3p
A Magyar Nemzeti Bank meredeken ronthatja gazdasági növekedési előrejelzését decemberben.

Illetve a jegybank valószínűleg nem konvencionális monetáris politikai eszközöket fog alkalmazni, ha bármilyen lazítás mellett dönt – mondta Pleschinger Gyula, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagja a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában.

A magyar jegybank idén rekordalacsony szintre, 1,35 százalékra csökkentette alapkamatát, és már elindította nem konvencionális lazítási programját, hogy ellensúlyozza a gazdasági növekedés lassulását.

Az alapkamat alakulása.

Szeptemberi inflációs jelentésében a központi bank azt jósolta, hogy jövőre 2,5 százalékra lassul a bruttó hazai termék (GDP) növekedése az idei évre várt 3,2 százalékról. Miután a harmadik negyedévben a növekedés éves szinten 2,3 százalékot tett ki, ami alatta maradt a piaci és a jegybanki várakozásoknak is, az egész éves előrejelzés optimistának tűnik. Ezért is erős esély van arra, hogy decemberi inflációs előrejelzésünk jóval kisebb növekedési kilátást vázol fel - mondta Pleschinger Gyula.

A harmadik negyedéves GDP-adat közzététele előtt a Reuters által megkérdezett elemzők úgy vélekedtek, hogy jövőre 2,4 százalékra lassul a gazdasági növekedés üteme az idei évi 2,9 százalékról. Pleschinger Gyula szerint elméletileg elképzelhető, hogy a potenciális és a tényleges növekedési ütem közötti különbség 2017 után záródhat majd, mint ahogy azt a szeptemberi inflációs jelentésben is jelezték, de erről világosabb kép alakulhat ki a következő hetekben.  Az MNB december 15-én tartja idei utolsó monetáris politikai döntéshozó ülését.

Különleges megoldásokhoz folyamodnak

Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója a Reutersnek szerdán adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, a jegybank decemberben "finomhangolhatja" monetáris lazítási eszköztárát, hogy ellensúlyozza az infláció és a növekedés lefelé mutató kockázatait.

A Royal Bank of Scotland elemzői úgy kommentálták Virág Barnabás nyilatkozatát, hogy egyes kijelentései azt jelzik, hogy a jegybank közvetve gyengíteni szeretné a forintot a GDP-növekedés megtámogatásának érdekében.

Pleschinger Gyula leszögezte, hogy az MNB-nek nincs árfolyamcélja, nem áll szándékában gyengíteni a forintot, és a devizaárfolyamok változásának az inflációra gyakorolt hatása elhanyagolható. Ha van mozgástér további monetáris lazításra, a monetáris tanács jó eséllyel célzott nem konvencionális eszközeit veti be - mondta Pleschinger, aki egyik lehetőségként megemlítette, hogy a kereskedelemi bankok jegybanki letéteit átcsatornáznák az állampapírpiacra.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Széthúznak az uniós intézmények, és ezt a gazdák és a leszakadó térségek bánhatják
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 05:59
Az Európai Parlament azt szeretné, ha még ebben az évben véglegessé válna az Európai Unió 2028 és 2034 közötti költségvetése. A tervei azonban nagyságrendekkel többe kerülnének, mint az Európai Bizottságé. A legnagyobb különbség a mezőgazdasági támogatások és a felzárkóztatáshoz szükséges források területén van, amelyeket a Bizottság jelentősen visszavágna a versenyképességre hivatkozva.
Makro / Külgazdaság Versenyfutás az idővel: mennyi pénzt szerezhetnek vissza Magyar Péterék Brüsszelben?
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:06
Még meg sem alakult az új kormány, leendő képviselői máris tárgyalnak a belga fővárosban arról, hogyan lehetne feloldani a távozó Orbán-kormány jogállam-ellenes lépései miatt befagyasztott eurómilliárdokat. Az idő ugyanis szorít, augusztus 31-éig teljesíteni kell az Európai Bizottság által szabott feltételeket, december 31-éig pedig le is kell zárni a kifizetéseket. Ezt járta körül a Trend FM-ben hétfő délelőtt főszerkesztőnk, Csabai Károly, aki az adás második részében a hazai ár- és kamatstopok lehetséges jövőjéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter és Vitályos Eszter is helyet kap a Fidesz padsoraiban
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:36
Megalakult a Fidesz frakciója.
Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
Makro / Külgazdaság Érdekes közleményt adott ki a kormány, Orbán Viktorról szó van benne, a vagyonmentésről nem
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:04
Nem tűnik el hetekre a leköszönő miniszterelnök? De mi a helyzet a bécsi repülőtérről felszálló magángépekkel?
Makro / Külgazdaság Keddtől megint érdemes szemkötővel menni a benzinkútra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:41
Itt a fordulat, újra meglódulnak felfelé a piaci árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG