3p
Tavaly szeptemberben az Európai Unió is megijedt, amikor a katalánok függetlenségi népszavazást tartottak. Félt, hogy feléled a szeparatizmus, osztódhatnak a tagállamok, így jobbnak látta, ha magára hagyja a katalánokat. Most végre észrevették, hogy a függetlenségi törekvés leverése során indokolatlan és erőteljes rendőri brutalitások történtek.

A spanyol kormány kemény álláspontra helyezkedett a katalán függetlenség ügyében: a spanyol alkotmányra hivatkozva megpróbálta meggátolni a népszavazást, többek között rendőri erőszakkal. Miután ez ez nem sikerült, jogával élve feloszlatta a katalán parlamentet, a volt kormánytagokat pedig üldözni kezdte, politikai okokból bebörtönözte, és még Carles Puigdemont elnökre is nemzetközi körözést adott ki, a volt elnök egyelőre Németország vendégszeretetét élvezi, őrizetben.

Akkor és most

Az Európai Bizottság elnöke, Jean-Calude Juncker múlt hónapban végül levelet küldött az új katalán parlament tagjainak, melyben egyetértett azzal, hogy kivizsgálják a tavalyi brutális eseményeket. Ez most éles ellentétben áll Juncker tavalyi reakciójával, amikor nem akart beavatkozni a dologba, spanyol belügynek tartva azt. Azóta persze rájött, hogy az egy dolog, hogy támogatják Spanyolországot a katalán elszakadás megakadályozásában, és egy másik dolog, hogy emellett elnézik a brutális rendőri fellépést, valamint a szabadságharc elfojtása utáni boszorkányüldözést, noha az EU nem szokta elviselni, ha valakit politikai okokból csuknak le.

Megkésett reakciók

Most a Sunday Express szerint, miután több szervezet tiltakozott az események miatt, az EU kénytelen foglalkozni az akkori eseményekkel. Az EFA európai pártszövetség európai parlamenti képviselő levelet írtak Junckernek, valamint az Európai Bizottság elnökének, Donald Tusknak, melyben azt kérték, hogy az európai szervezetek ne nézzék el tovább Madrid bánásmódját a katalánokkal szemben, mert azok az alapvető európai értékeket sértik.

Hangsúlyozzák, hogy az Európai Unió vezetői nem nézhetik tétlenül, hogy a spanyol állam nyomást gyakorol polgáraira, akik egyben az Európai Unió polgárai is, amiért alapvető jogaikat gyakorolják. Erre reagált Juncker, és valóban foglalkoznak is már az üggyel: az Európai Bizottság igazságügyi biztosa, Vera Jourová vizsgálja a kérdést. Az EFA pártszövetség most Jourovának is írt, hogy tartson megbeszélést a katalán parlament tagjaival, és hallgassa meg véleményüket.

Megtorlás

Külön hangsúlyozzák: elfogadhatatlan, hogy politikai okokból börtönben tartsanak embereket, ahogy most a volt katalán vezetőkkel teszik. Különösen aggasztó, és leginkább a mi 1948-49-es szabadságharcunk leverése utáni helyzethez hasonlítható, ahogy a volt katalán elnököt üldözték Európa-szerte, hogy hazavihessék és bebörtönözhessék Spanyolországban. Ez a németeknek különösen sok lehetett, mivel ugyan őrizetbe vették, de maguknál tartják, és vizsgálják, hogy jogos-e a spanyol kiadatási kérelem. Szinte biztos, hogy nem fogják annak találni, miután politikai oknak fogják minősíteni a kérelem indokait.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG