Egyre több menekült tér vissza Ukrajnába, annak ellenére, hogy a béke ígérete még nagyon messze van. Többségük vagy arra számított, hogy a háború hamarabb véget ér, vagy elviselhetetlennek tartja a menekültként való életet, és látni szeretné otthon maradt családját, segíteni a közösségének, és úgy véli, hogy a háború esetleg évekig fog tartani. Sokan abban reménykednek, hogy a háborúban való élet mégsem lesz annyira elviselhetetlen, és persze az is előfordul, hogy újabb családtagokat szeretnének kimenekíteni.

Okszana például, aki főiskolai oktató, és ruházata alapján elegánsabb életvitelhez szokott, két hét menekülés után lányával és unokájával, úgy döntött, hogy ez így nem mehet tovább, tudósított a The New York Times Lvivből. „Senkinek nincs szüksége ránk”, mondta, „senkinek nem kell egy tanár, hiszen a cseh nyelvtudás kötelező. Lehetnék takarítónő, de még akkor is találni kellene egy helyet, ahol élek.” Okszana tehát úgy döntött, hogy visszatér, és nem csak neki támadt ilyen gondolata: tudósítók szerint egyre növekszik nem csak a menekülők, hanem a visszatérők száma is.

A megfigyelők úgy látják, az emberek most már inkább vállalják a veszélyt, de nem akarnak menekültek lenni. "A statisztikák sokat változtak az utóbbi időben" - mondta Jurij Bucsko, Lviv katonai ügyintéző-helyettese a The New York Times-nak. "A háború elején tízszer annyian mentek el, mint ahányan visszatértek". Most, mondta, egyes napokon a Lviv tartományban a határon átlépők fele inkább hazatért, mint távozott.

Értelemszerűen a nők és a gyerekek indulnak haza, nem meglepő, hiszen alapvetően ők is jöhettek ki, a katona korú férfiak, akiknek háromnál kevesebb gyereke van, nem léphették át a határt. „A pánik idején elmentek, de családjuk van itt”, mondta Bucsko. Ehhez járul még az is, hogy a boltok egy része kinyitott, az üzleti vállalkozások valamilyen módon újra elkezdték a tevékenységüket. Múlt vasárnapi adatok szerint 18 ezer ukrán hagyta el az országot, de 9 ezer tért vissza, jelenti Bucsko.

A háború kezdete óta pedig több mint 4 millió ukrán ment el külföldre, és több mint 7 millió hagyta el az otthonát, de maradt Ukrajnában. Legnagyobb részük Lvivbe és a környékére utazott, mert ez egy biztonságosabb résznek tűnt. Ez még mindig igaznak látszik, annak ellenére, hogy rakétatámadás érte már Lviv katonai kiképzőbázisát és olajipari létesítményét, de a város nagy része egyelőre érintetlen maradt.

Valeria is úgy döntött, hogy hazamegy Mikolajivbe, hiába van a város komoly légitámadás alatt. 14 éves lányát és kutyájukat is viszi magával, ott fognak találkozni Valeria nagyobb lányával. Valeria elmeséli, hogy amikor még otthon volt, az orosz bombázás rázta az épületet, de Lvivben maradni is nagyon nehézkes lett egy hónapon át, amikor is a barátaik jóindulatára voltak bízva. „Kórházakat bombáznak Mikolajivben”, mondja, „Szükség van emberekre, akik segítenek letakarni az ablakokat fóliával. Visszamegyek önkéntesnek”.

„A háború elején abban reménykedtünk, hogy néhány napig fog tartani”, mondja Bucsko, „most úgy látjuk, hogy valószínűleg hónapokig, vagy éppen évekig. Nekünk pedig ezzel kell élnünk.”

Okszana arról panaszkodik, hogy hetekig rohantak egyik helyről a másikra. „Lengyelországból Csehországba, utána Lengyelországba megint, most pedig Lvivbe." Csehországban nem értették a nyelvet, Lengyelországban menekültszállón laktak, utána pedig egy hotelben röviden, de elfogyott a pénzük. A lengyelek állítólag nagyon segítőkészek és kedvesek, de teljesen túl vannak terhelve. Az ott maradottakról Okszana azt mondja, „Onnan mindenki haza akar jönni”.

Hasonló a helyzet Przemyslnél, Délkelet-Lengyelországban. Natalja Zaporizzsjába megy vissza, miután a 16 éves fiát Katowicébe hozta. „A legfontosabb az volt, hogy kihozzam a gyereket”, mondta a Euronews-nak. „Kihoztam, itthagytam, hogy itt éljen, amíg vége lesz a háborúnak, és most visszatérek a férjemhez és az anyámhoz.” Natalját nem befolyásolja, hogy Zaporizzsja folyamatos támadások és bombázás célpontja, sőt, a legnagyobb európai nukleáris létesítménynek is helyet ad. „Sokan azért térnek vissza, mert nem találtak lakhelyet, munkát, nem tudtak itt élni. Nem vagyunk gazdagok, és nem nyaralni jöttünk”, magyarázza. „Otthon legalább élhetünk a saját forrásainkból, és az otthon az otthon.” Mások annyira aggódnak családtagjaikért, hogy azért választják a visszatérést.

Marina ezzel szemben csak röviden tervez hazamenni Lvivbe, hogy a szüleivel találkozzon, és a 13 éves lányát elhozza, és elvigye Hollandiába.

Az ENSZ is figyelmeztet

Március elején az ENSZ tisztviselői arra figyelmeztettek, hogy az ukránoknak akár 90 százaléka szegénységgel és szélsőséges gazdasági kiszolgáltatottsággal küzd, ami évtizedekkel visszaveti az országot, és mély gazdasági sebeket hagy maga után. A menekültek különösen ki vannak téve ennek a veszélynek.

Számos humanitárius és emberi jogi szervezet is aggodalmának adott hangot az Ukrajnából érkezők biztonságával kapcsolatban, beleértve az emberkereskedelem lehetőségét is.

A legnagyobb problémát azonban a kapacitáshiány jelenti: a visszatérők közül néhányan elmondták, hogy hetekig sportcsarnokokban és tornatermekben aludtak Lengyelország távoli részein, nem tudván, hogy ha egy kicsit tovább várnak, nem találnak-e jobb megoldást maguk és családtagjaik számára. Végül úgy döntöttek, hogy hazamennek.