1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Látszanak már a világgazdaság megszilárdulására utaló első jelek, ezt állapítja meg a G8-as csoport olaszországi csúcstalálkozójának első napját záró közös nyilatkozat
Látszanak már a világgazdaság megszilárdulására utaló első jelek, ezt állapítja meg a hét legfejlettebb ipari hatalom és Oroszország alkotta G8-as csoport olaszországi csúcstalálkozójának első napját záró közös nyilatkozat tervezete.

A stabilizálódás jelei ellenére "továbbra is bizonytalan a gazdasági és pénzügyi helyzet". A válság akkor enyhül majd jelentősen, amikor az állami gazdaságösztönző programok "hatásai kiteljesednek", áll a tárgyalási napot záró nyilatkozat még nem hivatalos változatában, amely szerint a Nyolcak "együtt és külön-külön is" minden szükséges intézkedést megtesznek, hogy fenntartható növekedés induljon meg a világgazdaságban.

A péntekig tartó tanácskozás első napjának fő témája a gazdaság volt. Gordon Brown brit kormányfő és Nicolas Sarkozy francia elnök határokat szabna az olajpiaci spekulációnak és az áringadozásnak, kezdeményezésük azonban kiszivárgott információk szerint elakadt a tárgyalásokon, és a nyilatkozatban csupán az olajtermelő és -fogyasztó országok közötti együttműködés szükségességét említik.

Ugyanakkor egység mutatkozott a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) 2001 óta húzódó, úgynevezett dohai tárgyalási fordulójával kapcsolatban. A résztvevők hangsúlyozták, hogy a kereskedelmi korlátozások és vámok megszüntetéséről kezdett tárgyalásokat mihamarabb le kell zárni, "gyors, kiegyensúlyozott és átfogó" megállapodással.

A globális éghajlatváltozás is szerepelt a témák között. Konkrét klímavédelmi célokban egyelőre nem sikerült megállapodni, csupán abban jutottak egyetértésre a felek, hogy nem emelkedhet 2 Celsius foknál nagyobb mértékben a középhőmérséklet világszerte a 2020-ig tartó időszakban.

Az április eleji nagy erejű földrengésben súlyos károkat szenvedett közép-olaszországi L´Aquilában rendezett csúcstalálkozón az Egyesült Államok, Franciaország, Japán, Kanada, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország és Oroszország vezetői mellett az Európai Bizottság elnöke és az Európai Unió soros elnöki tisztségét betöltő Svédország képviselői tárgyaltak az első napon. Csütörtöktől csatlakozik a nagy felzárkózó gazdaságú országokat tömörítő G5 - Brazília, Dél-Afrika, India, Kína és Mexikó -, valamint Egyiptom, és részt vesz a munkában számos nemzetközi szervezet, például a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Világbank és a WTO küldöttsége is.

FT: a G20 elnyomja a G8-at
Maradjunk a középúton - ajánlják a németek
Berlusconi nőkkel kedveskedett vendégeinek
Barroso kijelölte a G8 csúcs irányát

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG