1p
Úgy tűnik a kormány egyre reálisabban kezdi látni a gazdasági helyzetet, erre utal legalábbis, hogy a GDP és inflációs prognózisai elkezdtek közeledni a jegybank és a gazdaságkutató cégek előrejelzéseihez. Bár a grafikonokon, és a táblázatban szereplő adatok egy része még a két Matolcsy-csomag előtt született, látható, hogy a számok egyre közelebb kerülnek egymáshoz.

A kormány napokban Brüsszelnek megküldött kiegészítő jelentésében előrejelzésként erre az évre 1,2 százalékos GDP-csökkenést, jövőre 0,9 százalékos növekedést adott meg, ezzel csökkent a különbség a kormány, a Magyar Nemzeti Bank és a gazdaságkutatók idei és jövő évi prognózisai között.

A költségvetési kiigazítások és Magyarország exportpiacainak lassabb növekedése miatt 2013-ban a GDP 0,9 százalékkal, 2014-ben 2 százalékkal nő az idei 1,2 százalékos csökkenés után - áll a kormány által kiadott új prognózisban. (Korábban a kormány 2012-re 0,5 százalékos visszaeséssel, jövőre 1,5 százalékos gazdasági növekedéssel számolt.)

A kormány inflációs előrejelzése szerint a fogyasztói árak az idén 5,8 százalékkal emelkednek, jövőre 5,2 százalékkal, ugyanakkor 2014-ben elérhető a 3 százalékos inflációs cél. A Magyar Nemzeti Bank szeptemberben közzétett inflációs jelentésében (amelyben még nem vehette figyelembe a Matolcsy György által októberben bejelentett két, összesen 764 milliárd forint összegű költségvetési kiigazítási csomagot) 2012-re 1,4 százalékos GDP csökkenést, jövőre 0,7 százalékos növekedést jelzett, 2014-re még nem adott prognózist. A jegybank szerint az átlagos infláció idén 5,8 százalék, jövőre évi 5,0 százalék lesz, 2014-re még nem tett közzé inflációs előrejelzést az MNB.

A gazdaságkutatók GDP-prognózisai (amelyek döntő többsége ugyancsak nem vehette figyelembe a Matolcsy György által októberben bejelentett két kiigazítási csomagot) erre az évre 0,8-1,5 százalékos GDP csökkenéssel, jövőre 0,5-0,9 százalékos növekedéssel számolnak.

GDP 2012 GDP 2013 Infláció 2012 Infláció 2013
Kormány -1,2 0.9 5,8 5,2
MNB -1,4 0,7 5,8 5
GKI -1,5 0,8 5,7 4,7
KFIB -1 1,2 5,9 4
Kopint-Tárki -1,2 0,5 5,8 4,5
Pénzügykutató -0,8 0,9 5,7 4,6
Századvég -1 0,9 5,7 4,3

A Költségvetési Felelősség Intézet Budapest (KFIB) által készített technikai kivetítés erre az évre 1 százalékos GDP csökkenést, jövőre 1,2 százalékos növekedést jelez. Ezek a mutatók igen közel esnek a kormány által megadott prognózishoz. A fogyasztói árak a gazdaságkutatók szerint idén 5,7-5,8 százalékkal, jövőre 4,3-4,7 százalékkal emelkednek, ami azt mutatja, hogy a kormány már figyelembe vette, hogy a kiigazító csomagok miatt 2013-ban az infláció 5,2 százalékra nőhet.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Még drágább lesz a tankolás szerdától
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 10:47
Persze csak annak, aki piaci áron tankol.
Makro / Külgazdaság Fontos hírt közölt a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:58
A felek közös célja az európai piaci jelenlét további erősítése.
Makro / Külgazdaság Széthúznak az uniós intézmények, és ezt a gazdák és a leszakadó térségek bánhatják
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 05:59
Az Európai Parlament azt szeretné, ha még ebben az évben véglegessé válna az Európai Unió 2028 és 2034 közötti költségvetése. A tervei azonban nagyságrendekkel többe kerülnének, mint az Európai Bizottságé. A legnagyobb különbség a mezőgazdasági támogatások és a felzárkóztatáshoz szükséges források területén van, amelyeket a Bizottság jelentősen visszavágna a versenyképességre hivatkozva.
Makro / Külgazdaság Versenyfutás az idővel: mennyi pénzt szerezhetnek vissza Magyar Péterék Brüsszelben?
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:06
Még meg sem alakult az új kormány, leendő képviselői máris tárgyalnak a belga fővárosban arról, hogyan lehetne feloldani a távozó Orbán-kormány jogállam-ellenes lépései miatt befagyasztott eurómilliárdokat. Az idő ugyanis szorít, augusztus 31-éig teljesíteni kell az Európai Bizottság által szabott feltételeket, december 31-éig pedig le is kell zárni a kifizetéseket. Ezt járta körül a Trend FM-ben hétfő délelőtt főszerkesztőnk, Csabai Károly, aki az adás második részében a hazai ár- és kamatstopok lehetséges jövőjéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter és Vitályos Eszter is helyet kap a Fidesz padsoraiban
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:36
Megalakult a Fidesz frakciója.
Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG