyzetet, szintén sok szállal kötődnek a köztudottan félig-meddig titkosszolgálati irányítás alatt álló orosz alvilághoz).
Gebrev szerint a Nemzeti Biztonsági Szolgálat (DANS) vezetése „szisztematikusan és nagy mennyiségben” tüntette el az orosz ügynökök szabotázsakcióinak nyomait, miközben a DANS azt állítja, „számos intézkedést hoztak” az orosz befolyás visszaszorítására, és „soha nem látott számban” tártak fel „rosszindulatú orosz kémtevékenységhez” köthető ügyeket.
A változás szele
Hasonlóan passzívnak bizonyult a hatóságok hozzáállása az Újjászületés párt, illetve orosz szimpátiája miatt csak „Kopejka úr”-ként is emlegettt vezetője, Kosztadin Kosztadinov akciói és megszólalásai iránt. A párt szimpatizánsai tavasszal betörtek az Európai Bizottság szófiai irodájába és feldúlták azt, a párt képviselői néha fizikai erőszakkal is akadályozzák a parlamenti munkát, maga Kosztadinov pedig Prigozsin hamvába holt lázadása után arról beszélt, hogy
a bolgár nép egyszerű tagjainak kötelessége megsemmisíteni a „formátlan szemetet” [azaz Putyin bulgáriai ellendrukkereit], amely abban reménykedett, hogy a puccs véget vet az orosz elnök uralmának.
Az új kormány mindenesetre igyekszik valamit tenni a változás érdekében. Denkov arra szólította fel a hatóságokat, hogy lépjenek fel az Újjászületéssel szemben, amely szerinte „neofasiszta” párt, amely hadat visel az európai értékek ellen, és a Kreml hazugságait terjeszti.
„Egyetlen dolgot kértem csak a különböző intézményektől, mégpedig hogy ne nézzenek más irányba” – mondta nem sokkal kinevezése után a miniszterelnök, aki a főügyészt is menesztette hivatalából még júniusban.
Valami el is indult, hiszen a szófiai ügyészség véletlenül éppen június végén tartotta időszerűnek, hogy vizsgálatot indítson Kosztadinov ellen gyűlöletbeszéd és erőszakra való felbújtás ügyében – cserébe a pártelnök azzal vádolta meg Denkovot, hogy a szófiai amerikai nagykövetségtől kapja az utasításait.
Merre fordulnak?
Jelenleg tehát az Ukrajna- és Unió-párti erők helyzetben tudtak maradni Bulgáriában, és ez sokkal többet jelent a kijevi vezetés és az ukrán haderő szempontjából, mint egyszerű politikai támogatást, hiszen az ukrán haderő harcképessége legalább annyira függ jelenleg Bulgáriától, mint az Egyesült Államoktól vagy az Uniótól. És ez a közeljövőben nem is fog változni, különösen ha a közös uniós lőszerbeszerzés gyatra állását, illetve az Ukrajnának küldött segélyeket is veszélyeztető amerikai belpolitikai helyzetet is figyelembe vesszük.
A meccs azonban még nincs lefutva. Az orosz titkosszolgálatok biztosan igyekeznek további akciókkal csökkenteni a bolgár hadiipar teljesítményét, miközben a cégek vezetőit is próbálnak eltántorítani az Ukrajnával vagy az Ukrajnának közvetítőkkel kötött üzletektől. A közösségi médiából és a sajtó egyes részeiből – ahogy Magyarországon is, csak itt a kormány irányítása alatt álló sajtó hathatós közreműködésével – ömlik az orosz propaganda és az álhírek tömege a bolgár lakosságra, az oroszpárti politikai erők pedig készen állnak, hogy kihasználják a kormánypártok közti ellentéteket, és egy esetleges újabb politikai válság után magukhoz ragadják a hatalmat.
A fegyverszállításokkal kapcsolatban egészen friss fordulatok is történtek. Miután az elmúlt közel két évben Bulgária hivatalosan semmilyen fegyvert nem szállított Ukrajnának, az ősz folyamán az ukrán parlament két szállítmányt is jóváhagyott: először használaton kívüli S-300-as légvédelmi rendszereket, majd PSZH páncélozott gyalogsági csapatszállítók átadásáról született megállapodás Ukrajnával, és ezeket a parlament is viszonylag nagy többséggel (utóbbit 152 igen és 57 nem szavazattal) jóváhagyta. Csakhogy december 4-én Radev elnök megvétózta a csapatszállítókról hozott döntést, arra hivatkozva, hogy ezeket (az egyébként használaton kívüli, leromlott állapotban lévő) eszközöket a bolgár határőrségnek és a katasztrófavédelemnek kellene használnia. A megállapodásnak így még egy kört kell futnia a parlamentben, mielőtt végre lehetne hajtani.
Szürke zónák
De hiba lenne azért teljesen fekete-fehér, az Ukrajnát támogató „jók” és az oroszbarát „rosszak” közti küzdelemként tekinteni arra, ami Bulgáriában folyik. Egyrészt ugyebár a bolgár állam és a hadiipari magáncégek, valamint tulajdonosaik is jókora pénzeket tesznek zsebre az Ukrajnába szállított fegyverekért cserébe – a számlát pedig leginkább az európai, és kisebb részben az amerikai adófizetők fizetik.
Másrészt Bulgária újsütetű fontosságának tudatában igyekszik egy kicsit meg is mutatni frissen felépített izmait a nemzetközi porondon is. Ennek talán legegyértelműbb példája az a szintén őszi döntés, amelynek értelmében a bolgár kormány 10,2 eurós megawattóránkénti különadót vetne ki az országon áthaladó, orosz forrásból származó vezetékes földgázra. Az adót ugyan elvileg a bolgár tranzitcég fizetné, a gyakorlatban azonban minden bizonnyal vagy az eladónak, azaz a Gazpromnak, vagy a vevőnek, például a magyar MVM-nek kellene kifizetnie.
A döntés ellen a magyar kormány minden lehetséges fórumon éles hangon tiltakozott, sőt kötelezettségszegési eljárást is indíttatna Bulgária ellen az ügy miatt, és mindenképpen tény, hogy az adó súlyos következményekkel járhat a magyar gázellátás és költségvetés szempontjából, hiszen a hosszútávú szerződések értelmében Magyarország 3,5 milliárd köbméter orosz gázt (azaz nagyjából 37 MWh mennyiséget) vásárol a Bulgárián keresztülhaladó útvonalon. Ha ezután az összes különadót a magyar félnek kellene befizetnie, az nagyjából 150 milliárdos pluszkiadást jelentene az MVM-nek, végső soron pedig a magyar államnak.
De ha azt gondolnánk, hogy a bolgár vezetés itt az orosz szankciók alól kibúvókat kereső Magyarország (és mondjuk Szerbia), illetve a Gazprom ellen lép fel, akkor túl hamar ítélünk. Ugyanis a különadóról hozott döntéssel párhuzamosan Bulgária megállapodott Törökországgal arról is, hogy a török állami gázipari vállalat hozzáférést kap a bolgár vezetékekhez, hogy azon keresztül lakossági felhasználásra szánt földgázt szállíthasson más vevők részére is.
Csakhogy a török Botas vállalat minden bizonnyal a Fekete-tenger alatt futó vezetékeken kapott orosz gázt fog nagyrészt így továbbértékesíteni, bár ezt összekeverheti azeri, iráni, vagy akár tankereken, cseppfolyósítva érkező gázzal, így eredeti forrását már nem lehet majd megállapítani. Ilyen formán tehát a megállapodások és adó növelheti a bolgár költségvetés bevételeit, de közben nem csökkenti, hanem inkább erősíti a Balkán és Kelet-Közép-Európa függését az orosz gáztól, miközben a Gazpromot is többletbevételekhez juttatja.
Marad is, de jut Putyinnak is a pénzből
Hasonló üzelmek zajlanak olajfronton is. Civil szervezetek adatai szerint Bulgária idén nagyjából egymilliárd eurónyi bevételhez segítette hozzá a Lukoilt – ez nagyjából az ereje teljében lévő Wagner zsoldoshaderő éves fenntartási költsége – orosz nyersolajból készült üzemanyagok exportálásából. Ugyan a szankciók értelmében Bulgária is csak saját felhasználásra kapott felmentést az orosz olaj vásárlása alól, azonban a szankciókban van egy kiskapu. Ugyanis ha az olajszármazékok kizárólag ukrán felhasználásra mennek, illetve „nem tárolhatók Bulgáriában környezetvédelmi vagy biztonsági okokból”, akkor lehet ezeket exportálni.
Arra hivatkozva, hogy a Lukoil burgasi, egyébként bolgár felhasználásra termelő és jelenleg bolgár állami irányítás alatt álló finomítójának tárolási kapacitásai nagyon alacsonyak, Bulgária csak idén március és július között hárommillió hordó olajterméket exportált tengeri úton, és ennek nagy része bizonyosan a közel egymilliárd euró értékben megvásárolt orosz nyersolajból származott.
Ez a gyakorlat a bolgár kormány szerint nem sérti a szankciós szabályokat, és ez talán így is van, de a legtöbb szakértő szerint a szellemükkel egyértelműen szembemegy, és a kiskaput be kellene zárni a tárgyalás alatt álló, következő uniós szankciós csomag részeként. Persze kérdés, hogy még ha ez sikerül is, hol nyílik meg a következő kiskapu, és az aktuális bolgár vezetés éppen csak a szankciók betűjét vagy a szellemét is igyekszik-e majd betartani. Akárhogy is lesz majd, a bolgár kormánynak a bolgár fegyveripar fontossága miatt attól valószínűleg nem kell tartania, hogy kifogásolható üzelmeire az Unió teljes szigorával fog lecsapni.
Jól látható tehát, hogy az évek óta szinte permanens belpolitikai válságban lévő Bulgária komoly pénzeket és nemzetközi politikai tőkét is szerezni tudott az ukrán háború kapcsán, különleges adottságait kihasználva. Innen nézve az európai szinten is példátlan belpolitikai felhatalmazással rendelkező Orbán-kormány oroszpárti hintapolitikája különösen sikertelennek tűnik, hiszen igazán komoly anyagi nyereséget nem sikerült realizálni, sőt az uniós forrásokhoz még nyílt zsarolással sem tudott eddig hozzáférni a magyar vezetés. Külpolitikai szempontból pedig még gyászosabb a mérleg, hiszen hazánk mindkét nagy szövetségi rendszerében egyértelműen a perifériára sodródott.
