1p

Összeállt az átmeneti cseh kormány névsora; az új kabinetet pénteken nevezi ki az államfő - jelentette be Jan Fischer kormányfő, miután a névsort kedden délután ismertette Václav Klausszal. "A köztársasági elnöknek nincs kifogása a jelöltek ellen" - mondta újságíróknak Fischer.

"Az új kormány kinevezésére május 8-án kerül sor" - jelentette ki a Fischerrel való találkozó után maga az államfő. "A kormány személyi összetétele az érintettek közös megállapodásán alapul, tehát kompromisszum. Kérem, ezt a kifejezést ne tekintsék negatívumnak" - szögezte le Fischer. Azt állította, hogy elégedett kormánya személyi összetételével.

Az átmeneti kabinetnek 15 tagja lesz, a kormányoldal hét, míg az ellenzék nyolc személyt jelölt. A koalíció részéről a Polgári Demokratikus Párt (ODS) hat, míg a Zöldek Pártja két jelöltre tett javaslatot. Az ellenzéki oldal mind a nyolc jelöltjét a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSD) terjesztette elő. A szintén ellenzéki kommunista pártot (KSCM) nem vonták be a kormányalakításba. A koalíciós kormányzásban eddig részt vevő Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-CSL) azért nem vett részt a kormányalakításban, mert nem ért egyet az átmeneti kabinet létrehozásával.

Hosszú vita folyt a kulcsfontosságúnak tekintett pénzügyminiszterről. Az államkassza új őrzője végül is Eduard Janota, eddigi miniszterhelyettes lesz.  A külügyet szintén az eddigi miniszterhelyettes, Jan Kohout fogja irányítani. Az európai ügyek minisztere Stefan Füle lesz. A belügyminisztérium élére Martin Pecina, a versenyhivatal elnöke kerül. Az új védelmi miniszter Martin Barták, a tárcavezető eddigi helyettese lesz. Az ipari és kereskedelmi tárcát Vladimír Tosovsky fogja irányítani.

A korábbi kormányból csak Michael Kocáb emberi jogi és kisebbségi miniszter őrzi meg bársonyszékét. A népszerű rockénekes azonban csak az év elején került a minisztérium élére, s maradása ellen senkinek nem volt kifogása.

Csehországban azért van szükség átmeneti kormány létrehozására, mert a Mirek Topolánek vezette hárompárti jobbközép kormány március végén a parlamentben elveszítette a bizalmat. A parlamenti pártok megegyezése alapján a szakértői kormány az előre hozott választásig fogja irányítani az országot. Erre várhatóan októberben kerül sor. A pontos időpontról még nincs döntés. Jan Fischer kormányának további fontos feladata folytatni az Európai Unió cseh elnökségének munkáját és kidolgozni a jövő évi költségvetést, amelynek első változatát szeptemberben kell a törvényhozás elé terjeszteni.

Uniós tagság: fényes siker vagy csúfos bukás?
Prága: durva kritika a németeknek és az osztrákoknak
A csehek nem kérnek, adnak az IMF-nek 

MTI

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy milyen árakon tankolhatunk a hétvégén
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 10:53
Nem lesz árváltozás. 
Makro / Külgazdaság Már Kínával üzletel leginkább Németország
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 09:55
Nőtt Németország kivitele és behozatala is decemberben, novemberhez viszonyítva – közölte a Destatis német szövetségi statisztikai hivatal. A teljesítmény az elemzőket is meglepte, akik kisebb mértékű bővülésre számítottak.
Makro / Külgazdaság Borús számok: csak árnyéka régi önmagának a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 08:30
Egy havi növekedés összejött az év végére, de 2025-ben is mínuszos volt a magyar ipar teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG